Pulzar

CikkFesztivál hír

Programdömping a MOL Nagyon Balaton augusztusi kínálatában

Létrehozva 2015. július 30.
    0.00

Programdömping a MOL Nagyon Balaton augusztusi kínálatában

Félidejéhez érkezett a nyári szezon és ezzel együtt a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat is. A szervezők csütörtökön, a Művészetek Völgye keretében tartott sajtótájékoztatójukon arról számoltak be, hogy az események minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlottak és már most majdnem 400.000 vendéget vonzottak a Balaton Régióba.

Augusztusban is igazán tartalmas, programokkal, fesztiválokkal teli hetek várnak a Balatonon nyaralókra. A KultKikötő jubileumi programja, a Füredi Borhetek, a Paloznaki Jazz Piknik mellett indul a harmadik STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake, augusztusban pedig Siófokon ad koncertet a Muzsikás, Lajkó Félix és a Kaláka. A VOLT Produkció arról is hírt adott, hogy augusztus 1-től letölthető a MOL Nagyon Bringa app, már elérhető a nagy népszerűségnek örvendő ingyenes MOL Nagyon Balaton Magazin 2. kiadása és a hónap elejétől a Balatont népszerűsítő kisfilmeket vetítenek az MTVA csatornáin.

Május vége óta tart a 3. MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely a Balaton Régió 25, igazán izgalmas és színvonalas eseményét foglalja magába. Ezekben a napokban is zajlik a 25. Művészetek Völgye, miközben sikeresen zárt mások mellett a MasterCard Balaton Sound, a VeszprémFest, a VinCE Balaton, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, az ARTplacc, a Kálibuli, az NN Ultrabalaton, a KeszthelyFest, de az Incognito jubileumi koncertjét és a Csárdáskirálynő 100 éves darabját is nagy sikerrel mutatták be Siófokon, Hobo pedig a Balaton közepén, két kompon ünnepelte 70. születésnapját. “A MOL Nagyon Balaton eddigi mérlegével igencsak elégedettek lehetünk mi, a közönség és a már lezajlott programok szervezői is, hiszen csak a felsorolt események miatt eddig már most közel 400.000-en látogattak el a Balatonra.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton főszervezője.

Bár a nyár közepén már túl vagyunk, a következő hetek igazán tartalmas programokat ígérnek. „Még tart a 25. Művészetek Völgye, a hét végén 10. születésnapját ünnepli a balatonföldvári KultKikötő, hamarosan indul a Füredi Borhetek, augusztus 19-én pedig igazán egyedülálló fesztiválvárossá alakul Zamárdi, ugyanis egy időben, egymás mellett két, sokak által várt esemény zajlik majd itt: a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake. Ugyancsak augusztus végén a Muzsikás, Lajkó Félix és a Kaláka ad koncertet a siófoki szabadtéri színpadon, a MOL Nagyon Balaton záróeseményeként pedig szeptemberben a Balaton közepén koncertezik majd a Vad Fruttik.” – tudtuk meg a MOL Nagyon Balaton másik vezetőjétől, Fülöp Zoltántól.

A MOL kutakon és még több száz lelőhelyen július közepe óta hozzáférhető az ingyenes MOL Nagyon Balaton Magazin második kiadása, amely összesen 200.000 példányban mutatja be a régió legizgalmasabb eseményeit és a 100 legjobb balatoni éttermet és a “legjobb helyeket”. A STRAND Fesztivál hazai fellépőit megszólaltató válogatás CD ugyancsak a MOL-kutakon érhető el, és már másfél hét alatt aranylemez lett.

Az MTVA, a MOL Nagyon Balaton fő médiapartnere is kiveszi a részét a balatoni nyárból. “A szezont Rúzsa Magdi teltházas, révfülöpi nagykoncertjével indítottuk, a Balatoni Nyár című, naponta jelentkező műsorunk pedig rendszeresen jelen van és tudósít a MOL Nagyon Balaton eseményeiről. Az együttműködésünk egyik legfontosabb állomása a Zamárdiban zajló STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, ahonnan a Petőfi Rádió és a Petőfi TV is élőben közvetíti műsorát, ugyanitt és a Balaton Soundon számos, igazán izgalmas koncertet rögzítünk, amelyek folyamatosan láthatóak lesznek a Petőfi TV adásában. Ugyancsak a szervezőkkel együttműködve augusztus 1-től az MTVA több csatornáján vetítjük azokat a kisfilmeket, amelyek a Balaton érdekes arcait, egyedi és figyelemreméltó vállalkozásait mutatják be.” – mondta el Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója.

B.my.Lake

Zamárdi, augusztus 19-22.

Harmadszor kerül megrendezésre az ’elektronikus zene Mekkájaként’ is gyakran aposztrofált B.my.Lake, mely 2013-as debütálásakor azonnal Magyarország egyik legnépszerűbb fesztiválja lett és rögtön a hazai e-zene rajongók elsőszámú nyári célpontjává vált.

Népszerűségének, előremutató szemléletének és rendkívül színes programkínálatának köszönhetően már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a holland European Festival Awards-on. Nem is csoda, hiszen a szervezők (VOLT - és a Deadcode Produkció) egy igazán hiánypótló line uppal robbantották be a fesztivált a köztudatba, amit tavaly még több fellépővel, extravagáns látványelemekkel és újabb sikerrel koronáztak meg. 2014-ben ugyanis a négy naposra bővített B.my.Lake, fennállásának második évében bekerült Európa Legjobb 10 ’kisméretű’ fesztiválja közé.

Idén a B.my.Lake a káprázatos balatoni panorámával rendelkező Zamárdiban várja az érdeklődőket, minden eddiginél erősebb programmal és a MOL színpadával!

Érkezik Sven Väth, Richie Hawtin, Fritz Kalkbrenner, GusGus (Live), Tale of Us, Art Department, Joseph Capriati, The Advent, Spor, Matrix & Futurebound, Nicole Moudaber, Steve Lawler, Dusty Kid, Ben Sims, DC Breaks, Friction, Matador – és még nagyon sokan mások!

A kortárs elektronika legmeghatározóbb előadóit felsorakoztató B.my.Lake Augusztus 19-én nyitja meg kapuit egyedülálló hang-fény-és látványelemekkel, s az óriási érdeklődés ellenére is igyekszik megtartani közvetlen, „butik-jellegét”.

További információk és online jegyvásárlás: www.bmylake.hu

A Petőfi Rádió és a MOL bemutatja:

STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

Zamárdi, augusztus 19-22.

Harmadik alkalommal ad otthont Zamárdi szabadstrandja a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös fesztiváljának. A STRANDon idén is jelen lesz a teljes hazai élvonal, Ákostól a Punnany Massifig, a Wellhello-tól a Halott Pénzig. A nívós világsztár-kínálatban olyan nevek kaptak helyet, mint az All Time Low, a Simple Plan, Steve Aoki, a New Found Glory, a Pendulum, vagy éppen a House of Pain és a Glass Animals.

A jórészt már ismert, pazar zenei kínálat mellett újabb helyszínek és programok mától publikusak.

Új helyszín a MOL Nagyon Balaton Aréna, ahol kora estétől hajnalig tart a buli! Karányi és Big John Whitfield élő produkciója mellett a Stereo Palma, a Tesco Disco, Andro, Kovary és Lotfi Begi és színpadra lép itt, a nyitó koncertsáv pedig Kis Grófoé.

Új helyszín a STRANDon a Petőfi Rádió Backstage színpad. Itt beszélgetések mellett naponta 3 zenekar és előadó akusztikus koncertjén vehet részt a STRAND közönsége. Többek között Molnár Tamás (Anti Fitness Club), Kama (Mary Popkids), Czutor Zoli (Belmondo), Fehérvári Gábor Alfréd, a Muriel és Járai Márk (Halott Pénz) koncertezik majd.

Ismét felépül a Balaton legmagasabb kilátója, a 26 méter magas MOL Torony, ahonnan egy 200 méter hosszú pályán a közönség felett csúszhatnak végig a vállalkozó kedvűek.

Idén is jelen lesz a Diákhitel Kávézó, ahol naponta jelentkezik a népszerű OpenQuiz műsor, a Majdnem Híres Rocksuli, izgalmas témákat boncolgat a Hello90 csapata és többek között Zacher Gábor toxikológus is a kávézó vendége lesz.

A STRAND ART helyszínen idén is 4, ismert és elismert kortárs művész jelenlétében, a közönség bevonásával készülnek az alkotások. A mottó most is: “Nekem a Balaton…”, vagyis mind a művészek, mind a közönség azt mutathatja meg, mit jelent számára a magyar tenger.  A neves alkotók között Wahorn Andrással, Szurcsik Józseffel és Mimma Nosekkel is találkozhatunk. Mimma Nosek az alkotótábor mellett az OTP Junior Nagyszínpad dekorációjáért is fele, az ő gigantikus képei díszítik majd a színpad két oldalát. Ef Zámbó István pedig a STRAND szimbólumát, hatalmas strandlabdákat készít a fesztivál több helyszínére.

Ugyancsak új helyszín az Erzsébet Liget - Civil Part, ahol többek között a Magyar Zsonglőr Egyesület, Magyar Cserkész Szövetség és a Party English csapata mutatkozik be, egész napos programokkal a STRAND közönségének.

A Telekom VOLT Fesztiválon már sokak által megismert Élő Bolygónk projekthez a STRAND fesztivál is kapcsolódott. A klímaváltozás elleni kampány keretében a STRANDolók egy hatalmas térképen jelölhetik, honnan érkeztek, a nagyszínpadnál pedig 10.000 db lufi emelkedik majd a magasba a fesztiválozók üzeneteivel. A cél nem tűnik egyszerűnek: az év végi klímacsúcsig 1 milliárd aláírást összegyűjteni, szerte a világon.

A STRAND idején a fesztiváltól karnyújtásnyira lévő Zamárdi Kertmoziban a fesztiválozók féláron nézhetik meg a Balaton Method című filmet.

A STRAND két nagyszínpadának koncertjeit bárki otthonról is követheti, ezek nagy részét ugyanis a fesztivál honlapján és a Petőfilve.hu oldalon is élőben közvetítik.

A Széchenyi 2020 program is jelen lesz a STRANDon! A fesztivál legkomfortosabb, legtisztább mellékhelyiségei és a fesztivál tisztasága egyaránt a Széchenyi 2020 nevéhez köthető.

Jó hír, azok számára, akik a megszokottnál kényelmesebben szeretnének fesztiválozni, hogy idén már VIP jegy is kapható, illetve a már megvásárolt jegyek 4990 Ft-ért upgrade-elhetők – függetlenül attól, hogy 1, vagy 4 napra szeretnénk azt használni.

További Nagyon Balaton programok augusztusban:

25. Művészetek Völgye

Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd

Július 24-augusztus 2.

KultKikötő

Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves

Paloznaki Jazz Piknik

Paloznak, augusztus 7-8.

Füredi Borhetek

Balatonfüred, augusztus 8-29.

FOLKFESZT: Muzsikás/Kaláka/Lajkó Félix

Siófok, augusztus 19.

Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

Archív partyajánlók

  • [2014-07-10] Balaton Sound 2014
    @ Zamárdi

    A Balaton Sound 2014 nyolcadszorra vág neki Európa party arcainak elcsábításának, és nagyon úgy fest erre ismét tökéletes recepttel áll elő a zamárdi fesztivál július 10. és 13. között.
  • [2013-08-18] B MY LAKE @ Club Aliga Beach
     

    Augusztus 18-19-20-án igazi hiánypótló elektronikus zenei fesztivállal jelentkezik a VOLT Produkció és a Deadcode Production. A 3 napos B MY LAKE soha nem látott LineUppal várja az zene szerelmeseit. – techno, tech house, minimal, electro, mindezt a Balaton közvetlen partján!

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó