Pulzar

Jay Lumen Párizs, Szerbia és az Amsterdam Dance Event pultjában is játszott egy hétvégén!

Jay Lumen egyazon hétvégén játszott Párizs napjaink legjelentősebb techno klubjában a Zig Zag-ben, majd Szerbiában a Green Love Festival fő fellépőjeként közel 5.000 embernek. Majd végül az idén fennállásának 20-adik esztendejét ünneplő legendás Amsterdam Dance Event (ADE 2015) zárónapján mutatta be, újonnan induló kiadóját egy remekbe szabott DJ szett keretében. Arról nem is beszélve, hogy LondON című No.1 track-je is felcsendült a háromból két helyszínen.

Jay Lumen továbbra sem nevezhető kilométer hiányosnak. Bár utoljára még a nyáron számoltunk be az ibizai Space színpadán játszott szettjének sikeréről, ez nem azt jelenti, hogy a köztes időszakban akár egy percre is pihent volna. Olyannyira nem, hogy időközben a temérdek fellépés mellett volt ideje egy olyan kislemezt készíteni, mely a Beatport Top10-én kívül a TrackItDown első azaz No.1 pozícióját is meghódította.

Emellett arra is futotta idejéből, hogy közös kislemezt készítsen a szintén Drumcode művész Harvey McKay-el, mely a Power Chords címre lett keresztelve és cikkünk keltekor még közel egy hónap után is a Beatport Techno és egy időben a Tech House kislemez listáján is a legjobb 5 között szerepelt.

Mindemellett elindította Footwork nevű saját kiadóját is, melynek első kiadványa pont a napokban került a boltok polcaira mind digitális, mind vinyl, azaz bakelitlemez formában.

Eközben mégis úgy tűnik, hogy Jay Lumen fáradhatatlanul turnézik világszerte, mintha a pihenés szó nem lenne megtalálható a szótárában. Ezúttal egy hétvégén lépett fel Párizsban, majd Novi Sad (Újvidék) városában Szerbiában, hogy a sort a legendás Amsterdam Dance Event (ADE) estjén zárja.

A pénteki nap tehát a franciákról szólt, hiszen Jay, Párizs napjainkban légjelentősebb klubjában a Zig Zag-ben tette tiszteletét a Form kiadói estjén, ahol Carlo Lio-val karöltve prezentáltak egy remek hangulatú bulit. Az idén 6. születésnapját ünneplő Form egyéb iránt a világszerte jól ismert előadóművész, Popof tulajdonában áll.

A francia buli után szombaton Jay Lumen a szerb Green Love Festival kiemelt meghívott vendégeként lépett színpadra Novi Sad (Újvidék) városában. Ez a fesztivál egyéb iránt a térség talán legismertebb rendezvénye az EXIT után. Jay játékára közel 5.000 ember volt kíváncsi, mely meg is telítette a sportcentrum hangárját olyannyira, hogy még a lelátókról is emberek csüngtek. A videót mely Jay teljes szettjét rögzíti, az alábbi linken meg is hallgathatjátok és nézhetitek.


https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=Epx5xM86t_k

Ezek után el is érkeztünk a mindenki által várva várt és méltán világhírű Amsterdam Dance Event (ADE) eseményéhez, mely idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Jay Lumen fellépésére nem csak a nagyközönség, de a média is nagyon kíváncsi volt. Személye és munkássága ugyanúgy okot adott erre, mint újonnan indult kiadója a Footwork, ADE premierje. Annak ellenére, hogy Jay az ADE zárónapján játszott már tudható volt, hogy számos magazin kizárólag miatta maradt Amszterdamban.

Interjút adott a kanadai Decoded Magazine riporterének, mely egy 20 perces kisfilm részét fogja képezni. Ennek jelenlegi munkacíme az "ADE 20 éve 20 percben" és az elektronikus zene legendás alakjait szólaltatja meg személyes élményeik alapján, kicsit visszatekintve és egyben összehasonlítva a múlt és jelen tapasztalatait, élményeit a DJ-k szemszögéből. A Decoded tervei szerint Jay az új generációt képviselve olyan nevekkel kerül a kisfilmbe, mint a nagy öreg Marshall Jefferson, Dave Clarke, Green Velvet, Alan Fitzpatrick, vagy Hector. Tehát a társaság meglehetősen illusztris.

Interjút adott ugyanakkor a DJ Mag számára is, mely szintén hamarosan megjelenik. Ennek előzeteseként a magazin premierként már publikálta is Jay Lumen kiadójának hírét, melyet online itt olvashattok.

http:/​/​djmag.com/​news/​jay-lumen-launches-his-%E2%80%98footwork%E2%80%99-label-banger

A számtalan - itt fel nem sorolt - további interjú után vasárnap este végre kis pihenés után következhetett a fellépés a Q-Factory klubban.

Jay Lumen a Rejected, a 100% Pure és az Intacto közös estjén Joris Voorn és a Reset Robot mellett állt a DJ pultba. A buli igazi önfeledt vasárnapi hangulatot hozott és annak ellenére, hogy a helyszín két héttel az esemény előtt módosult a közönség akadályt nem ismerve képviseltette magát a klubban.

Mint utólag kiderült, Jay szettjét teljes titokban meghallgatta a világhírű Billboard Magazine egyik képviselője is, aki a szett végén fedte csak fel kilétét. Nem csak, hogy külön gratulált a művésznek, de felajánlotta és egyben kijelentette, hogy a későbbiekben szeretne cikkek formájában Jay Lumennel, mint előadóval foglalkozni, mivel rendkívüli atmoszférát teremtett a klubban.

Jay tehát igencsak sikeres hétvégét tudhatott maga mögött. Ő maga így emlékezett vissza:

"Hihetetlenül feltöltő hétvége mögött állok. Mindhárom buli frenetikus volt. Párizs önmagáért beszél. Szerbiában valami olyan energiát kaptam a közönségtől, ami leírhatatlan. Amikor több ezer ember egyszerre mozdul és reagál arra, amit játszol az valami olyan atmoszféra, ami szinte felemeli az embert a föld fölé.
Az Amsterdam Dance Event pedig szintén az az esemény, amit az ember - legyen DJ, vagy egyszerűen csak zeneszerető - mindig érdeklődve vár. Ez évben sem okozott számomra csalódást és hálás vagyok a sorsnak, hogy ismét játszhattam ott."

www.tilthgroup.com

Archív partyajánlók

  • [2008-11-21] Debut
    @ Studio, Budapest

    Egy szűk baráti kör kicsiny összejöveteleiből Budapest mérvadó rendezvénysorozatává vált. Különleges, kellemes és olykor extrém helyszíneken pörögtek a korongok és a partiarcok.

Ajánlott lemezek

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    [Friss] A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    [Friss] Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    [Friss] A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    [Friss] Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    [Friss] A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó