Pulzar

CikkFesztivál hír

Idő előtt elfogyhatnak a Sziget bérletek

Létrehozva 2014. július 3.
Stílus Techno, Hard Techno, Drum and Bass
    0.00

Idő előtt elfogyhatnak a Sziget bérletek

Már csak a hétnapos bérletet váltó „vadkempingezőknek” illetve a lakókocsisoknak, családosoknak és fogyatékkal élőknek tudnak kempingezési lehetőséget biztosítani a Szigeten, mivel a fesztivál emelt szolgáltatásokat nyújtó, külön belépő ellenében használható „fizetős” kempingjei már mind megteltek. Ezzel párhuzamosan rohamléptekben fogynak a heti belépők is, Gerendai szerint könnyen lehet, hogy a fesztivál történetében először már a Sziget kezdete előtt le kell majd állítani a bérletek kiadását.

Nem lehet már jegyet kapni a Sziget, extra szolgáltatásokat nyújtó, fizetős kempingjeibe – érkezett a hír a fesztivál háza tájáról. A szervezők azonban kiemelik, hogy akik hétnapos bérlettel érkeznek, - amivel szintén ott lehet aludni a területen, csak nem az elkerített kempingekben, - azok, még találnak majd helyet a sátraiknak.

Évek óta nagy sikernek örvendenek a Szigeten a különböző szolgáltatásokkal dúsított „speciális kempingek, ahová idén is a belépőjegyük mellé külön válthattak jegyeket a magasabb komfortigényű látogatók. A legnépszerűbb a saját internetsátrat és ABC-t, sőt úszómedencét is biztosító VIP Kemping, de a különböző nemzeteknek (francia, olasz) dedikált kempingek, - az adott nyelvet beszélő recepcióssal, a nemzet konyhájával, wifi-vel, csomagmegőrzővel és más extrákkal felszerelve - szintén már hetekkel ezelőtt megteltek. Az érdeklődést látva a szervezők tovább bővítették a kapacitásokat és egy új területen is kialakítottak egy emelt kategóriás kempinget, de a rendezvény előtt 6 héttel már ezek a sátorhelyek is elfogytak. Idén ráadásul már előre felállított lakókocsikat, sátrakat és faházakat is foglalhattak maguknak a vastagabb pénztárcájú fesztiválozók, de ezeket a lehetőségeket is mind elkapkodták. Már csak a saját lakókocsival érkezők számára kialakított Karaván kempingben és a konténerekből kialakított hotelszobákban maradtak még korlátozott számban szabad helyek. Két speciális kemping is lesz az idei Szigeten, amit csak azok vehetnek igénybe, akik az oda belépésre jogosító feltételeknek megfelelnek. Az egyiket a kisgyerekkel érkező családosoknak alakítják ki, ahol játszótértől szakképzett baby sitterek-ig, a pelenkázótól a bébiétel melegítőig, különböző „gyerekbarát” szolgáltatásokkal várják a családokat, a másikat pedig a fogyatékkal élők számára alakítják ki, az ő speciális igényeiket kielégítő zuhany és wc kapacitással felszerelve. „Mivel ezeknek a kempingeknek a használata csak az arra jogosultaknak engedélyezett, ezért itt nem határoztunk meg előre kapacitást, hanem az előzetesen beérkező igények függvényében alakítjuk ki a befogadóképességüket” - magyarázta el Gerendai Károly főszervező, aki szerint még soha nem volt ilyen nagy az érdeklődés a Sziget iránt. „A rendezvény előtt hat héttel a bérletek több mint 80%-a elfogyott, ami már most több, mint a tavaly eladott összes heti bérlet” – mondta a főszervező, aki ezt főleg az elmúlt 2 évben végzett és mostanra beérő fejlesztésekkel és a Sziget kezdetének egy héttel későbbre tolásával, és ennek következtében erősebb sztárfelhozatallal magyarázza. „Bár az elején egy kicsit tartottunk tőle, már biztos, hogy jó döntésnek bizonyult, hogy egy héttel későbbre toltuk a fesztivált” – mondta Gerendai, aki szerint a változások a magyar közönség körében is pozitív visszajelzésre találtak. „Végre megfordult a trend és a hazai közönség körében is nő az érdeklődés” – mondta a főszervező, aki szerint „ha ilyen tempóban fogynak a jegyek, akkor könnyen lehet, hogy a Sziget történetében először – a véges befogadóképesség miatt - már a fesztivál kezdete előtt le kell állítani a bérletek eladását.” Persze napijegyekkel ugyanúgy látogatható lesz a rendezvény, de az erős programot látva azt is jobb lehet minél előbb beszerezni, ha nem akarunk a kedvenceinkről lemaradni.

www.sziget.hu/​fesztival/​jegy/​jegyarak

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó