Pulzar

Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.

Május 17-én minden a downtempo műfaja körül forog - az Analog Balatonos srácoknak nem titkolt célja, hogy ízelítőt adjanak a közönségüknek abból a világból, ahonnan ők is jönnek. Ahogy Zsuffa Aba fogalmaz:

“Amikor Ákos először mutatta nekem ezt a downtempo dolgot a Kinizsi utcában ilyen 19-20 éves korunk körül, az volt az első érzésem, hogy ez a zene a lassú tempó ellenére darabokra szakít. Talán még jobban is, mint a gyorsabb társai. Van valami belső feszültsége ennek a zenének. Van időd felfogni, ízlelni az összes hangot, ami szól, ezért minden egyes apró változtatásnak hatalmas szerepe van. “

Az estét a német Nico Stojan nyitja, őt követi a török bázisú Omeria, majd a nagyszínpadot a tavaly új, Repedés című lemezével jelentkező Analog Balaton koncertje zárja. A helyszínen egy különleges installációval is találkozhatunk a Mastercard jóvoltából. 

De itt még közel sincs vége az éjszakának: 22 óra után három különböző tánctéren folytatódik ez a magával ragadó zenei utazás. Olyan neves DJ-producerek szettjére lépegethetünk, mint Matthew Dekay (NL), Lewis Fautzi (PT) és Xinobi (PT). Rajtuk kívül három neves hazai elektronikus zenei kollektíva hosztol egy-egy táncteret: a LavaLava (Tolo, Falcao), a Pure Lust (Daniel Ban, Daniel Santiago, Yorgos) és a Technokunst (Isu, Dork, Mode, Valens).

Az Analog Balatonos srácok tehát hagyományteremtő jelleggel most egy méltatlanul alulprezentált műfaj szépségére hívják fel a figyelmet. A downtempohoz fűződő viszonyukról bővebben ebben a videóban mesélnek.

Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/analog-balaton-20250517

Archív partyajánlók

  • [2022-07-29] Decade of Eatbrain
    @ A38

    Hazánk legnagyobb nemzetközileg is elismert elektronikus zenei kiadója az Eatbrain 10 éves lett. Ebből az alkalomból egy igazán különleges és változatos line upot sikerült összeállítanunk nektek.
  • [2008-02-08] Need4Speed pres. RUSHER
    @ K2, Budapest

    A februári Need 4 Speed vendége nem más lesz mint Rusher németországból, aki már hosszú évek óta visszatérő vendég hazánkban, de természetesen évről-évre meglepetést okoz nekünk, és mindenbizonnyal ezúttal is így lesz!

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    [Friss] A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó