Pulzar

Kiválasztották az ibizai DJ verseny magyar döntőseit

A burn Residency nemzetközi zsűrije a napokban kiválasztotta azt az öt magyar DJ-t, akik továbbjutottak a világ legnagyobb DJ versenyének budapesti döntőjébe. Közülük egy biztosan utazik Ibizára egy mentortáborba, hogy bizonyítsa tehetségét a legendás Carl Cox és a meghívott zsűritagok, többek között Marco Bailey, UNER és hazánk büszkesége, Jay Lumen előtt.

A burn energiaital által létrehozott nemzetközi DJ tehetségkutatót már negyedik éve rendezik meg, és attól különleges, hogy világsztár előadók személyesen oktatják a versenyzőket. A verseny utolsó állomása Ibizán lesz, ahol hazánkat is képviseli majd egy fiatal lemezlovas. Az ibizai táborban olyan mentorok vettek már részt a korábbi években, mint David Guetta, Avicii, Fatboy Slim és Pete Tong.

Magyarországról idén 123-an jelentkeztek a 100 000 euró értékű DJ szerződésért és az egész nyárra szóló ibizai klub rezidenciákért. A versenyzőket első körben a közönség egy online szavazással rangsorolta, majd a nemzetközi zsűri kiválasztott öt előadót, akik a magyar döntőbe juthattak. A döntősök kiválasztásakor szempont volt a zeneválasztás, az alkotási technika, a kreativitás, az összhatás, valamint a versenyzők internetes profiljain fellelhető információk, amelyek a nevezők személyiségéről árulkodnak. Végül Mira Joo, Gregory S, Greg Molnar, Street Memory, NDiaz művésznéven futó jelentkezők nyerték a tehetségkutató első szakaszát.

A következő feladat egy 60 perces mix elkészítése, amelyet a Sonica Ibiza rádió fog majd sugározni május végén. A nemzetközi zsűri a mix minősége és a személyes interjúk alapján dönt majd arról, hogy ki képviselje hazánkat a burn Residency DJ tehetségkutató ibizai állomásán.

A burn márka

A burn energiaital a világ 80 országában kapható, Magyarországon 2007-ben debütált. A fekete dobozon izzó lángnyelvek nemcsak egyértelműen megkülönböztetik a Coca-Cola vállalat energiaitalát, hanem sugállják a márka filozófiáját is. A burn azt a tüzet szimbolizálja, amely inspirálja és kreativitásra serkenti fogyasztóit. Hazánkban jelenleg ötféle ízben kapható. A burn Original mellett a burn Zero, a burn Blue Refresh, a 21% gyümölcs tartalmú burn Juiced és a burn Berry ízek érhetőek el a polcokon. A burn csapat tagja többek között Michelisz Norbert autóversenyző és a Hősök hip-hop formáció is.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Archív partyajánlók

  • [2008-11-22] Psychedelic Frequency
    @ K2, Budapest

    Első Psychedelic Frequency rendezvény keretein belül Neelix (Germany) és Domestic (Israel) 2008. november 22.-én ellátogat szerény kis hazánkba. Az Üllői úti Club K2-ben saját szerzeményeiket fogják előadni élőben! A partin számos magyar fellépő is színesíti a felhozatalt.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó