Pulzar

CikkFesztivál hír

Sziget: itt az első nyolcvan fellépő

Létrehozva 2020. február 12.
Stílus Breakbeat, House, Dance
    0.00

Sziget: itt az első nyolcvan fellépő

Sokáig hallgattak a Sziget szervezői, most azonban egy mindent kielégítő első bejelentéssel jelentkeztek, benne mintegy nyolcvan fellépővel. Kádár Tamás főszervező szerint már ez a lineup-részlet hű leképezése a Sziget változatos, izgalmas zenei kínálatának. A Sziget idén augusztus 5-11-ig tart, s a 7 napos bérletek mellett mostantól 3 és 5 napos jegyeket is lehet kapni, és idén először VIP belépő is vásárolható.

Végre a Sziget is előállt egy adaggal az idei fellépők sorából, s a szervezők rögtön mintegy nyolcvan zenekar és előadó nevéről rántották le a leplet. "Ezzel a gazdag bejelentéssel szerettük volna érzékeltetni, hogy a Sziget zenei felhozatala mennyire sokszínű és aktuális" – meséli Kádár Tamás főszervező. "Olyan előadókat raktunk most egy csokorba, akik között ugyanúgy megtalálhatók nagy sztárok, visszatérő kedvencek és számos kurrens zenei csemege, nagy ívet húzva földrajzilag és műfajilag egyaránt" – tette hozzá a főszervező. "Az idei lineup-ban bizonyára mindenki talál magának kedvére való fellépőket illetve felfedezhet számos újdonságot" – zárta a bejelentést Kádár.

Itt áll tehát az első Sziget-bejelentés sora: Calvin Harris, Dua Lipa, Kings Of Leon, Major Lazer, The Strokes, Khalid, Stormzy, A$AP Rocky, Lewis Capaldi, Foals, Mark Ronson, Foster The People, Diplo, FKA twigs, Caribou, Kaytranada, Jon Hopkins live, blackbear, Sigrid, Of Monsters And Men, Keane, Glass Animals, Daughter, Clutch, Denzel Curry, Mabel, Loyle Carner, slowthai, Little Dragon, Miles Kane, Tom Walker, Rilès, Floating Points live, Alison Wonderland, Little Simz, Sevdaliza, Jamie Jones b2b Joseph Capriati, Dixon, Bob Moses club set, Camelphat, Claptone, Solardo, Kölsch, Joris Voorn, R3HAB, Troyboi, Kensington, Seasick Steve, Bikini Kill, Fever 333, Chris Liebing, Sam Feldt live, NGHTMRE, What So Not live, Bakermat, Anna Calvi, Alice Merton, Lola Marsh, Jeremy Loops, Ezra Collective, Parquet Corts, Jade Bird, METZ, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Altin Gün, Kokoroko, Sasha, Matador, Tourist, I Hate Models, Gerd Janson, Stanton Warriors, Black Honey, Giant Rooks, Briston Maroney, Volac, Droeloe, ATLiens.

szigetfestival.com/​

De minden szónál többet ér egy dal, íme:

Calvin Harris - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=ir6nk2zrMG0
Dua Lipa - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=oygrmJFKYZY
Kings Of Leon - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=AmAaWCFlxEE
Major Lazer - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=ZBBS4imv1qo
The Strokes - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=0U_jGVEKr9s
A$AP Rocky - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Kbj2Zss-5GY
Khalid - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=IPfJnp1guPc
Stormzy - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=eYwbGaSurCQ
Lewis Capaldi - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=zABLecsR5UE
Foals - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=h8xZje1jbI0
Mark Ronson - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=A9hcJgtnm6Q
Foster The People - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=NE6pANWJGuU
Diplo - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=TAKR_6vNJR8
FKA twigs - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=YkLjqFpBh84
Caribou - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=LX30jRKcmbw
Kaytranada - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=02KzxLGcNJg
Jon Hopkins live - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=4sk0uDbM5lc
blackbear - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=yMlKJGKyoCo
Sigrid - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=1uHt2LrCSWg
Of Monsters And Men - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=C9LPQmkao8c
Keane - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=VM5_w4hNlbs
Glass Animals - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=R3QbZUekxjk
Daughter - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=FZCZG5pwQGk
Clutch - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=F1DJFNSideQ
Denzel Curry - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=tKAv7eOK2dg
Mabel - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=9TQKyDD9Yig
Loyle Carner - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=I55oZGIewkg
slowthai - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=F0uvt97Xn20
Little Dragon - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=yiSTcdi82S0
Miles Kane - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=6e53GyXCgys
Tom Walker - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=nqnkBdExjws
Rilès - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=kJNk4TW7RAk
Floating Points live - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=0x0t1l7QeeY
Alison Wonderland - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=GJlGYmPAV3Q
Little Simz - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Kh8Q2iytzns
Sevdaliza - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=9t7SclAXoQw
Jamie Jones b2b Joseph Capriati - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=QqIdDujY1jE
Dixon - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=7LU18BJunVk&t=559s
Bob Moses club set - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=NAS5Z1GvxrQ
Camelphat - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=sSJ-jfKaE4g
Claptone - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=CXyVMvlS1NU
Solardo - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=3PS8WP-Y6Es
Kölsch - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=igTpB3m7LAM
Joris Voorn - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Pbk7QrSbVyE
R3HAB - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=-zYz0OhqzXM
Troyboi - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=ku3JbhWUwsg
Kensington - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=IH77eOyV95o
Seasick Steve - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Gq0PmDhkb4c
Bikini Kill - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=mZxxhxjgnC0
Fever 333 - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=HuNLJuSUDqo
Chris Liebing - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=pwBxYAnm0Jw
Sam Feldt live - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=9or1H3-H0d0
NGHTMRE - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=uGnWKWnklaQ
What So Not live - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=ZYskMfuRt7w
Bakermat - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=iaGjz4dtr3o
Anna Calvi - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=b_2vSZrIpqY
Alice Merton - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=PUdyuKaGQd4
Lola Marsh - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=zN5Id6_P-Qk
Jeremy Loops - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=lwPrBchV3ZQ
Ezra Collective - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=_jX4DetPRuE
Parquet Corts - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=eZXS8Jpkiac
Jade Bird - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Dx4CQa5tHaI
METZ - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=fqbbPzmvuoE
Amyl and the Sniffers - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=9QX4bQPw-_w
Viagra Boys - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=QjL7D33xpS4&t=65s
Altin Gün - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=QjL7D33xpS4&t=65s
Kokoroko - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=tSv04ylc6To
Sasha - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=7WdrvedKpMY
Matador - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=FJ-o4vzdGY4
Tourist - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=jNRHFfBvgiI
I Hate Models - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=X7atCxOnoMg
Gerd Janson - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Crsr3RA79QM
Stanton Warriors - https:/​/​youtu.be/​WKjVy__kvB8
Black Honey - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=YKKuLzYzH2E
Giant Rooks - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=lUamLYvOeSc
Briston Maroney - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=jiT6nJQyKWE
Volac - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=jUkC1yfwrgA
Droeloe - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Dyq0v7TKd2o
ATLiens - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=l3BylVilwr8

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó