Pulzar

CikkFesztivál hír

A nyár legváltozatosabb partisorozatát ígéri a Balaton Sound

Létrehozva 2023. február 9.
Stílus Breakbeat, Breaks
    0.00

A nyár legváltozatosabb partisorozatát ígéri a Balaton Sound

Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját vonultatja fel idén a Balaton Sound, a szervezők több tucat nemzetközi nevet jelentettek be, köztük hatalmas világsztárokat, igazi műfaji különlegességeket, zenei újdonságokat, melyek közül gazdagon válogathatunk. Európa legmenőbb vízparti fesztiválja június 28-tól július 1-ig tart majd, Zamárdiban.

"A tavalyi visszatéréssel lezártuk a rossz emlékű "covid korszakot" és örültünk, hogy végre újra együtt lehetünk. 2023-ban azonban egy új időszámítás kezdődik a Balaton Sound életében. Ez látszik a mostanáig napvilágot látott zenei kínálatban, de tapasztalható lesz majd helyszínekben, valamint a napközbeni programok felhozatalában is" – mondta Filutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője.

A Sound mostani bejelentésével jól látható a szervezők törekvése, hogy az EDM sztárok mellett igyekeznek megtölteni a teret az underground szcéna, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjaival, ezáltal biztosítva a fesztivál sokszínű és izgalmas programját, minden irányzatból a lehető legnagyobb és legkomolyabb fellépőket felsorakoztatva.

A Nagyszínpon továbbra is javarészt EDM sztárok váltják majd egymást. A korábban már bejelentett nevek, mint például Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell vagy KSHMR mellé „most újabb fellépők érkeznek, mint a világ egyik éllovasa, Tiësto, aki évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában és vele immár teljes a nagyszínpad headlinereinek listája. De a most bejelentett nevek között van Blasterjaxx és Regard is" - jelentette be a projektvezető. A színpad hivatalos Afterparty sávjába pedig Joel Corry mellé csatlakozott már Alle Farben és Riton is.

Az alternatív elektronikus zene rajongóinak kedvezve is egy nagyot merít idén a Balaton Sound. A fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadokra már majdnem teljes a lista: köztük van – a teljesség igénye nélkül - a világ legjobb női DJ-jének választott Charlotte de Witte, akinek férje, Enrico Sangiuliano is itt lép majd fel. Jön az immár klasszikus szupersztár Carl Cox, "a szakma legnagyobb példaképe" vagy az olasz sztár DJ, Joseph Capriati, de itt lesz a kijevi DJ páros, az Artbat, vagy a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzett Adam Beyer is. Élő show-val érkezik többek között Gioli & Assia, Tinlicker és Satori is.

Új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, a Dreher Színpadon ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik majd be a house és tech house műfajokra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élen természetesen az arany maszk mögé bújó DJ-vel.

A nagyszínpados Armin Van Buuren fellépése után az új helyszínen a Rave Culture mutatkozik be, mely brand azzal a céllal született, hogy új szintre emeljék az elektornikus ütemű bulik élményét. Itt lép fel a W&W, akik a trance vonalán indulva a big room house és az EDM egyéb műfajai felé vezényelnek. De ide várjuk majd a szintén a világ élvonalában számon tartott Will Sparksot is.

Ugyanez a helyszín fogadja be a nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance csapatát, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosítanak, olyan nevekkel most, mint a Sub Zero Project, RAN-D, Sefa vagy Sound Rush – hogy csak néhányat említsünk.

A tört ritmusok éjszakáját hozza majd el a Next Level a Soundra, mások mellett olyan fellépőkkel, mit Tchami vagy a sokak által várt Matroda.

„A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ MAG Top 100 listájáról közel 20 világsztár mondott igent a felkérésünkre" – zárta a bejelentést Filutás Anna.

És álljon itt a most bejelentett nevek teljes listája:

A nagyszínpadosok névsorban: Armin Van Buuren, Blasterjaxx, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Goodboys, Hardwell, Justus, KSHMR, Kungs, Ofenbach, Regard, Tiësto, Vini Vici, Yves V.

A nagyszínpad afterpartysai: Alle Farben, Joel Corry, Riton

A BmyLake helyszínek underground szupersztárjai: Adam Beyer, Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Carl Cox, Charlie Sparks b2b Parfait, Charlotte de Witte, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Enrico Sangiuliano, Fred Lenix, Gioli & Assia Live, Indira Paganotto, Joris Voorn, Joseph Capriati, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini, Satori Live, Sebastian Leger, Tinlicker Live.

Jön a Masquerade, azaz Claptone, Ferreck Dawn valamint meglepetés vendégeik. Bemutatkozik a Rave Culture: Axmo, Dubvision, Olly James, W&W, Will Sparks. Itt lesz a Q-Dance csapata: RAN-D, Rebellion, Sefa, Sound Rush, Sub Zero Project, TNT, Villain. És a Soundra érkezik majd a Next Level: Dimension Dj set, Matroda, Sullivan King és Tchami.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    [Fesztivál hír] A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.
  • Paul Kalkbrenner, Amelie Lens és Deborah De Luca is fellép a B MY LAKE-n

    [Fesztivál hír] Júliusban három napos elektronikus zenei sztárparádé a Velencei-tónál A tavalyi siker után idén is Velencén rendezik meg a B MY LAKE fesztivált. 2026. július 16. és 18. között három nap elektronikus zene, világszínvonalú látvány, szabad energiák és minden eddiginél komolyabb sztár fellépők, többek között Paul Kalkbrenner, Amelie Lens, Deborah De Luca, Sven Vath, Worakls, Adam Beyer és Joseph Capriati, mindössze fél órára Budapesttől – ezt ígérik a szervezők, akik másodjára hirdetik meg a Velencei-tó Északi Strandján a több, mint egy évtizede életre hívott, mára már klasszikusnak mondható elektronikus zenei eseményt.
  • Kruder & Dorfmeister: a bécsi downtempo legendái a SopronFesten

    [Fesztivál hír] A bécsi elektronikus zenei színtér egyik legmeghatározóbb duója, a Kruder & Dorfmeister visszatér Magyarországra. Július 3-án a SopronFest keretében a Lővérekben lépnek színpadra, ahol aznap többek között Azahriah, a Parno Graszt és Beton.Hofi koncertezik, másnap pedig a The Prodigy várja a közönséget.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó