Pulzar

CikkFesztivál hír

Újabb világsztárokkal erősít a Telekom VOLT Fesztivál

Létrehozva 2016. február 11.
    0.00

Újabb világsztárokkal erősít a Telekom VOLT Fesztivál

Tovább bővült Európa legjobb közepes méretű fesztiválja, vagyis a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálata: június végén ugyanis Sopronba érkezik a The Prodigy, Axwell Λ Ingrosso, Paul Kalkbrenner, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC’s, az Alle Farben és a Jan Blomqvist & Band. A gigantikusnak ígérkező koncertkínálathoz már korábban igazolt többek között az Iron Maiden, Wiz Khalifa, a Slayer és Damien Rice is.

A Telekom VOLT Fesztivál 24 éves története során eddig kétszer szerepelt headlinerként és kétszer vonzott teltháznyi tömeget a világ egyik legsikeresebb, legnépszerűbb és legveszettebb brit elektronikus zenei alakulata, a The Prodigy. 2016-ban ezúttal ugyanitt, egy a korábbinál jóval nagyobb küzdőtéren veszi kezelésbe fanatikus magyar rajongótáborát a csapat; garantált, hogy Keith Flint és társai még a korábbi jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a Telekom Nagyszínpad elé, pláne, hogy az örökérvényű slágerek mellett a tavalyi, új lemezük legjobb dalait is magukkal hozzák.

Ma már nem kérdés, hogy a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi szinten is az egyik legeklektikusabb fesztivál, ahol egymás után lépnek szípadra a legkülönbözőbb műfajok ikonikus szereplői. A skandináv elektronikus zenei élet legmenőbb és legfelkapottabb house-kollektívája, a legendás Swedish House Maffia két világsztárjának szuperprodukciója, Axwell Λ Ingrosso minden bizonnyal több tízezres közönség előtt koncertezik majd a Lővérek közepén. Extra-energikus, élénk és ellenállhatatlan electro house zenében utaznak, mindketten megjárták már a világ leghangosabb bulijait és legnagyobb közönséget vonzó elektronikus zenei rendezvényeit. 2014-ben kezdték közös projektjüket, eddig megjelent kislemezeik egytől-egyig hatalmas sikerrel futnak. Kettejük párosa a keverőpultnál összecsapva készül hatalmas, fékezhetetlen, hiperenergikus partyra.

Az idei nyár nem Berlinbe, hanem öt év után ismét Sopronba, a Telekom VOLT Fesztiválra hívja a hazai partikörökben nagy sikert arató Berlin Calling című film sztárját, Paul Kalkbrennert. Az európai techno-kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere filmbeli alteregójával ellentétben sosincs alkotói válságban, hanem épp ellenkezőleg: neve évek óta headlinerként szerepel Németország és Európa legnívósabb elektronikus zenei rendezvényein. Fellépéseire rendre a meghirdetés pillanatában elfogynak a belépők, a legendás berlini technoszcéna legismertebb arca már a tavalyi, 7 című, több országban listavezető új albumával érkezik Magyarországra.

Két neves észak-londoni DJ, elektronikus zenész és producer, Kye Gibbon és Matt Robson-Scott 2012-ben alapított, világszerte népszerű projektje a Gorgon CIty. Erőteljes, impulzív, sokrétű, kiváló vokálokkal kísért, minden buliban bevethető elektronikában utaznak, amely a jungle, a house, a grime, a hip-hop, illetve a garage különleges fúziója. Ugyanaz a kiadó, a Black Butter karolta fel őket, mint a Rudimentalt, akiket nemrég két kontinensen kísértek turnéjukon, slágereikre pedig többek között Annie Mac, Diplo, Eats Everything és MistaJam is rápörgött az utóbbi években. A Telekom VOLT Fesztivál közönsége különleges vizuállal megspékelt live programmal láthatja idén a Gorgon City-t.

Rajongók ezrei várják évek óta, hogy újra hazai színpadon találkozzanak az igazán különleges rockzenét játszó, Skillettel, Amerika nagy múltú, termékeny, különleges rockban utazó bandájával. A memphis-i csapat húsz éve kezdte rocktérítő misszióját: eddig hét nagylemezük jelent meg, ezekből milliókat adtak el, valamint két Grammy-jelöléssel büszkélkednek. Magasztos, felemelő, dinamikus és ellenállhatatlan rockzenéjük a legkülönfélébb zenei stílusok és műfajok iránt elkötelezettek tömegeit is hatalmába keríti. Június végén ők is érkeznek Sopronba.

A Stereo MC's minden idők egyik legsikeresebb brit hip-hop/elektronikus tánczenei zenekara. Ugyan a sokoldalú kollektíva két meghatározó egyénisége és alapító tagja, a Rob Birch-Nick 'the Head' Hallam páros már mindketten elmúltak ötven évesek, de még mindig annyi energia lakozik bennünk, mintha nem huszonöt évvel ezelőtt, hanem még csak tegnap léptek volna ki az utcára, hogy elinduljanak a siker felé. 1992-es, Connected című lemezük az elmúlt 25 év egyik legfontosabb kiadványa, úgyhogy nyugodtan kijelenthető, hogy igazi legendák érkeznek Sopronba.

A német Alle Farben (születési nevén Frans Zimmer) a legendás berlini Kreuzberg negyedből indult hódító útjára 2010-ben. 2012-ben már 30 ezer ember előtt játszott a Tempelhof repülőtéren, azóta gyakorlatilag megállás nélkül turnézik Európában. A She Moves című dallal vezette fel bemutatkozó nagylemezét, a popos, electro-house-os Synesthesia - I Think in Colours 2014 májusában jelent meg, azóta pedig slágerei idehaza és külföldön egyaránt vezetik a listákat.

A Berlinben élő svéd elektronikus zenész, énekes és producer, Jan Blomqvist szettjei és eddig kiadott munkái egyszerre melankolikusak és euforikusak, hűvösen távolságtartóak, ugyanakkor szívet melengetően poposak. Blomqvistot jelenleg a berlini minimal-színtér egyik legtehetségesebb előadójaként jegyzik, legsikeresebb kislemeze, a Time Again két éve jelent meg, de a napokban mutatta be legújabb dalát, a More-t. A Telekom VOLT Fesztiválra a Jan Blomqvist & Band egy élő shw-val készül.

www.volt.hu

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó