Pulzar

Carmen Electra a NiteForce DJ csapattal bulizott Miamiban

A világ egyik legjelentősebb zenei fesztiválján, a Winter Music Conference-en a RiseFM-nek is alkalma adódott saját bulit rendezni, amelyen közel harminc világhírű DJ és művész lépett fel.

 Miami frekventált részén, a South Beach-en elhelyezkedő Sagamore The Art Hotel adott helyett a RiseFM exkluzív színpadának, ahol Carmen Electra együtt bulizott a NiteForce DJ csapattal, továbbá fellépett számos világhírű előadó is, így például Tom Novy, Sharam, Arno Cost, Norman Doray, Cholate Puma, Calvin Harris, Avicii, Thomas Gold, Rae, Robin S, Mark Knight, Chris Lake, David Vendetta, Jerry Ropero és még sokan mások.
 
Magyarország rádiócsatornái és DJ-i közül a RiseFM-nek és DJ csapatának, a NiteForce-nak (Andro, Davis, Nikola és Roberto) sikerült elsőként képviseltetnie magát a világ egyik legnagyobb zenei fesztiválján, a Winter Music Conference-en. A zenei világ egyik legnagyobb éves seregszemléjének lehettek tanúi a résztvevők, amelyet immár 25. alkalommal rendeztek meg Miamiban.
Az éjjel-nappal tartó, egymásba nyúló események végeláthatatlan sorában a rádiócsatorna rendezvénye előkelő helyet tudhatott magáénak, hiszen exkluzív vendégek sora látogatott el a felkorbácsolt hangulatú party helyszínre, így például Luciano Ingrosso, An21, Deadmau5, a New York-i Pacaha DJ-i, valamint tulajdonosai és még sokan mások élvezték a nem mindennapi esemény hangulatát. A hollywoodi csillag, Carmen Electra is a hazai DJ csapattal ünnepelte a zeneipar vívmányait a napfény városában, Miamiban.
 
Nikola, a NiteForce DJ csapat egyetlen olyan tagja, akit második alkalommal hívtak meg Miamiba, először New York-ba repült, hogy fellépjen a Pacha klubban. Innen utazott át a WMC-re, ahol egy kis pihenés után már kezdődött is hét fellépésének első etapja.
 
A NiteForce DJ csapat hazaérkezése után, már az április 3-ai TWILIGHT Party-ra készült, melynek Budapest legnagyobb szórakozóhelye a STUDIO adott otthont, az óbudai hajógyári szigeten. Az est folyamán az eddigieknél is nagyobb show várt a közönségre, amelyet még a Presidance Company táncprodukciója is színesített.

Archív partyajánlók

  • [2016-10-21] Elements of Techno ▩ ▩ Brando Lupi
    @ LÄRM

    Az olasz technomozgalom egyik élő mérföldköve jön hozzánk ezen az estén. A széles alkotói spektrumon mozgó, zenészként, DJ-ként és fotósként is működő Brando Lupi hipnotikus meneteléseket szel keresztbe-kasul kísérteties dallamokkal és szinte a szem számára is megelevenedő hangképekkel. Ozora már öt éve ismeri őt, ami miatt a pszichedelikus közönség régi barátként üdvözli, Budapesten viszont most játszik először.
  • [2008-08-06] Ozora Fesztivál
    @ Ozora

    Ismet Ozora ,Aug 6-10,2008 !!!!! Sok ujdonsággal és még több odafigyelessel jövöre!! Ebben az évben uj mottoval : WHERE THE UNREAL BECOMES REALITY !!!
  • [2007-08-12] Ozora Fesztivál
    @ Dádpuszta

    Idén augusztusban is lesz Ozora fesztivál!

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó