Pulzar

CikkFriss

Zeneipari Hivatal - ElectriCity második alkalommal

Létrehozva 2014. október 8.
    0.00

Zeneipari Hivatal - ElectriCity második alkalommal

Csütörtök éjfélig lehet még jelentkezni a Zeneipari Hivatal partiszervezést és elektronikus zenei managementet oktató kurzusára!

A Zeneipari Hivatal egyik legfiatalabb kurzusa, az ElectriCity októberben második alkalommal nyitja meg kapuit a tanulni vágyók számára.

A rendezvényszervezés és a DJ szakma kétségtelenül az egyik legvonzóbb szféra bárhol a világon: rengeteg új ismeretség, számos lehetőség, haverokká váló hírességek, fény, pompa és diszkógömbök.

Mindezen külsőségek azonban nagyjából 1%-át teszik ki annak az egésznek, ami e szakmát jelenti, hiszen mint minden pályán, itt is a legmagasabb igényekhez mért profizmus az alapfeltétel. Ehhez pedig a minimum, hogy azok, akik e közegben kívánnak elhelyezkedni, elsajátítsák a maximális tudást és felkészültséget minden ide kapcsolódó témában.

 

Mindezt pedig magától értetődően azoktól lehet leginkább elsajátítani, akik régóta mozognak és dolgoznak a szakmában, és hajlandóak átadni tudásukat. A Zeneipari Hivatal ennek szellemében döntött úgy, hogy immár második alkalommal indítja el október 16-án az ElectriCity kurzusát, amely azoknak kíván lehetőséget adni a szakma fortélyainak elsajátítására, akik a hazai elektronikus zenei világban szeretnének érvényesülni akár szervezőként, akár előadóként.

 

Az elképzelésekkel ellentétben ugyanis a rendezvényszervező szakma rengeteg türelmet, felkészültséget, empátiát, intuíciót, kapcsolatrendszert, annak ki- és felépítését, illetve működtetését is megkívánja. Mindezt az ElectriCity kurzus egy tízhetes, hiánypótló képzésben tanítja meg "diákoknak", kezdve a tudatos tervezés folyamatától a piacismereten, a konkurenciaelemzésen, az üzleti terv elkészítésén keresztül, a brandépítésen és a szponzoráción át a kreatív anyagok elkészítésének folyamatáig.

 

Ezen a képzésen az elektronikus zenei szcéna olyan ismert és elismert szakembereitől sajátíthatják el a szakmai alapokat a hallgatók, mint Szilágyi Norbert / Sikztah (The Etiket, DumDum) , SanFranciscoBeat, Lalátka Olga (Akvárium / B My Lake)  Turza Tamás (TechnoKunst / Tesla), Csete Gábor / Manek (Larm, Toldi) Kanizsai András / Junkie (Secret Factory), Erdősi Gábor / Statik (Bladerunnaz),Zvezda Beta, és végül a kurzus vezetője Urbán Andrea (Hairy promóter).

 

Aki tehát komolyan érdeklődik a hazai party- és rendezvényszervezés világa iránt, és annak alapjait relevánsan a szakma elitjétől szeretné megtanulni, annak mindenképp nagy lehetőség a Zeneipari Hivatal ElectriCity októberében  induló kurzusa.

Tudj meg a kurzusról többet itt:http:/​/​www.zeneiparihivatal.hu/​portfolio/​electricity/​

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó