Pulzar

CikkFesztivál hír

Ma indul a STRAND és a B.my.Lake Zamárdiban

Létrehozva 2017. augusztus 23.
Stílus Tradicional Goa, Goa
    0.00

Ma indul a STRAND és a B.my.Lake Zamárdiban

Szerda délben indul és vasárnap hajnalig tart a Balatoni nyár és az idei fesztiválszezon két záróeseménye. A STRAND és a B.my.Lake fesztiválok azonos helyen, Zamárdi szabadstrandján várják közönségüket.

A száznál is több hazai előadót felvonultató programban a világsztárok között John Newman, Parov Stelar, a Bastille, Alan Walker, Redfoo és Icona Pop, vagy éppen Sven Väth, Solomun, Adam Beyer és Loco Dice lép színpadra. A Balaton Régió egyik legnagyobb turisztikai eseményére százhúszezernél is több vendéget várnak szerdától szombatig Zamárdiba. Továbbra is tart a MOL Nagyon Balaton Check-In játék, amely keretében egy autót is nyerhetnek azok, akik legalább két nyári, balatoni eseményen részt vesznek és begyűjtenek egy-egy pecsétet. 

„Öt évvel ezelőtt azzal a szándékkal indítottuk el a MOL Nagyon Balaton projektet, hogy a legszínvonalasabb, legizgalmasabb balatoni eseményeket együtt kínálhassuk a hazai és a külföldi turistáknak, másrészt ennek keretében új produkciók szülessenek. A STRAND és a B.my.Lake fesztiválok az új események közül a legjelentősebbek. Amíg a MOL Nagyon Balaton eseményeire május óta közel egymillióan látogattak, addig a STRAND és a B.my.Lake fesztiválokra százhúszezer vendéget várunk abban az időszakban, amikor jellemzően már kevesebben járnak a Balatonra." – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton idén Pro Turismo díjjal kitüntetett alapítója. 

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés jellemzi a MOL Nagyon Balaton két zárófesztiválját. Ma már nemcsak az ország minden pontjáról, de több külföldi országból is érkeznek vendégek erre a hétre a Balatonra. A várható kánikula miatt sokan kérdezik, hogy a helyszínen lehet-e még jegyet váltani? A jelenlegi adatok alapján úgy látjuk, minden napra kapható még belépő a helyszínen és a honlapon keresztül is" – mondta el Fülöp Zoltán, az eseményeket szervező VOLT Produkció vezetője. 



STRAND Fesztivál 
Ötödik éve várja Zamárdi szabadstrandján közönségét a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció eseménye, a STRAND Fesztivál. A STRAND hamar a közönség és a zenekarok kedvence lett, a hazai kínálatban szinte mindenki megfordul itt, aki idehaza közönségkedvencnek számít: a Halott Pénztől a Quimby-ig, a Wellhello-tól a Brains-ig. Igazán teljesnek és sokszínűnek mondható a nemzetközi kínálat is. A headliner-sort szerdán a You me at Six nyitja, másnap a Bastille, majd Parov Stelar és John Newmankövetkezik, de a toplistás DJ-producer Alan Walker, Alle Farben, az Icona Pop, Redfoo és Wilkinson is színpadra lép. 
A három koncertszínpad mellett idén először Kertmozi is épül, ahol esténként 2-2 magyar filmet láthatnak a STRANDolók, többek között a Kincsem, a #sohavégetnemérős, a Balaton Method, vagy a Van, valami furcsa és megmagyarázhatatlan lesz itt látható. Ugyancsak új helyszín a Tábortűz, ahol előzetes jelentkezés alapján mutatkozhatnak be dalszerzők és feldolgozásokat játszó előadók, de meglepetésként naponta nagyszínpados sztárok is gitárt ragadnak itt. A #Hello Hungary STRAND ART helyszínen 1000 db festmény készül a Balatonról, a Nagy STRAND Kaland keretében pedig napi vetélkedők keretében 100 csapat mérkőzik meg értékes díjakért, de még inkább maradandó élményekért. A Petőfi Pont a STRAND központi helye. Itt az Aranykor programhoz kapcsolódóan Ákos, Freddie és Rúzsa Magdi vendégszerepel. Természetesen a STRANDon is szerepelnek az idei NAGY-SZÍN-PAD! verseny indulói, közülük az idei győztes, a Lóci Játszik jegyzi a STRAND himnuszát a Nem strandolsz jobban című átdolgozásukkal: https://www.youtube.com/watch?v=uudjFn9Ktuw 


B.my.LAKE 

Idén is az elektronikus zene legkiválóbbjai lesznek jelen a B.my.Lake-en, amelyet már az indulás évében Európa legjobb új fesztiváljának választottak. Sven Väth, Solomun, Adam Beyer, Loco Dice, Ben Klock, Dixon, Sam Paganini, Rødhåd, Julian Jeweil, Ben Sims, Jan Blomqvist, Mind Against, Jacmaster, Amelie Lens és még sokan mások garantálják a feledhetetlen 4 napot. A nyitónapon a világ egyik legnépszerűbb techno-kiadója, az Adam Beyer által vezetett Drumcode érkezik a B.my.Lake-re.  

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó