Pulzar

Jay Lumen USA turnéja után, 2500 fős sold out bulit prezentált Jerevánban

Jay Lumen alighogy visszatért 4 állomásos amerikai turnéjáról, máris egy remek feladat várt rá Örményországban. Hosszú idő után az első techno előadóként hívták meg Jerevánba, mely óriási visszhangot kapott.

A rendezvényre a 2500 főre limitált helyszín minden jegyét eladták 2 héttel az esemény dátuma előtt.

Jay Lumen turnéja folyamatosan zajlik a világ körül. Nemrég hallhattunk amerikai turnéjáról, melynek keretében, köztes állomásként Kolumbiába is ellátogatott, ahol a Sonorama vendégeként igencsak megremegtette a falakat. Játszott Miamiban, El Pasoban és Austinban is, majd irány Európa és Lengyelország, majd Németország következett, hogy végül egy a techno berkein belül kissé fehér foltnak minősülő Jerevánba látogasson el.

A helyi promóterek nem titkoltan techno nagyköveti címmel ruházták fel Jay-t, mivel hosszú idő után először került nagyszínpadra ilyen jellegű elektronikus zene Jerevánban.

Az estnek a Hayfilm Studio 2500 fős rendezvényterme adott helyet, melynek érdekessége, hogy kicsit több, mint 30 évvel ezelőtt még Szovjet moziként üzemelt. Így a terem akusztikája különösen alkalmas zenés események befogadására.

Az esemény akkora visszhangot kapott, hogy a jegyeket 2 héttel a buli előtt már mind eladták, így mindenki izgalommal várta a rendezvény napját.

Jay-nek egy rövid városnézésre is maradt ideje és ellátogathatott egy a várostól 1,5 órányira lévő zarándokhelyhez is. A tengerszint felett 2000 méter magasan található 900 éves templom együttes megkapó természeti környezetben található és egyedi energiákkal tölti fel a látogatókat.

A bemelegítés után pedig következhetett az este, mely sem Jay Lumen-nek, sem a közönségnek nem okozott csalódást.

Mind a hangulat, mind a helyszín önmagáért beszélt, így biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatás.

Itt te is belenézhetsz a buliba.

Jay Lumen az alábbi szavakkal kommentálta az eseményt:

„Fantasztikus élményben volt részem, melyet egész biztosan nem fogok elfelejteni. Mindig jó érzés valami új részesének lenni, látni, ahogy elindul a kultúra új iránya egy országban, városban. Itt is ebbe csöppenhettem bele és ahogy látom ez az irány tartós lesz. Nagyon jó energiák dolgoztak, mind magában a városban, mind a buli alatt a közönség és köztem. Köszönöm ezt az élményt! J

Jay Lumen persze ez után sem állt meg. Következett egy buli Ben Klock-al és Speedy J-el a Heaven and Hill fesztiválon Németországban, de saját kiadói estje is remekül sikerült itthon a szegedi Sing Sing-ben, ahol Deas és Wex10 voltak Jay vendégei.

A következő állomás pedig egy indiai turné lesz, ahogy Jay 3 városban fog játszani.

Ami pedig számunkra is jó hír, hogy júliusban találkozhatunk vele a Cruisin buliján az Európa hajón.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó