Pulzar

CikkFriss

Wow! 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok

Létrehozva 2018. február 19.
Stílus Techno, Electro, Minimal
    0.00

Wow! 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok

Jess Glynne és Wilkinson a SZIN-en!

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d'n'b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN idén augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.

Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett - fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem...

A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne, aki mögött - fiatal kora ellenére - figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel. 

Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.

Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valami jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves,a Csík zenekar idén 30 és jön Szegedre az Ákos 50 turné is. 

Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello isa félévszázados SZIN-en.

Az ország legnagyobb tradíciójú fesztiváljára március 15-ig akciós áron, 15.950Ft-ért lehet bérletet venni. Ez is jó hír.

szin.org/​

Jess Glynne - https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=cLyUcAUMmMY

Wilkinson - https://www.youtube.com/watch?v=I9QGpHScGug

Ajánlott lemezek

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó