Pulzar

Március 3-tól - korlátozott számban - olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek, mint tavaly

A Sziget a minap közzétette az első 80 fellépőjét, mostantól pedig már azt is tudjuk, hogy melyik sztár, melyik napon látható majd a Szabadság Szigetén. Március 3-tól pedig már napijegyeket is árulnak a Szigetre, ráadásul az első körben – korlátozott számban – a tavalyinál is olcsóbban.

Aktuális világsztárok, nagy visszatérők és különleges "ínyencségek" sorakoznak a Sziget első bejelentett fellépői között. A hírek szerint hamarosan újabb nevek is érkeznek, addig is a szervezők közzétették, mely napokon láthatjuk majd a már bejelentett fellépőket. "Hamarosan elkezdjük a napijegyek értékesítését is, ezért is adtuk meg az eddig ismert fellépőink napi bontását" – tudtuk meg Kádár Tamástól, a Sziget főszervezőjétől, aki elmondta, hogy március 3-tól – korlátozott számban – a tavalyi napijegy áránál olcsóbban, 22.500 Ft-ért lehet majd idén jegyet vásárolni. Addig is a legkedvezőbb árú „early bird" bérleteket március 3-án délig lehet még beszerezni.

És akkor nézzük, ki melyik napon lép fel az eddig ismert nevek közül:

Augusztus 5.: Dua Lipa, Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner , Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo, I Hate Models

Augusztus 6.: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not live, Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors , ATLiens

Augusztus 7.:, Major Lazer, A$AP Rocky, Diplo, Jon Hopkins live, Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin, Gün, KOKOROKO

Augusztus 8.: Calvin Harris, Stormzy, Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant Rooks

Augusztus 9.: Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson, Volac

Augusztus 10.: The Strokes, Khalid, Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador, Black Honey

Augusztus 11.: Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati , Camelphat, Fever 333, METZ, Droeloe

szigetfestival.com/​hu/​

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó