Pulzar

Művész

Mark'off

Mark'off

Egy kicsit itthon egy kicsit Svájcban. Talán így tudnám röviden összefoglalni Mark’off eddigi történetét, ugyanis munkájának köszönhetően nemcsak itthon de külföldön is rendszeresen fellép.

Gábor 1980-ban született Dunaújvárosban. A zene szeretete már 10 éves kora óta kíséri életét, ekkor kezdte gyűjteni a jobbnál jobb muzsikákat. Kamaszkorában a Bonanza Banzai és a Depeche Mode játszott nagy szerepet. Már általános iskolában is a sulirádióban lógott minden szünetben és a 'szívküldiben' próbálta iskolatársai kívánságait kielégíteni.

A keverő használata annyira rabul ejtette, hogy hamarosan be is szerzett egyet, igaz csak csatornák voltak rajta, hangszín nem, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy kazetta vs cd felállásban kiállásból kiállásba mixelje a zenéit. Középiskolában már a house mixeket gyűjtötte. Nagy hatással voltak rá Budai, Tommyboy és Slam Jr. kiadványai. Lenyűgözte a Schulzos bulikon látott és hallott mixelési technika és a külföldiek közül Carl Cox.

Ekkor döntötte el, hogy dj-zéssel szeretne foglalkozni. 1999-ben vette meg első két lemezjátszóját és komolyabb keverőjét és kezdte gyűjteni a house lemezeket. Számos házibuli fűződik a nevéhez, ahol már minden apró részletre-mind hang, mind fény ill. dekoráció odafigyelt, ezért barátai és iskolatársai sokáig is emlegették a 'Markofbulikat'. 2001-ben kezdte el a saját bulik szervezését dunaújvárosi dj barátaival, ahová átlagban 100 fő látogatott el.

Zenei karrierjét sajnos nem tudta egyengetni, ugyanis vendéglátós szakmájának 'köszönhetően' 3éven keresztül Olaszországban dolgozott, de azt a pár hónapot mialatt itthon volt, ugyanúgy a buli szervezésnek szentelte. Mix CD-ivel folyamatosan bombázta barátait, akik örömmel fogadták mindig megújuló zenei világát.

2évvel ezelőtt Svájcba költözött, ahol munkája mellett a zenei karrierjének is sok energiát szentelt és 2007 szeptemberétől minden vasárnap kedvenc fellépője lett Bern egyik afterparty-jának a Club 7th Heavenben. Ezzel egyidőben, itthon töltött szabadsága idején ismerkedett meg Dj Gergelyfivel, aki bevette az akkor még csak tervben lévő Rhythm of the night csapatba.

Azóta Elexivel és Gergelyfivel együtt szórakoztatják nem kis sikerrel a dunaújvárosi Bowling Centerbe látogató nagyérdemű közönséget. 2008 augusztus óta havi rendszerességgel fellép egy másik berni klubban a Dead End-ben, ahol a 6 órás fellépései lehetővé teszik zenei sokszínűségének bemutatását.

Zenéjét tekintve a deep house szerelmese, de a lemezes táskájában sűrűn megfordul a techno, tech-house és a minimal is. Épp ezért nem tudja magát bekategorizálni, igazából az igényességre törekszik. Szettjét mindig az adott est line upjához, illetve közönségéhez igazítja.

 

 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • FeldwarFest - interjú a szervezővel

    [Interjú] 2011. május 21-én kerül megrendezésre az ötödik FeldWarFest. A festői környezet és a jó társaság mellett a jó zene évről-évre mind több embert vonz Dunaföldvárra. A szervezőt kérdezve rá kellett jönnünk, hogy ez az egész – minden túlzás nélkül – a szolgálatról, s nem a pénzről szól. De mesélje el Nektek a történetet maga Radovics Milos, a FeldWarFest atyja!

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Biográfiák

  • Heg Nasty

    BIO: Heg Nasty was born in Budapest in 1986. Nasty got acquainted and fell in love with electronic music in 2003. He started dealing with the music seriously in 2006. Around this time he bought his first vinyls, and his dj stuffs. Firstly he played various style of music; from drum and bass to techno and later they started playing on internet radio. His first performance was on Fuzio Radio in 2008. He started making his own tunes and he become a resident dj in a hungarian club in 2009. In the last few years his tracks released by Dubplate Mafia records and own Mameluk System Records what was established by some friends. His first album was released on 2012. Nowadays, he is occupied with the techno music and he has some signed techno tracks on Antarctic Records and on the hungarian Plastic Rhythm records. He uses in his music hard bassline and various tunes from 126bpm to 130bpm. Right now Heg Nasty's EP is out on Bunk3r R3cords - Belgium in 2017!
  • Siet

  • Weide

  • Dtr

  • SP

  • Norm

  • Kigami

  • Ogonek

  • P_Double

  • HUman

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó