Pulzar

CikkFesztivál hír

A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszát

Létrehozva 2015. május 21.
    0.00

A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszát

Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre lássuk: a dal és a klip minden kétséget kizáróan az idei nyár egyik legnagyobb slágere lesz. Garancia erre az alkalmi alkotó csapat, az utóbbi idők legsikeresebb két produkciója, a Wellhello és a Halott Pénz, illetve a javarészt a Telekom VOLT Fesztiválon játszódó videóklip, amely sokak számára az év legboldogabb pillanatait idézi.

Emlékszem, Sopronban címmel megszületett a Telekom VOLT Fesztivál himnusza, a Halott Pénz és a Wellhello közös szerzeménye. A dalt illusztráló filmet a Blind Média csapatának köszönhetjük.

A mű itt látható és hallható: https://youtu.be/2SAAXj8dRho

A Halott Pénz pár hónappal ezelőtt örömmel fogadta a VOLTosok felkérését. Dávid volt az első, akinek szájából elhangzott az a fél mondat, amelyet sok ezren fognak énekelni idén nyáron: “Emlékszem, Sopronban”

Marsalkó Dávid: “Nem volt ismeretlen a közös munka se Tomival, se Diazzal, és a fesztiválhangulat feldolgozása se volt idegen számunkra. Rengeteg fesztiválon lépünk fel idén is, amik közül a VOLT abszolút az egyik nagy kedvencünk. Megtisztelő volt eleget tenni ennek a felkérésnek, és biztosan emlékezetes lesz majd élőben előadni Sopronban.

Járai Márk, a Halott Pénz énekese idén szólóban is bemutatkozik a VOLTon, ahol meglehetősen otthonosan mozog:  Győriként életem első fesztivál élménye a 2004-es VOLT volt, és eszméletlen érzés, hogy azon túl, hogy Sopronban nagyszínpados fellépőként lehetünk ott, még a fesztivál himnuszának írására is felkértek minket. A dal szerintem teljesen passzol a Lővérek romantikájához, illetve az ottani bulihangulathoz, és remélem, hogy élőben is jól fogadja majd az ottani közönség.”

A Wellhello két elnökétől köztudottan nem idegen a fesztiválozás életformája, a VOLT pedig pláne nem az...

Fluor Tomi: "Engem alapvetően elvarázsolt a fesztiválos miliő és egész évben a nyarat várom, aminek a VOLT mindig az egyik csúcs pontja. Rengeteg emlékünk van, amiket jó volt felidézni és persze a klipet is ezért érzem hatásosnak, mert a bulis bevágásoktól azt érzem, hogy azonnal mennem kell és tombolnom kell. Remélem, ezt így érzi majd a közönség is."

Diaz:"Nagyon élveztem a munkát, végre élesben is használhattam az új szintimet, amit egyébként a 80-as években gyártottak és borzasztóan nehéz volt megszerezni. Dávid és Márk is profin helyt állt, többször dolgoztunk már együtt, szóval a helyzet maga nem volt új, de kedveljük a srácokat és öröm velük közösködni. Ahogy Tomi, úgy én is egyből éreztem a boogie-t a lábamban és legszívesebben már most elindulnék Sopronba."

A VOLT szervezői régóta dolgoznak együtt a Blind Media csapatával. Nekik köszönhetőek azok az aftermovie-k, amelyek láttán egész évben rajongók tízezrei vágynak vissza Sopronba. Természetes, hogy a VOLT himnuszának videóklipjét is ők készítették.

Pallag Péter: "Több éve gyűlnek már nálunk a VOLT-on rögzített pillanatok, így eleve adott volt egy erős filmes alapanyag a fesztiválhangulathoz. Ehhez megkaptuk a dalt, ami maximálisan passzol ezekhez a soproni emlékekhez, és Derzsy András rendező barátommal közösen forgattunk egy trükkös image részt a srácokkal, hogy még egy kis plusz lendületet adjunk az egész koncepciónak. Az itt használt kis bolygó látványvilágához a VOLT kör alakú logója adta az inspirációt."

A VOLT szervezői számára nem volt kérdéses, hogy a Halott Pénzt és a Wellhello-t kérjék fel az idei himnuszhoz.

Lobenwein Norbert, főszervező: “A Halott Pénz és a Wellhello karriertörténetéhez hasonlóval még nem találkoztam, és egészen bámulatosnak tartom. Tavalyi ilyenkor a Wellhello-nak még egy dalát se ismertük, ma pedig ők is és a Halott Pénz is főműsor idős fellépők a VOLT Nagyszínpadán és az ország legnagyobb klubjait töltik meg, szinte naponta. Az ő sikerük igazi példa lehet sokak számára: hiteles, profi produkciók, frappáns és szellemes szövegekkel, sok munkával. Nagyon megtisztelő, hogy azonnal igent mondtak a felkérésünkre és ők jegyzik a VOLT himnuszát 2015-ben, annak pedig külön örülök, hogy Dávidék az egész VOLT ideje alatt Sopronban maradnak és velünk fesztiváloznak majd.”

Fülöp Zoltán, főszervező: “A VOLT a kezdete óta az eklektikáról szól. Éppen csak befejezi a koncertjét Slash vagy a Motörhead, máris érkezik David Guetta vagy a Wilkinson. Biztosra veszem, hogy a VOLT himnuszát jegyző két csapat, a Wellhello és a Halott Pénz nagyszínpados koncertjén nem csak csordultig telik a huszonötezres küzdő terünk, de hatalmas élményre is számíthatunk tőlük. Olyanra, amire emlékezni fogunk… A Halott Pénz koncertjén egyébként tényleg lesz valami látványos a levegőben: egyszerre 10.000 darab lufit engedünk a magasba a rajongók segítségével.”

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó