Pulzar

CikkFesztivál hír

880 ezren voltak a MOL Nagyon Balatonon

Létrehozva 2015. szeptember 24.
    0.00

880 ezren voltak a MOL Nagyon Balatonon

Szombat este ért véget a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely májustól szeptember közepéig a Balaton Régió számos pontján zajlott. A programok a vártnál jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak: a 22 eseményen összesen 880.000-en vettek részt.

“Három évvel ezelőtt azzal a szándékkal indítottuk útjára a MOL Nagyon Balaton programot, hogy a Balaton Régió igazán színvonalas, izgalmas és különleges eseményeire az addiginál jóval nagyobb, országos figyelmet irányítsunk. Azóta már a kevésbé ismert, kisebb fesztiválok mellett, a Balaton legrangosabb, nagy múltú eseményei szinte kivétel nélkül kapcsolódtak a MOL Nagyon Balatonhoz és tíznél is több, új eseményt is elindítottunk.” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.

A MOL Nagyon Balaton „ernyője” alatt ma már valóban azok a kulturális- és sportesemények, művészeti vásárok és más attrakciók foglalnak helyet, amelyek a Balatont a hazai és a nemzetközi közönség szemében egészen más megvilágításba helyezik. Ugyanakkor a MOL Nagyon Balaton minőségi programjai egyben rendkívül nagy turisztikai vonzerővel is bírnak, hiszen tavaly óta majd megduplázódott azok száma, akik e programok miatt látogattak a Balatonra. “A szombat esti Vad Fruttik kompkoncerttel zártuk a MOL Nagyon Balaton sorozatot, amelyen idén összesen 880.000-en vettek részt. A legnagyobb tömeget a Művészetek Völgye, a MasterCard Balaton Sound, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, valamint a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok vonzották, de igazán büszkék vagyunk a néhány ezer fő részvétele mellett zajló kisebb fesztiválokra és programokra is, amelyeknek a Balaton számos pontján szabadtéri színpadok, strandok adtak otthont.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton főszervezője.

A Nagyon Balatonhoz idén először névadó, főszponzorként kapcsolódott a MOL. “Örülünk, hogy partnerei lehettünk a nyári hónapok legjelentősebb hazai és balatoni eseményeinek, reméljük, ezzel hozzá tudtunk járulni ahhoz is, hogy még többen fedezzék fel újra a “magyar tengert”, a Balatont. Nem csak az volt fontos, hogy számos program és fesztivál valósuljon meg a támogatásunkkal, de azon is dolgoztunk, hogy ezekről a rendezvényekről minél többen szerezhessenek tudomást. A 200.000 példányban megjelenő MOL Nagyon Balaton magazint az események és a balatoni lelőhelyek mellett töltőállomásainkon is megtalálta a közönség. Bár a 2015-ös MOL Nagyon Balaton a múlt hét végén véget ért, bízunk benne, hogy az őszi hónapokban is sokan használják majd a MOL Nagyon Bringa applikációt, amely a következő időszakban arra buzdítja a kerékpározás szerelmeseit, hogy tekerjenek egy nagyot, vagy akár csak pár kilométer a Balaton körül és fotóikat osszák meg a Facebookon.”  - mondta el Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

A MOL Nagyon Balaton program keretében 2015-ben az alábbi események kerültek megrendezésre: NN Ultrabalaton tókerülő futóverseny, Balatoni Nyár - Rúzsa Magdi koncert Révfülöpön, Kultkikötő, Kálibuli, Kompkoncert Hoboval és Bandájával, VinCE Balaton, KeszthelyFest, Yacht Balaton, MasterCard Balaton Sound, VeszprémFest, Csárdáskirálynő 100 előadás a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, Veszprémi Utcazene Fesztivál, ARTplacc Kortárs Művészeti és Design fesztivál, Művészetek Völgye, Incognito koncert Siófokon, IV. Paloznaki Jazz Piknik, Füredi Borhetek, Kaláka, Muzsikás és Lajkó Félix közös koncert Siófokon, STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, B.my.Lake fesztivál, Balaton Method vetítések, Kompkoncert a Vad Fruttikkal.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó