Pulzar

Jay Lumen a legjobb 50-ben végzett a DJ Mag idei Alternative Top 100-as listáján

Jay Lumen első és eddig egyetlen hazai techno DJ-ként a DJ Mag 2019-es Top100-as listájának legjobb 50 helyezettje között, egészen pontosan a 43. pozícióban végzett. Olyan neveket előzött ezzel meg, mint Pan-Pot, Dax-J, Len Faki, Deborah De Luca, Sam Paganini, Anna, Paula Temple, vagy Joseph Capriati.

A DJ Mag éves Top100-as listáját az elmúlt években meglehetősen sok vita övezte. Hitelessége is megtépázódott, hiszen szinte kizárólag a már már pop kategóriájú mainstream előadókat találhattuk meg rajta. Ezen felül az igencsak manipulálhatónak titulált szavazói rendszer sem állta meg a helyét a hitelességet illetően.

Épp ezért a DJ Mag egy határozott döntéssel elindította a "DJ Mag Alternative Top100" névre hallgató éves és hangsúlyozottan szakmai listát, mely kizárólag a techno és house DJ-kre helyezi a figyelmet. Ezen felül a szavazói rendszert itt teljesen kiváltotta a szakmaiság.

A hírek szerint a DJ Mag a jelenlegi elektronikus zenei élet fontosabb szervezőinek bevonásával, a Beatport csapatával karöltve alakítják ki a Top100-as listát. Nincs szavazás és kampányolás, mely olyannyira megrontotta a korábbi listát. Kizárólag az előadókra érkező visszajelzések, a szakmaiság és a művészi érték a mérvadó.

Ezen felül a DJ Mag a Beatport támogatásával figyelembe veszi a lemezlovasok produceri munkásságát is, hiszen napjainkban a művészi önkifejezés ezen formája már szerves részét képezi egy DJ munkásságának.
Így már egy valóban hitelessé vált listát kaptak, mely végre tényleg közel hűen reprezentálja az e-zenei piac aktuális helyzetét.

Jay Lumen első és eddig egyetlen hazai DJ-énkként, a DJ Mag Alter Top100-as listáján új szereplőként, egyből a 43. helyen, tehát a legjobb 50-ben nyitott idén, ami egyedülálló teljesítmény.
Helyezésével megelőz számos olyan előadót, mint Anna, Paula Temple, Len Faki, Dax-J, Pan-Pot, Sam Paganini, Enrico Sangiuliano, Deborah De Luca, Joseph Capriati, vagy Monika Kruse. De Dubfire is mindössze 3 helyezéssel, Nicole Moudaber pedig kettővel jutott feljebb, míg Chris Liebing 5 pozíciót tudhat előnyének.

Hogy Jay Lumen pozíciója pontosan mekkora teljesítmény, azt az is jól mutatja, hogy jelenleg világszerte körülbelül 1.250.000 aktív lemezlovast tartanak számon, melyből körülbelül 450.000 techno és house DJ kerül ki. Jay tehát ebből a számból került a legjobb 50 közé a 43. helyre.

Jay Lumen az alábbi szavakkal reagált a hírre:
"Hihetetlen érzés. Leírhatatlan. Amikor a DJ Mag és a Beatport hivatalos értesítését megkaptam, először el sem hittem. Magyar DJként és zenészként ez egy olyan eredmény, amit nem vár az ember, amikor az egész nemzetközi zenei világ összehasonlításáról van szó. Nyilván mindig lehetne a listához írni, hiszen én is tudnék pár előadót, akit hozzátennék, ugyanakkor én csakis örömmel és hálával tudok arra gondolni, hogy a nemzetközi szakma ennyire elismeri a munkásságomat. Hálás köszönet a DJ Mag és a Beatport csapatának, de mindenek előtt mindenkinek, aki szereti a zenéimet, a szettjeimet és valaha is velem bulizott, vagy fog az estjeimen, fellépéseimen. Ez a Ti eredményetek is, hiszen Ti támogattok és segítetek át akkor is, amikor épp rosszabb napjaim vannak és veletek örülök, bulizok a szerencsére jóval több boldog napjaimon. Szóval köszönet nektek!"

Egyébként Jay pozíciója igencsak jól megérdemelt, ha belegondolunk, hogy milyen fantasztikus év áll mögötte, arról nem is beszélve, hogy hosszú évek óta folyamatosan újabb és újabb falakat ledöntve járja a világot szettjeivel. Idén például volt olyan hónap, amikor minden másnap újabb és újabb városban és országban játszott. Turnézott Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, körbeutazta Európát, játszott a Amelie Lens-el és Richie Hawtin-al, fellépett Drumcode esteken, és visszatért a világszerte nagy lángon égő Elrow parti sorozatához is.



Ez utóbbinak teljes szettjét melyet alig pár napja a madridi Fabrik klubban, Spanyolországban rögzítettek, Ti is megnézhetitek és meghallgathatjátok itt.

A DJ Mag listájának 1. helyezettje egyébként a legendás Car Cox lett, míg a 2. a Drumcode atyja Adam Beyer. Richie Hawtin a 6., Charlotte De Witte a 7., Boris Brejcha a 9., Amelie Lens pedig a 19. helyen végzett, csak hogy néhány nevet említsünk.

Persze jól tudjuk, hogy mindig lesznek olyanok, akik elégedetlenek ezekkel a toplistákkal. Nem mindenki kaphat helyet a legjobb 100 között. Ugyanakkor végre egy a hitelességre törekvő és szakmai szempontokat szem előtt tartó Top100-at kaptunk, amely figyelembe veszi az aktuális zenei élet alakulását és nem csak a felszínt kapargatja.

Összességében tehát gratulálunk Jay Lumen-nek ehhez az ismét mérföldkőnek számító teljesítményhez és persze a lista minden helyezettjének szintúgy.

Ajánlott lemezek

  • Dj Hell: Bemutatkozik a Gigolo új hangzásvilága az ELEVEN!

    A különc Dj Hell által közismert International Deejay Gigolo kiadó sokunk kedvence, ezért is indíthatták el azt az elektro hangzásvilágot amit a 90-es évek közepén Fischerspooner, David Caretta, Miss Kittin és The Hacker lemezes táskájából hallhattunk először.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó