Pulzar

CikkFriss

Szakadj ki a komfortzónádból!

Létrehozva 2018. október 3.
Stílus Dance, House
    0.00

Szakadj ki a komfortzónádból!

Az Akvárium Klub idén is a CAFé Budapest egyik helyszíneként vesz részt az október 5–21. között tartó programsorozaton. Ennek keretében érkezik a klubba október 9-én az elképesztő zenei tehetséggel megáldott Masego, október 5–7. között vár találkozások és felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo, október 8-tól pedig kortárs, underground koncertsorozattal indul a Downtown Café.

Október 5-én elstartol a 27. CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, melynek idén is kiemelt helyszíne lesz az Akvárium Klub. A fesztivál keretében most először érkezik Magyarországra a YouTube-on ismertté vált, még felfutóban lévő, zsigerből jövő zenei tehetséggel rendelkező Masego október 9-én. Zenei kompozícióinak alapját a loopok és az improvizáció eredeti kombinációja teremti meg, ő maga szaxofonon, dobgépeken és szintetizátoron játszik. Énekstílusának közvetlensége és jazzes muzsikusi attitűdje minden számának sajátos színezetet kölcsönöz. Félreismerhetetlenül egyéni világa olyan DJ-producerek érdeklődését váltotta már ki, mint Kaytranada vagy Sounwave. Saját stílusára a Trap House Jazz elnevezést használja, karakterét – a színpadon és civilben is – sokan Pharrell Williams, Michael Jackson és Jamie Foxx fúziójának látják.

Masego koncertje mellett az idei CAFe Budapestre egy kortárs klubzenei programsorozattal is készül az Akvárium Klub, Downtown Café címen. Az évek óta saját terekkel, vidéki helyszínekkel és stabil projektekkel működő szabadzenei underground közegből összesen hat formációval találkozhat majd a közönség az Akvárium VOLT Lokál termében. A freejazz, a zajzene, a kísérleti elektronika különböző területeiről érkező alkotók széles skálát fednek le, így jól mutatják a szubkultúra gazdagságát is. A sorozatban megismerhető, a megszokottól tökéletesen eltérő hangzásvilág hozhat magával megőrülős táncolást és magunkba mélyedős meditatív élményt is. Lesz kozmikus indie hangzás, improvizációra építő zaj-produkció, fellép külföldön elismert szerző és feltörekvő fiatal csapat - a lényeg, hogy mind kimozdítanak a komfortzónánkból. De lássuk, kikről is van szó!

A CAFe Budapest: Downtown Café első fellépője október 8-án a The Best Bad Trip lesz. A főként húsz év körüli fiatalokból álló zenekarnak jelmondata lehetne, hogy ők játsszák a "legmegbízhatatlanabb" zenét. Előadásukra jellemző, hogy egymást szorosan követik a kemény és lágy, az egyszerű és bonyolult, a rendezett és kaotikus, a keleti és nyugati atmoszférák.

Október 12-én Gosheven játszik majd, ami a 12z révén már jól ismert Szabó Bálint szóló projektje. 2017-ben egy elvarázsoló albummal mutatkozott be, ez volt a Leaper. Gosheven a férfiideál képe mellett kísérletet tesz a nyugati zenét eluraló hangolási rendszer sztenderdjétől való elszakadásra is, és a mai fül számára gyakran szokatlan hangolásokban igyekszik megtalálni az őseink ártatlanságát.

Ezt követően október 13-án a JazzaJ /Budapest Improvisers Orchestra feat. Grencsót ismerheti meg a közönség. A Budapest Improvisers Orchestra tagjai arra vállalkoztak, hogy eltöröljék a kortárs komolyzene és az improvizatív zene közti határokat. Műsorukon experimentális zenei kompozíciók, szabad improvizációk és saját darabok egyaránt szerepelnek. A JazzaJ egy 2011 szeptemberében indított nyitott-zenei klub, ahova minden szerdán olyan zenekarokat hívnak meg, akik kizökkentenek a megszokott mederből, hogy a lehető legközvetlenebb módon tárják elénk zenei világukat. Grencsó István pedig az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. 

Október 19-én Gryllus Ábrist hallhatjuk a VOLT Lokálban. A FOR. zajtechno formáció egyik tagja. Bár több lemezt is megjelentetett az elmúlt tíz évben, saját nevén kiadott első albuma 'Post_' 2017 végén jelent meg a Budapesti Farbwechsel kiadónál.

Október 20-án a Changing Grey lép színpadra. A Zságer Balázs és Genser András alkotta duó igazi elektronikus zenei csemege. Főleg 4/4 alapú live actjük az IDM, a house és techno hatások mellett számos zenei asszociációt tartalmaz. A végeredmény egy teljes egységben összeforrt flow-élmény. 

A Downtown Café utolsó fellépője Porteleki Áron & Szelevényi Ákos lesz október 21-én. A széles hangszerparkot használó, nagy íveket bejáró duó, mostanra havi rendszerességgel játszik Budapesten. Sodró erejű koncertjeik legfontosabb eleme valamiféle megkerülhetetlen jelenlét, valamint a rögtönzés azon kreatív ereje, amely képes összekapcsolni minket rég elfeledett gyermeki énünkkel.

Mindemellett pedig harmadik alkalommal jelentkezik a meglepő találkozások, egyszeri csodák és nagy felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo, mely ezúttal nagy hangsúlyt helyez a roma zenére. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Hangvető közös rendezvénye október 5–7. között várja a műfaj rajongóit az Akvárium Klubban.

akvariumklub.hu/​

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    [Friss] A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    [Friss] Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    [Friss] A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    [Friss] Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    [Friss] A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó