Ha már a természettől való kölcsönzés szabadságáról van szó, az ambient stílus képviselői elsősorban az industrial körébe tartozó zenészek (Cabaret Voltaire, Throbbing Gristle, SPK, Soviet France, vagy a Residents) tapasztalatait hasznosítják. Az industrialistáktól akik a természet visszhangjait rafinált kínzóeszközökként kezelik eltérően az ambientzenészek igyekeznek kevésbé apodiktikusan eljárni és ezeket a hangokat semleges, nyugtató konszonánsok közé ágyazni.
Jó pár ambient-DJ fellázadna annak sugalmazása ellen, hogy zenéjük az emberi élet kellemesebbé tételét szolgálja. Sok nyugis felvétel mögött rejlik ugyanis a hanganyag igencsak álnok manipulációja, mely a hallgatóság tudatalattijának kinyitását célozza, hogy aztán egy időre a démonok és angyalok lakta vidékekre száműzze. Az egység a sokszínűségben holizmus ? la ambient nem hasonlít a humanista szólamokkal és zenei tartalommal túlterhelt Music of New Age márkanévvel ellátott mixekre. Az emberi környezet zenével való benépesítésének ambientes válfaja inkább a klasszikus minimalizált utalás elvén alapul. Ezt a területet már a '60-as években kimerítően feltárták a minimalzenével kísérletező avantgárd művészek (Steve Reich, LaMonte Young, Philip Glass, Arvo Part), akik úgy tartották, hogy a valóság érverése csak a kifejezés legkisebb eszközeinek segítségével ragadható meg. A minimalistákhoz folyamodik Eno zenéjének legtöbb mai folytatója a brit The Orb együttes például Steve Reich Electric Counterpoint című lemezének samplinges felhasználására vállalkozott. Szívesen nyúlnak az ambientesek ethno- és folkzenei samplingekhez is (az ún. ethnoirányzatldalúb), de ebben válogatósabbak és sokobak is, mint a tribal house-t játszó DJ-k. Éppen a The Orb és a korábban említett, már nem létező skót KLF a legismertebb ambient formációk, és a '90-es évek elején (otthoni körülmények között) felvett Adventures beyond the Ultraworld (The Orb), illetve Chill out vagy Space (KLF) című lemezeiket tartják számon az új műfaj első teljesítményeiként. Talán furcsának tűnhet ebben a szituációban, hogy a nevét Woody Allen filmjéből merítő The Orb elutasítja, hogy az ambienthez sorolják, jobban kedveli a szerényebb és kevésbé konkrét pszichedélikus zene kategóriát. Nagy valószínűséggel ez abból fakad, hogy az ambient mára határozottan alternatív-underground jelleget nyert, és nagyon sok zenész vallja magát pszichedélikus ihletettségűnek ebből a körből. A Space Time Continuum nevű együttes például közösen készített lemezt az új pszichedélikus guruval, Terence McKennával, a DMT elnevezésű pszichotróp megtisztító hatását fölvető amerikai pszichoterapeutával.
Az ambient olyan csillagainak lemezeit, mint a Voices of Kwan, a Psychick Warriors of Gaia, a System 7, az Eat Static vagy Mixmaster Morris, könnyebb megszerezni a nagy metropoliszok squatter- (házfoglalók lakta) negyedeiben, mint az elegáns lemezboltokban a legújabb Vangelis- és Andreas Vollenweider-produkciók között. Általában a The Orb vezetőinek egyikét, Alex Pattersont tartják ma az úgynevezett chill out room-ok (lehűlésre, lelassulásra szolgáló termek) hagyománya megteremtőjének ezeket a kis szalonokat ambientzenével azért vezették be a technoklubok, hogy legyen egy hely, ahol a táncolók lábukat pihentethetik és beszélgethetnek, háttérben például az óceán morajával és a párzó bálnák énekével (az ambientzenét az óceán teremtette állítja Kim Cascone, a San Franciscó-i Silent Records nevű ambientkiadó vezetője).
