A Next Level szeptemberben ünnepelte fennállásának második születésnapját. Az elmúlt két év igencsak mozgalmas volt,, hiszen tobb, mint 35 külföldi és 15 hazai fellépővel dolgoztunk együtt, amelyek között olyan nevek szerepeltek, mint Marshmello, Jauz, RL Grime, NGHTMRE, Hucci, Stööki Sound, Tomsize és még sokan mások.
BővebbenHollandia egyre erősödő kortárs e-zenei életének a Robin Koek, Nick Lapien alkotta duója az egyik legfrissebb és legfelkapottabb szereplői.
BővebbenCsillogó szemű szervezőcsapatokból egész folyami területeket lehetett volna rekeszteni a kétezres évek elején, amikor csak éppen bontakozott a honi elektronikus közösség. Mára a partiszervezés felnőttmeló lett, néhányan már inget is húznak, a szemek csillogását és a szeretetből csinálást már csak kevesen engedhetik meg maguknak, a BAR 72 azonban túlzás nélkül közéjük tartozik: nekik volt köszönhető éveken át a Bánkitó fő elektronikus helyszíne, de ott voltak a Wndrlndben, Aurórában, Valyoban, Kolorádóban, és lesznek még máshol is.
BővebbenMatrixxman a lehető legklasszikusabb értelemben vett trú technóarc: foglalkoztatja a jövő, annál is inkább a gépek, az emberi és a mesterséges intelligencia jövője, ezeket a gondolatait pedig saját, kemény jövőtechnójába is örömmel oltja bele.
BővebbenHogy a hazai technósok tejben-vajban vannak fürösztve az elmúlt hónapokban, sőt, években, az nem kérdés. Viszont régóta lóg nekik a budapesti buliellátmány egy különleges eseménnyel, ami a mindig úttörő brit szellemben jön létre. Ha van valaki, aki ezt hitelesen képes leszállítani, akkor az a világ klubjait érdeklődő fülekkel bármikor megtöltő Kevin McAuley, azaz Pangaea, az agyas post-dubstepből alakot öltött egzotikus falansztertechnó egyik legfontosabb agitátora, aki a Hessle Audio kiadónál társaival, Ben UFO-val és Pearson Sounddal már régóta töri azt az utat. Ráadásult a napokban jelent meg friss albuma, az In Drum Play, ami újabb megkerülhetetlen jelzőtábla ezen a csapáson.
Bővebben▩ LÄRM ▩ Der Morgen ▩ ▩ Antigone ▩
Bővebben▩ LÄRM ▩ ▩ Drum Club ▩
Bővebben▩ LÄRM ▩ ▩ Drum Club ▩ Receptor (RU) ▩
BővebbenTagsági a buli! Plasztikkártyás klubtagjainknak dedikáljuk az este sodró tánczenéit. A klub ajtaja természetesen mindenki előtt nyitva áll most is, kártyásainknak azonban ma este a kasszánál nem kell elővenniük a pénztárcájukat. A föllépők fantasztikus lokális figurák lesznek, a nevekről a fátylat fokozatosan fújja le a füstgép a hét folyamán.
BővebbenNyugati a zene, de a menet magyar!
BővebbenHa azt mondjuk, hogy Miami, akkor jégkrémezve görkorizó lányok és színes zakós filmbéli nyomozók ugorhatnak be. De ha azt mondjuk, hogy Miami és az underground őszinte randevúja, akkor a Finale Sessions kiadó - ami Michael Zucker igazgatása alatt a deephouse és a deeptechnó metszetében üzemel. Ebben a megközelítésben már olyanok munkái jelentek meg a label védelmező szárnyai alatt, mint Fred P, Terrence Dixon, vagy a klubunkat már megjárt Boo Williams és Patrice Scott.
BővebbenAzzal, hogy a glasgow-i származású, ma már Barcelonában alkotó Darren Roberts Deepbassnek keresztelte el projektjét, vaskos statementet szúrt le maga elé. Ennél jobban talán csak az fejezi ki elköteleződését az általa képviselt hangzáshoz, amikor be is áll a pult mögé: atmoszférikus, légbefúvásos alagútfúró technója olyan rétegekben szánt, ahol a trú undergrounderek is csak fejlámpával tudnak körülnézni. De itt erre nem lesz szükség, fekete falaink között remekül fognak pingpongozni a producer zenéi, amik olyan kiadóknál jöttek ki, mint az Edit Select Records, az Aconito Records, a Dynamic Reflection, a Soma, és persze saját Informa labelje.
BővebbenMost harmadszorra nyitjuk újra a klubot. Szokásunkhoz híven nyáron átlegóztuk a tereket, ezúttal két lépéssel határozottabban elszeparálva a külvilágtól. Ízelítőnek: félfekvők, folyosók, atom fények, brand new klotyók.
Bővebben23 év a dekkek mögött, nagyjából 15 ezer lemez, rezidencia az ős-Tresorban és a legendás Ostgutban, majd a Berghain koronájában, a Panorama Barban. A lelkes vinylfelhalmozó Tama Sumo a kilencvenes évek elején, unszolásra állt be a technót még éppen csak tapogatni kezdő Berlin egyik warmup bárjának pultjába, hogy aztán addig sorakozzanak a meghívások, amíg rá nem jött, hogy ez lett az élete. Kevés nála barátságosabb, őszintébb és szerényebb DJ létezik, ezt az erőteret pedig úgy képes ráborítani bármelyik klubra, a house legkülönfélébb árnyalatain át, hogy mosolyszünettel aligha lehet majd számolni.
BővebbenA fantasztikus nyári szezonunk után belevágunk a téli klubéletbe. A maximumot adjuk!
BővebbenA kolozsvári Gellért-hegyen, egy régi lőszertárban működik a román testvérklubunk, a Gazette. A hely atmoszférája, zenei hitvallása és puritánsága maximálisan egybecseng a mi fekete dobozunkkal. Egy kivétellel, hogy nekik citadellai panorámájuk van, nekünk meg Akácfa utcai. A helycserés partizás sokadik állomása ez.
BővebbenÉvek óta tárgyalunk a menedzsmentjével, úgy volt, hogy szeptemberben vele nyitjuk a szezont, akkor lefújták az EU turnéját, nem túl könnyű kimozdítani az USA-ból, de végül beadta a derekát, december 28-án (szerdán!) Kris Wadsworth a házban!
BővebbenAz Anushka buli után egy évvel megint kioldozzuk a moszkvai tehetségzsákot: október 28-án a Plug & Lay Records szeptemberi új vinyl EP-jén is megjelenő Doyeq formáció live act-jével indítjuk az őszi fazont.
Bővebben▩ LÄRM ▩ Szép Booking! ▩ ▩ Moscoman (Disco Halal) ▩
BővebbenTeljesen jogos, ha valaki a The Maghreban nevet olvasva a klubokat huzamosabb ideje lázban tartó afro-, arab-hullám tónusában képzeli el a bulit. Első olvasatnak tök oké, tényleg esélyes jópár kör ebből a hangulatból is, viszont az a helyzet, hogy a külső-londoniként rave-ről rave-re cseperedő, hardcore dzsungelistaként öntudatra ébredő, és egyébként hiphop, jazz, dub, world music-fanatikus Ayman Rostom érthetően kicsit máshonnan közelít, és észak-afrikai, közel-keleti zenei asszociációi egészen más ívben kerülnek elő, mint a téma kirakatarcainál.
Bővebben