Pulzar

CikkFriss

SSL004 - SURFALONE – SOUL MACHINE

Létrehozva 2017. október 10.
Stílus House
    0.00

SSL004 - SURFALONE – SOUL MACHINE

SURFALONE - SOULMACHINE

Surfalone 2016-ban, a Budapest Selected válogatáson mutatkozott be, egy merész feldolgozással: akkor a Kispál és a Borz 1992-es „Halszív” című számát ültette át sötét techno alapokra, Döbrösi Laura énekével megspékelve.

A budapesti partiéletben felnőtt, zenekaros-gitáros múlttal is rendelkező szerző a “Soul Machine” esetében is ezt a nem szokványos zenei felfogást viszi tovább, ahol az akusztikus hangszerek, a természetben készített hangminták és az éteri dallamok tökéletesen rímelnek a brutális techno groove-okra és vastag szintetizátor basszusokra.

A „Soul Machine” egy lassan két éve készülő album előszele, melynek a zenei komplexitás mellett a másik érdekessége, hogy valós történet, érzelmi és fizikai kalandozás áll mögötte. Az album egy mindent megváltoztató kapcsolat végéről, az azutáni lelki "szörfözésről", az utazásról, a főszereplő önmagához történő visszatalálásról szól. A "hullám" metafora szövi össze az egész történetet, utalva az emberi lélek bipolaritására, a zenei hangok alapját képező szinusz hullámra és az óceán valódi hullámaira, mely hármas összeálltával megszületett surfalone, korunk tipikus, y generációs, barátokkal és kalandokkal körülvett, mégis magányos embere.

A Soul Machine egy belső utazás, a saját magunkban történő egyre mélyebbre ásás, befordulás, alámerülés története, szembenézés önmagunkkal, bármit is találunk odabent.

A REMIXEK

A single-re öten készítettek remixet, a legnagyobb szó talán az, hogy Throwing Snow feldolgozása is felkerült a megjelenésre, aki stúdiózott már Four Tettel, Flying Lotusszal, de játszott már Bonobo és Jon Hopkins mellett is. A brit producer zenéi hosszú, lélekfakasztó kiállásokról híresek, ütemei a house-tól a UK garage-ig sok stílusból táplálkoznak. Élő produkcióját tavaly a Selected Soundsnak és a Toldi klubnak köszönhetően már meghallgathattuk 9b0 lemezbemutatóján tavaly.

Becoming Real sodró techno remixe szintén a lemez egyik tetőpontjának számít. Ő egy bekategorizálhatatlan, újhullámos norvég producer. Zenéi a dark ambienttől a grime-on át a footworking rengeteg, egymástól teljesen független műfajból merítenek. Szerinte a zene a legőszintébb művészeti ág, amely nem akar több lenni annál, ami.

S. Olbricht, a nemzetközileg talán legelismertebb mostani magyar kiadó, a Farbwechsel feje is feldolgozta a Soul Machine-t. Az eddigi magyarországi egyetlen Boiler Room buli is az ő nevéhez köthető.

9b0, akinek Eleven című albuma tavaly jelent meg a Selected Sounds Labelen, tszintén ökéletesen ültette át egyedi hangzásvilágába a lemez címadó dalát.

Nagz filmzenés-zajos sodrása zárja a megjelenést, akinek neve az ősidők óta meghatározó fogalom a hazai demoscene világban, chiptune-jaival nemzetközi ismeretségre is szert tett. Külön érdekesség, hogy közös zenekara volt a szerzővel a kétezres években.

A KLIP

A számhoz egy videoklip is készült, melynek érdekessége, hogy a szerző New Yorkban élő öccse rendezte.

Papp Ákos reklámos hátterének köszönhetően az elmúlt években számos médiummal kísérletezhetett. Mivel mindig is érdekelte a filmezés, ezért figyelmét az utóbbi időben egyre inkább erre a formátumra összpontosította. Testvérének „Soul Machine” című számához készült videoklipje az első rendezése.

Az operatőr a szintén New York-i, román származású Rudolf Costin, aki korábban készített már videoklipet Craig Finn-nek, a Day Wave-nek és Oberhofernek is, emellett dolgozott már az HBO-nak és a Glamour TV-nek is, itt szerzett magának tapasztalatot a dokufilmekkel és a divatszakmával kapcsolatban. Közreműködött ezen kívül Alfredo Jaar művészeti projektjeiben is.

Számlista:

01 - surfalone - Soul Machine (Original Mix)

02 - surfalone - Soul Machine (9b0 Remix)

03 - surfalone - Soul Machine (Throwing Snow Remix)

04 - surfalone - Soul Machine  (S. Olbricht Remix)

05 - surfalone - Soul Machine (Becoming Real Remix)

06 - surfalone - Soul Machine (Nagz Remix)

Linkek:

Selectedsounds.hu
fb.com/selectedsounds
soundcloud.com/selected-sounds
https://www.beatport.com/label/selected-sounds-label/56297
surfalone.net
https://www.instagram.com/_surfalone_

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó