Pulzar

CikkFriss

Nikola mozgalmas márciusa

Létrehozva 2009. március 21.
Stílus House
    0.00

Nikola mozgalmas márciusa

Mozgalmas kezdést tudhat maga mögött idén Nikola! Hazánk újonnan, egyre magasabbra feltörekvő house producere mind a produkciók terén, mind a pultok mögött egyre többet hallat magáról.

Alighogy kijött a remixe első magyar előadóként a Defectednél, már készülhet is a következővel, illetve egy vendég mixel, amelyet a legendás house label az oldalán elérhetővé is tesz. Persze a sikerrel együtt felkérések is járnak, így Nikolát sok  klubban várták vendégként februárban.
Megfordult Albániában, Lengyelországban, itthon Kecskeméten a Passionben és Budapesten a Sensationben.
 
Március újabb nagy élményekkel kecsegtet a tehetséges előadó számára, hiszen Március 25.-én utazik a Miami WMC-re, ahol 2 fellépésen is tiszteletét teszi. Az egyik 25.-én egy luxushotel hivatalos buliján, a másik pedig D.O.N.S kiadójának, a Kingdom Kome Cuts-nak yacht partyján.
Március 17.-én kedden este élőben lesz hallható a Justmusic.Fm, Bonus Track című műsorában, Schiipman vendégeként 2 órában, illetve a műsor előtt egy interjú is olvasható lesz vele a rádió weboldalán.
 
 
Nézzük mi várható még tőle produkciók terén és mi jött ki nemrégiben :
 
 
AZ ELMÚLT HETEK LEGFONTOSABB MEGJELENÉSEI :
 
-Thomas Gold & Menck-Everybody Be Somebody (Hy2rogen & Nikola Remix) @ Ministry Of Sound (továbbá felkerült a Ministry Of Sound - Clubbers Guide 2009 című válogatásalbumra, méghozzá a 2. lemez kezdőtrackjeként)
 
-D.O.N.S feat. Terri B.-You Used To Hold Me (Hy2rogen & Nikola Remix) @ Kingdom Kome Cuts / Ultra Records
 
-Patric La Funk-Restless (Mannel & Nikola Remix) @ Opaque Records
 
-Soulsearcher-Can't Get Enough (Hy2rogen & Nikola Remix) @ Defected Records (ez a megjelenés 2 hétig tartotta az 1. pozíciót a Traxsource top 100-as eladási listáján, illetve a beatport, progressive house top 100as listáján 32. helyig jutott 3 nap alatt )

Archív partyajánlók

  • [2008-07-10] Balaton Sound 2008
    @ Zamárdi Szabadstrand

    Zamárdi a Balaton déli partjának 2500 lelkes, avar kori emlékekben gazdag települése. A község egyesíti magában a mozgalmas üdülőterületet, a csendes falut és kirándulásra csábító szőlőhegyeket, ligetes erdőket és most egy hatalmas bulit is...

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó