Pulzar

Lemezlovas hölgyek mérkőznek meg Európa-szerte

A Let’s Mix! jelenleg egy kizárólag európai hölgyek számára szóló mixversenyt, a Next Girl DJ-t szervezi.

A mérkőzés célja, hogy megsegítse a nők betörését a világ professzionális DJ-i közé. „Teljesen meglepődtem, amikor láttam, milyen sok lány DJ szerepel a DJ Mag idei Top100 DJ listáján,” – mondta a versenyben zsűriként résztvevő Anja Schneider. „Azt hittem, százból talán kettő van belőlünk”.

A küzdelem szervezői remélik, hogy az Európában több helyen megrendezett nagy partykkal hozzájárulnak, hogy még több női lemezlovasra figyeljenek fel a továbbiakban.
A verseny a következőképpen zajlik: az előadók feltöltik a legjobb mixeiket mp3 formátumban, amit a Let’s Mix! megjelentet a honlapján. A legjobbnak tartott anyagok szerzői fellépnek Londonban, Brüsszelben, Párizsban vagy Berlinben, ahol a nagytermek közönsége és a zsűri előtt élőben is megmutathatják, mit tudnak. A végén négy döntős kerül kiválasztásra, akik „beach témában” készülnek fel a legvégső megmérettetésre. A nyertes fellép a Roxy Jam-en, és ellátogathat Anja Schneider rádióműsorába. Továbbá termékeket nyer a Roxy-tól, és az audiótechnikai eszközöket gyártó JBL-től, például a Pacemaker kézi DJ eszközt, vagy valamilyen okból kifolyólag egy szörfdeszkát.
A brit DJ, valamint a rendezvény egyik bírája, Anthea szerint minden versenyző értékes tapasztalatokkal távozik, attól függetlenül, hogy nyer, vagy nem. „Ez egy remek alkalom számukra, ha korábban még nem játszottak ilyen szinten - mármint ilyen nagy horderejű koncerten… A verseny közben és után fontos érzéssel gazdagodnak, ha komolyan szeretnék folytatni ezt a karriert.”
Az mérkőzés február óta folyamatban van, a mixeket április 16-ig lehet elküldeni. A további események a következő hónapra várhatóak:

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    [Friss] Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    [Friss] A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó