Pulzar

CikkFriss

Háromnapos fesztivállal zárja hetedik évadát a Budapest Park

Létrehozva 2018. szeptember 18.
Stílus Breakbeat
    0.00

Háromnapos fesztivállal zárja hetedik évadát a Budapest Park

A Kapuzárási Piknik névre keresztelt eseménysorozat fellépői közt ott van az idén egyetlen önálló parkos koncertjét adó Ganxsta Zolee, az ultramenő táncosokkal és dívákkal kiegészülő Brains, illetve az 2018-as év utolsó budapesti koncertjét adó Punnany Massif.

Minden eddiginél erősebb évadot tudhat maga mögött a Budapest Park. Persze ahelyett, hogy búcsúztatnák a nyarat, inkább úgy döntöttek, meghosszabbítják: egészen szeptember 30-án hajnalig várják még a látogatókat. Az utolsó hajrában ráadásul nem akármilyen koncertek várnak a közönségre – szeptember 27-én Big Daddy L. ötvenedik születésnapját ünnepli a Budapest Park idei évadában először és utoljára fellépő Ganxsta Zolee és a Kartel. Hazánk elsőszámú gengszter hip-hop formációja egy igazi bestof koncerttel készül, ahol a Jégre teszlek, a Helldorádó vagy a Gyilkosság Rt. című kultikus lemezek dalai is valószínűleg helyet kapnak majd. Másnap, azaz szeptember 28-án a hazai elektronikus zene császárai érkeznek – a Brains nagysikerű júniusi koncertje után ráadásul még nagyobb fokozatra kapcsol, és meglepetésvendégeket is hoz magával. Az már biztos, hogy ezen az estén Sena és Pásztor Anna is a színpadra áll majd, illetve a New Dance World Hiphop Dance School profi táncosai csapatják végig a srácokkal az évad utolsó elektro-buliján. A koncert után pedig  egy kőkemény after veszi kezdetét a legnagyobb dubstep, trap, drum and bass illetve riddim himnuszok kíséretében. Szeptember 29-én aztán tényleg az utolsó táncra készülhetünk: egy fergeteges lemezbemutató és egy hetedhétországra szóló születésnapi karnevál után a tökéletes záróbulit hozza majd a Punnany Massif, így ha lehet, akkor még egy lapáttal rátesznek a szokásos eszeveszett hangulatra. Ráadásul a fiúk idén utoljára lépnek fel a fővárosban, így garantáltan a szokásosnál jobban is odateszik magukat. A koncertet követően pedig a nagysikerű Queens party, a város legnagyobb r’n’b és hiphop őrülete veszi kezdetét és nyúlik át egészen a vasárnap hajnalba. A Kapuzárási Piknik Fesztiválra egyébként limitált számban bérlet is váltható – ez a három nap garantáltam olyan ereszdelahajamat lesz, amivel már féllábon is kihúzzuk a 2019-es szezonig!

De persze az utolsó hétvége előtt is érdemes még ellátogatni a Nagyszünetbe és a Budapest Parkba. Előbbi programjai közt szerepel még kertmozi (a 2 kalibert és a Charlie angyalait vetítik), illetve a nagy sikerre való tekintettel újból csatlakoztak a Bringás uzsihoz, ahol ezúttal is számtalan finomsággal várják a kétkeréken érkezőket. A Budapest Park nagyszínpadán szeptember 20-án a fesztiválszezont és európai turnéját zárja a Paddy and the Rats; szeptember 21-én vadonatúj lemezét mutatja be a Margaret Island olyan vendégek közreműködésével, mint Gerendás Péter és Jumodaddy, amit egy fergeteges, szokás szerint már most (idén ötödszörre) teltházas Necc party követ; szintén sold out Majka nyárzáró koncertje, ami után a Pressplay videódiszkó várja a bulizni vágyókat.

Összegezve egy igencsak erős felhozatallal fejezi be hetedik, egyben eddigi legerősebb évadát a Budapest Park. A szórakozóhely öt hónapos nyitvatartása alatt közel 500.000 ember bulizott a csillagos ég alatt többek közt olyan világhírű és legendás előadók koncertjeire, mint Billy Idol, az Alice In Chains, a Queens of the Stone Age vagy éppen Paul Kalkbrenner. A nyár legemlékezetesebb hazai és külföldi fellépései után pedig a legeslegnagyobbakat lehetett bulizni a különböző stílusú zenékre a goától a retróig, az r’n’b-től a technoig.

A Nagyszünet chilles zónájába is különleges események költöztek: a Firebirds csapata a tűzzel varázsolt; különleges audiovizuális élményt nyújtottak a Pixel Magic beszélgetései; teltház előtt adott akusztikus koncertet többek közt Bérczesi Robi (hiperkarma), a Margaret Island vagy Beck Zoli (30Y); a szabadban nézhettünk kultfilmeket és együtt szurkolhattuk végig a VB meccseit is.

A Park idén is kiemelt figyelmet fordított a társadalmi szerepvállalásra. Gyűjtött például a Heti Betevőnek; grafikusokkal készíttette el a Quimby dalait, hogy azok is megértsék őket, akik nem hallhatják – a képeket aztán elárverezte, a befolyt összeggel pedig egy hallássérültekkel foglalkozó alapítványt támogatott; többször szervezett a Vöröskereszttel közösen véradást; a sportolásra hívta fel a figyelmet a Bringás uzsival. Mindemellett a havi rendszerességgel megrendezett ingyenes gyerekprogram, a Pöttömkert is minden alkalommal fókuszba helyezett egy vagy több civil szervezetet. Többek közt az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével vendégül láttak hátrányos helyzetű kisgyermekeket; mesekönyveket gyűjtöttek a Pauker Nyomda és Máltai Szeretetszolgálat összefogásával; a Csodalámpa Alapítvánnyal együttműködésben pedig valóra váltották a súlyosan beteg Regő kívánságát.

A Budapest Park tehát minden eddiginél nagyobb volumenű nemzetközi produkciókkal, lehengerlő hazai koncertekkel, felejthetetlen reggelbe nyúló bulikkal és a kultúra lehető legszínesebb spektrumáról válogatva számtalan színes programmal várta és várja szeptember 29-ig a nézőket. Gyerünk egy utolsó táncra a Budapest Parkba, hagyjuk kint az őszt és a valóságot!

https:/​/​www.facebook.com/​budapestpark/​videos/​288468955090887/​

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó