Pulzar

CikkFesztivál hír

Mappa Club a szigeten

    0.00

Mappa Club a szigeten

A Mappa Club kivonul a Sziget Fesztiválra, ahol saját színpadán hétfőtől vasárnapig Budapest legizgalmasabb DJ-i szolgáltatják a tánczenét késő estétől reggelig.

A Mappa Club Színpad nagyjából a volt Mokka Cuka területén (annál valamivel beljebb) lesz megtalálható, a H2O és a British Council helyszínek mellett közvetlenül.
A Mappa Club Színpadon a reggae-től a goán és az indie-n át a divatos elektróig illetve a future-house-ig mindenki megtalálja azt, amire a legjobban szeret partizni.
A program két különlegességet is tartogat a fesztiválközönség számára: augusztus 12-én csütörtökön az angol Enter Shikari zenekar vezetője játszik kőkemény dubstep-szettet, szombaton (augusztus 14-én) pedig négy órán keresztül az elektronikus tánczene hajnalának, a nyolcvanas évek végének acid house klasszikusai szólnak.
A zene mellett a Mappások koktélakciókkal, hideg sörrel, 10m-es kiszolgáló felülettel várják a Szigetelőket.

Archív partyajánlók

  • [2005-11-16] 3 éves a Pleasure Sound
    @ New Orleans Music Club

    A mögöttünk álló három évben számos alkalommal próbáltunk lehetőséget biztosítani az igény és az igényesség találkozására. Ezzel némiképp színesebbé téve hétköznapjaid. Idei zsúrunkra,(ami egyben a 2005-ös év utolsó "plezsörje" is) nem mindennapi vendég érkezik a ködös Manchesterből. Greg Vickers amellett, hogy Nic Fanculli és James Zabiela legjobb barátja, plussz a Tribal Gathering sorozat legújabb részének elkövetője, egy vérbeli "house arc" a szó legnemesebb értelmében. Az est felvezetését Moonline vállalta magára, aki ezúttal sem fog fukarkodni a hangulatkeltő elemekkel. A gyergyák elfújásáról és az ünnep méltó befejezéséről ismét Dave Van N gondoskodik majd.

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó