Négy gyertya kerül fel a party.[origo].hu születésnapi torájára, a hazai elektronikus zenei szcénával foglalkozó oldal ugyanis 2004. májusában indult. Negyedik születésnapunkat külföldi dj-vel, jelesül a brit house-mágussal, Asad Rizvivel ünnepeljük.
A Circus Maximus ismét az együttműködés, és nem a széthúzás mellett tette le voksát, mikor összefogott a veterán PsyBaba csapattal, hogy közösen elbűvöljenek Titeket egy kora nyári éjszakán.
A valóban Duna-rekesztővé sikeredett májusi első bevetés után június 7-én, szombaton újra az A38 tetőteraszára irányítja rave-torpedóit a Monkey6 és a Kollektiva dj-iből verbuválódott egynyári kötelék.
Kis hazánk egyik legszebb városába érkezik június 6-án a Renaissance Hungary turnéja! Ahová őseink királyokat jártak koronázni, most a honi elektronikus szcéna koronázatlan királya állomásozik majd egy éjszakán át. A Chriss által összeállított mixlemez bemutatkozó turnéja duplán legendás helyszínre érketik ezzel, hiszen Székesfehérvárt éppúgy legendák veszik körül, mint a lemezbemutató turnénak otthont adó Bahnhof klubot. Ehhez társul egy legendás nemzetközi kiadói címke, a Renaissance, s maga a lemez készítője, aki szintén illethető máris ezzel a jelzővel.
2008. június 21-én a Palace Summer Opening partin az elektronikus tánczene egyik legmeghatározóbb alakja, a New Yorki house szcéna kiemelkedő személyisége, Roger Sanchez (USA) teszi tiszteletét és buliztatja a nyári szezonba a balatoni szuperklub közönségét.
Roger Sanchez, a 2007-es év legjobb house DJ díjának nyertese (Ibiza DJ Awards) a 2008-as év elejét a Release Yourself mixsorozat legújabb részének megalkotásával töltötte.
Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.

Budapest legelegánsabb szórakozóhelye, a Tabu Lounge Club nyáron is, zavartalan nyitva tartással várja vendégeit, a legjobb bulikkal, hangulattal, partyarcokkal, és hűsítő italakciókkal. Ha nem szeretnéd az időjárás szeszélyeire bízni magad és inkább klimatizált helyiségben szeretnél bulizni, egy igényes helyszínen, akkor számodra tökéletes nyár következik.