Pulzar

Gazdag program és erősödő online jelenlét az A38 Hajó őszi-téli idényében

Négy új YouTube-csatornát indít, az év végéig több száz koncertfelvételt tesz elérhetővé a budapesti klub.

A ma délelőtti sajtótájékoztatón az A38 Hajó 2016 őszi-téli programját, együttműködéseit ismertették a hajó képviselői. Az eseményen részt vett Bán Teodóra, a Budapesti Fesztiválközpont igazgatója és Bodrogi Bozán András, a Google Ground munkatársa. Az elkövetkező hónapokban több száz zenei program, kortárs kiállítás és egyéb rendezvény lesz az A38-on, emellett újra felvételt hirdet a hajó koncerttechnikai és mozgóképgyártó iskolája, az Akadémia38. Folytatódik az együttműködés a Petőfi TV-vel, napi rendszerességű élő magazinműsor jelentkezik az A38-ról. Szeptember 1-jén az A38 Hajó elindította négy új YouTube-csatornáját, ahol műfaji bontásban (pop-rock, metál-punk, világzene, jazz) az év végéig több száz koncertfelvétel, ezernél több zeneszám lesz látható.

Talán a legfontosabb hír, hogy az A38 Hajó szeptember 1-jén négy új YouTube-csatornát indít.

Az A38 Hajó majdnem másfél évtizedes fennállása alatt több mint ezerötszáz koncert-riportfilmet készített, és most is évente kétszázötven koncertet rögzít. Nem túlzás azt mondani, hogy a magyar és nemzetközi könnyűzene egyik legnagyobb gyűjteménye jött létre a hajón. Bár a filmeket műsorra tűzte és tűzi a Magyar Televízió, a felvételek zöme egy-két sugárzás után az archívumba kerül. Az A38 Hajón fantasztikus érték, több ezer órányi koncertfelvétel, interjú és werkfilm gyűlt össze, ami alig jut el a közönséghez.

Éppen ezért az A38 Hajó szeptember 1-jén négy új YouTube-csatornát indít. A négy csatorna zenei műfajok és stílusok szerint válik szét (A38 Vibes: pop- és rock; A38 Rocks: metál, punk, hardcore és egyéb keményebb műfajok; A38 World: világzene és népzene; A38 Free: jazz és kísérleti). Szeptember elsején a négy csatornán közel ötven koncertfelvétel, összesen 600 szám lesz elérhető, többek között a Laibach, a Raveonettes, az Amorf Ördögök, Péterfy Bori, az Ivan & The Parazol, Frank Turner, a Kraak & Smaak, a Punnany Massif, a Brains, a Madball, az Animals As Leaders A38-as koncertjei. A filmeket playlistekbe rendezzük, így a koncetek egyben is lejátszhatók, illetve a számok külön-külön is.


A csatornák természetesen rendszeresen frissülnek majd, folyamatosan kerülnek fel az elkészült koncert-riportfilmek. Emellett az A38 exkluzív, csak a YouTube-csatornákra szánt önálló műsorokat is tervez. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a vállakozás egyedülálló a magyar online és zenei világban, és hatalmas

új lehetőségeket rejt, hiszen a hazai szerzőknek ez további jogdíjbevételeket hozhat, és a magyar zene széles hozzáférésű platformjaként a nemzetközi figyelmet is felkeltheti.

A38 Vibes >> magyar és nemzetközi pop-rock koncertek

A38 Rocks >> magyar és nemzetközi metál, punk és hardcore koncertek

A38 World >> magyar és nemzetközi világzenei koncertek

A38 Free >> magyar és nemzetközi experimentális és jazz koncertek

Az ősz idény hatalmas programgazdagságot hoz az A38 Hajón. Most kezdődik az évente megrendezett Újbuda Jazz Fesztivál, amit az A38 a Mu Színházzal közösen, Újbuda Önkormányzata támogatásával szervez. A fesztivál célja, hogy a nemzetközi avantgárd jazz vérkeringésébe bekapcsolja Újbudás és Budapestet.

Az Újbuda Jazz Fesztivál programjai az A38 Hajón >>


Folytatódik a Liveurope programsorozat. Ez tizenhárom európai klub, kulturális intézmény és koncerthelyszín összefogásából jött létre. Az együttműködés  legfontosabb célja, hogy összehangolt promócióval, turnészervezéssel, online és televízós közvetítésekkel segítse fiatal, pályájuk elején álló, zenekarok és előadók nemzetközi érvényesülését. A tizenhárom klub mindegyike hazájának legkomolyabb képviselői közé tartozik: ott van köztük az egyik legjobb európai klub, az amszterdami Melkweg, a római Circolo degli Artisti, az oslói Blå, a prágai Paláç Akropolis, a londoni Village Underground és sokan mások. Az együttműködésben Magyarországot a budapesti A38 Hajó képviseli.

A közös platform lényege, hogy elsősorban azoknak a zenekaroknak és előadóknak nyújtson segítséget, amik és akik hazájukban már valamennyire népszerűek, lemezeket is adtak ki, de menedzsment- és anyagi hiányosságok miatt nem képesek betörni a nemzetközi zenei életbe. A Liveurope legfontosabb célja a fellépők promóciós támogatásán keresztül az európai nemzetközi klub- és koncertélet dinamizálása.

A Liveurope programjai az A38 Hajón >>


Az A38 Hajón ezen kívül rengeteg magyar és külföldi zenekar és produkció lép fel az őszi idényben. Külön kiemeljük a lemez-újrajátszó sorozatot, amelyben a következő két hónapban Prieger Zsolt 50. születésnapja alkalmából az Anima Sound System játssza újra 20 évvel ezelőtt megjelent Hungarian Astronaut című lemezét, illetve az Amorf Ördögök "lövi ki újra" híres albumát, a Betyár a Holdont. Jim Jarmush zeneszerzője, a lantművész Josef van Wissem Tarr Béla zeneszerzőjével, Víg Mihállyal ad koncertet. Ezek - és sok más program - mellett folytatódik Az A38 bemutatja sorozat, amelyben a hajó szervezésében azok a zenekarok lépnek fel a főváros nagyobb helyszínein (mindenekelőtt az Akvárium Klubban), amelyek túl nagyok már a hajó befogadóképességéhez. Ilyen koncert lesz a Wolfmother és a Kensington fellépése.

Az A38 őszi-téli programjai itt találhatók >>


Bán Teodóra, a Budapesti Fesztiváálközpont vezetője külön méltatta az együttműködést, ami az A38 Hajó és a CAFe Budapest kortársművészeti fesztivál között kialakult. Az A38 négy különleges programmal járul hozzá az októberi fesztiválhoz.

A CAFe Budapest programjai az A38 Hajón >>


Újra felvételt hirdet az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai és mozgóképgyártó iskolája. A jó szakember kicsit őrült, nagyon elhivatott, és minden helyzetben feltalálja magát. Az Akadémia38 célja, hogy használható gyakorlati tudással és biztos elméleti alappal felvértezett szakembereket képezzen. Szuperintenzív gyakorlati képzés és komoly elméleti ismeretek neves oktatóktól, kis létszámú csoportokban az A38 egyedülállóan komplex technikáján – ez az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai és mozgóképgyártó-iskolája. Szeptember 26-ig három képzésre lehet jelentkezni: koncerthangosító-, koncertvilágosító- és mozgóképgyártó-képzés indul az Akadémia38-on. Nyílt nap: 2016. szeptember 4., vasárnap 12 órától.

Több infó az Akadémia38-ról >>


A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. Interjúk, hírek, premierek az A38 Hajó blogján. A koncertre jegy vásárolható bankkártyával vagy MasterPass alkalmazással az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó fűtött orrteraszán gyújthatnak rá.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó