Pulzar

Technóról, ügyes hazai dizájnerekről és hajósbuliról fog szólni a Telekom Electronic Beats Festival

A Várkert Bazárban és környékén szeptember 13. és 15. között zajlik Budapest következő nagy elektronikus zenei ünnepe, amit ezúttal kifejezetten nagynevű német és angol DJ-k fognak uralni - nappal pedig hajósbuli és ügyes hazai tervezőkkel és gépzenészekkel teletömött Lifestyle Market is várja a látogatókat.

Azt már elmondtuk, hogy az ősz első hónapjának közepén minden korábbi budapesti Telekom Electronic Beats Festival-hoz képest DJ-központúbb buli várható a Duna partján. A program most további nevekkel bővült: a korábban már bejelentett Âme és Dixon már-már testvéribe hajló párosa mellett a pénteki napon a stafétát egymásnak adva fog lemezelni az angol színtér két fajsúlyos, de annál kísérletezőbb kedvű figurája, Ben UFO és Floating Points.

Ben UFO a Hessle Audio kiadó társalapítója, és azon kevesek egyike, aki kizárólag a a dj-zésével csinált magának nevet a szakmában: bátorsága, borotvaéles technikássága és természetesnek ható meglepetései logikusan lökték olyan lehetőségek felé, mint a Rinse FM-rezidencia, vagy a komoly mérföldköveknek számító Fabriclive, Resident Advisor vagy Essential Mix-felkérések. A Floating Points néven alkotó Sam Shepherd pedig az elektronika és a jazz gondos házasításának szakembereként vonult be a kortárs enciklopédiába, aki 2016-ban már bizonyított az akkori EB Fesztiválon egy endorfinbomba szettel. A két, meglehetősen különböző karakterben egy közös biztosan van: a (poszt)dubstep felőli érkezés, ami mára a hibrid klubzenék iránti vonzalomba csapott át - szélesre húzott, színgazdag palettára számíthatunk tőlük.

Táncos péntek után feszes szombat sok technóval

Ami a szombatot illeti, a technótemplomként emlegetett Berghain kirobbanthatatlan rezidense és egyik legrégibb alapembere, Ben Klock már biztosan velünk lesz aznap a Várkert Bazárban, de most véglegesre kerekedett a lineup - vagy inkább kiegyenesedett, ugyanis ez az este a napnál is világosabban a sötétebb tónusú technó köré fog épülni.

A berlini főfellépőn túl a pultba fognak még állni a műfaj legismertebb stuttgarti képviselői, SHDW & Obscure Shape, akik létezésük alig négy éve alatt elképesztő követői táborra tettek szert, és nem véletlenül: zenéikben vállaltan sokat - és ügyesen - merítenek a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének puritánabb, zsigeribb, funkcionális technójából. A figyelem falait leginkább áttörő Die Weiße Rose című trekkjük karrierjük következő szintjére katapultálta a fiúkat, ahonnan már csak lépések vezettek az egyik legnagyobb nézőszámú Boiler Room műsorig, egy Daniel Avery-remixfelkérésig, vagy addig, hogy a vezető német technómagazin, a Groove 2016-ban az év felfedezettjeinek nevezze őket. Szettjeik energiától duzzadnak, nem félnek az EBM, acid vagy éppen Detroit felé tett kanyaroktól, de az is biztos, hogy egy percig sem ültetnek le.

És hogy vigyázó szemét mindenki a gardróbjának legfeketébb ruhadarabjaira vesse, ide tartozik még, hogy a feszesnek ígérkező szombat estét természetesen a zsáner leghűbb hazai katonája, a népszerű Technokunst-sorozat alapítója, Isu fogja felvezetni a szokásosan rokonszenves mosolyával és hullámzó vállmozdulataival a Budai Vár alatt.

Loco Dice kiadójának legvidámabb tagja lesz a DJ Boat hajóskapitánya

Szombaton női frontot erősítve érkezik a müncheni tINI, akinek mindössze pár év kellett ahhoz, hogy az első szárnypróbálgatásoktól eljusson Loco Dice kiadójának ernyője, a Desolat alá, aminek ma már teljes értékű tagja. A szőke fürtök sosem szomorkodó tulajdonosa azóta már komoly rezidenciákat gyűjtött be magának Ibizán (Ushuaia), a londoni Fuse bulikon, az olasz Cocoricón, és még a techno-nehéztüzér Marco Carola hivatalos turnépartnerévé is vált. Ő száz szerencsés bulizóval együtt száll majd a vízre, hogy déltől egészen késő délutánig a Telekom Electronic Beats hajójának fedélzetén ringassa végig őket DJ-szettjével a Dunán.

Zenei workshopok és Lifestyle Market a legjobb magyar tervezőkkel

A Telekom Electronic Beats Festival fontos célkitűzése, hogy a DJ-orientált estéken túl az elektronikus tánczenéhez ezer szállal fonódó határterületeket is kirakatba helyezze. Így jön létre a fesztivál szombati napján a Lifestyle Market a Lakásvásárral közös szervezésben, illetve inspiratív zenei workshopokon és előadásokon is részt lehet majd venni.

Iamyank előadásában például arra keresi majd a választ, hogy a kreativitás tanulható-e, esetleg kénytelenek vagyunk azt elfogadni velünk született tulajdonságnak vagy hiányosságnak. Az ismert zenész vezető oktatója az évek óta nemzetközi szinten is elismert elektronikus zenei képzéseket indító imPro Schoolnak, amelynek pultjánál ki is lehet próbálni, milyen élőben ősszerakni, előadni zenét nem mindennapi eszközök segítségével.

Az Analogue Zone moduláris szintetizátor-specialistái közül az iráni származású, Budapesten élő producer, Ramin Sayyah jön bemutatót tartani csodálatos gépszörnyeivel, az ismert japán elektronikai vállalat, a Roland szakemberei pedig olyan eszközöket kapcsolnak be, mint a TR-8S, a System 500 v2, vagy az SH-01A.

A Kitchen Budapest jóvoltából VR-szemüveggel és fejhallgatóval egy olyan virtuális valóságot járhatunk be, amiben rajzolással helyezhetünk el és irányíthatunk hangokat, ha viszont inkább az itthoni lemezfelhozatalt mustrálnánk át, akkor lesz Vinyl Market is olyan megkerülhetetlen budapesti lemezboltokkal, mint a Deep, a Technokunstos Isuhoz kötődő Aktrecords, vagy a DJ Suhaid által nemrég indított Kalóz. Külön izgalmas, hogy a kultikus német kiadó, a húsz éve megingathatatlan Kompakt is kitelepül a bazárba.

De aki szeretne szépen felöltözni az őszi-téli klubozásokhoz, az is eltölthet egy komplett délutánt a Lifestyle Marketen: közel két tucat márka, illetve bolt termékeiből lehet majd válogatni szellős standok között.

A Wedding Acid Group formációból ismert Leidál András által vitt Store5621a fiúk ruhatárának bővítésében fog segíteni, az Antifactory Vintage hozza a szemtelenül trashy vonalat, a másfél évtizede létező Lollipop pedig a megszokottan vakmerő színeket és vonalvezetéseket. Lehet találkozni továbbá olyan ismert divattervezőkkel, mint Mojzes Dóra vagy a színblokkolt darabokban talán legerősebbnek számító Feelinkita, de kiegészítő-fronton is erős lesz a vásár: legyen szó ízlésesen minimalista NUEN-táskákról, Nasha extrém-geometrikus ékszereiről, vinylből készült egyedi Tipton-szemüvegekről, a Madách tér tetején számos menő márka produktumait pörgető JUDAS-ról vagy a fiatal tervezőknek teret adó Garden Studioról, bőségesen lesz miből felhalmozni a hidegebb hónapokra. (A kitelepülő tervezők teljes listája a vonatkozó Facebook-eseményben elérhető.)

A Telekom Electronic Beats Festival gondoskodik a megfelelő tápanyagbevitelről is: a Dobrumba étterem a fenntartható élelmezésben gondolkodó Csoroszlya farmmal közösen települ ki, lehet magunkba tölteni tényleg száz százalékos gyümölcs- és zöldségmixeket a Juicy jóvoltából, vagy inni a maximalista kávéőrültekként ismert manufaktúra, a Casino Mocca világos pörkölésű kávéiból.

A Telekom Electronic Beats Festival hivatalos Facebook-eseménye itt,

a Telekom Electronic Beats Lifestyle Market eseménye itt,

A fesztivál jegyei pedig itt érhetők el.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó