Pulzar

CikkFriss

SURFALONE DEBÜT ALBUM

Létrehozva 2018. február 22.
Stílus House, Tech-house, Minimal
    0.00

SURFALONE DEBÜT ALBUM

Surfalone 2016-ban, a Budapest Selected válogatáson mutatkozott be, egy merész feldolgozással: akkor a Kispál és a Borz 1992-es „Halszív” című számát ültette át sötét techno alapokra, Döbrösi Laura énekével megspékelve.

A budapesti partiéletben felnőtt, zenekaros-gitáros múlttal is rendelkező szerző ezután 2017 októberében bukkant fel a “Soul Machine” single-lel, melyhez egy New Yorkban forgatott, emlékezetes, “tükörmaszkos” videóklip is készült. Emellett 5 remix is készült belőle, Throwing Snow, Becoming Real, 9b0, S. Olbricht és Nagz remixeivel. A megjelenést benevezték a Qrates.com közösségi vinyl kezdeményezésébe, melynek lényege, hogy 100 előrendelés esetén legyártják vinylen a hanganyagot. Ez tavaly év végére össze is gyűlt, így a limitált példányszám büszke tulajdonosai már a napokban számíthatnak az exkluzív szállítmányra.

2018. Február 20-án egy két éve készülő album jelenik meg, mely fittyet hány mindenféle szokásra, hagyományra, zenei konvenciókra. Bizonyára sokaknak furcsa lesz, hogy az aktuális elektronikus zenei hangzások mellett időnként magyar nyelvű ének jelenik meg. A zenei stílusok kavalkádja mellett a felvétel másik érdekessége, hogy valós történet, érzelmi és fizikai kalandozás áll mögötte. Az album egy mindent megváltoztató kapcsolat végéről, az azutáni lelki hullámzásról, az utazásról, a főszereplő önmagához történő visszatalálásról szól. A "hullám" metafora szövi össze az egész történetet, utalva az emberi lélek bipolaritására, a zenei hangok alapját képező szinusz hullámra és az óceán valódi hullámaira, mely hármas összeálltával megszületett surfalone, korunk tipikus, y generációs, barátokkal és kalandokkal körülvett, mégis magányos embere, aki viszont hosszas útkeresés után végül elkezd kényelmesen létezni saját helyzetében.

Papp László – gitár, ének, szöveg
Döbrösi Laura – ének, szöveg 
Bali Gabi - cselló
Takács Péter – mixing, mastering

A KLIP (SIREN)

A "Siren" cimű számhoz készített experimentális videoklipp a zenéből átszűrődő erőteljes érzelmekre épít, és az elkopó emlékek történetét mutatja be egy egyedi vizuális megoldás használatával, mely felvett anyagokat vegyít grafikai/animácios elemekkel, ezúton vizualizálva az egyén elméjének belső világát. A klippet ezúttal is Surfalone testvére, Papp Ákos, a New Yorkban élő kreatív és filmkészítő rendezte, az operatőri munkát pedig a szintén NY-ban élő, román származású Rudolf Costin végezte. Costin korábban olyan művészeknek készített videoklippet, mint Craig Finn, LULUC, Day Wave és Oberhofer. A "Siren" Papp Ákos és Rudolf Costin második közös Surfalone klippje, a tavalyi "Soul Machine" utan.

Számlista:

01 – Intro (00:40)

02 – Végtelen (04:54)

03 – Siren (05:42)

04 – Szaladj (02:55)

05 - Soul Machine (Album Version) (04:12)

06 – Hullám (03:21)

07 – Intermezzo (00:40)

08 - The End Of Str. Katatonia (05:54)

09 – Cleanser (01:12)

10 – Élet (03:52)

Az album az alábbi felületeken elérhető:

Soundcloud: https://goo.gl/cdbLJz

Spotify: https://goo.gl/UJpuXo

Itunes: https://goo.gl/BZ118X

Deezer: https://goo.gl/GzKi4U

Google Play: https://goo.gl/WiCbk9

Közösségi finanszírozású vinyl: https://qrates.com/projects/15266

Megjelenési dátum: 2018.02.20.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó