Pulzar

From Magazin

Biográfiák

  • Eelke Kleijn

    Az a holland úriember, aki hazánk számos klubjában bizonyított már.
  • Dale Anderson

    Dale Anderson, a Global Underground új üdvöskéjének személyében, egy igazán jó fej, közvetlen és humoros producerrel van dolgunk, aki februárban Anil Chawla-val közösen elkészített Roadhouse című albumával, teljesen megérdemelten a csúcsra ért.
  • Dubfire

    Dubfire „koromfekete, polírozott króm technója” már négy és fél éve ível meredeken felfelé, számos slágerlista-vezető szerzeménnyel és remix-szel. A 2009-ben megjelent "Split the Line [Dubfire Mega Remix]", mely Paul Ritch "Split" és "Walk the Line" c. számainak alkimista szimbiózisa, a lehető legjobban példázza a sötét és evokatív hangzást, amit Dubfire kifejlesztett szóló pályafutása kezdete óta.
  • Chemical Brothers

    Tom Rowlands és Ed Simons 1989-ben találkoztak a manchesteri egyetemen, ahol mindketten középkori történelmet hallgattak.
  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Black Sun Empire

    A Black Sun Epire egy utrechti dj/producer gárda. 1998 óta foglalkoznak komolyabban a drum & bass-el.
  • Rich

  • Cadik

    Séfel Pál, azaz Cadik nevét a magyarországi dj-kultúra első generációjának és a kortárs zenék népszerűsítésének kontextusában szokás emlegetni:
  • Collins and Behnam

  • Illek

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Peter Makto

    Dandy - Szigeti Péter /1978.06.07/
Több mint egy évtizede foglalkozik a zenék gyűjtésével és a dj-zéssel egyaránt. Ezt követően a rádiózás és a bulik szervezése következett, napjainkban pedig a produceri területeken is szorgalmasan tevékenykedik.
  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • Lee Burridge

    Sikerült bekerülnie a helyi klubba, ahol életében először látott mixelni DJ-t, ami akkora hatással volt rá, hogy azonnal elkezdte ő is elsajátítani a fortélyokat. És jött a nagy bumm, berobbant az életébe az Acid House és megváltoztatta a hétköznapjait.
  • Globe

  • RPM

  • Suhov

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Labyrinth extra évadzáró a Pacha Ibizában

    Hot Since 82 október 13-án Butch, Matthias Meyer és Erick Morillo társaságában zárja az idei ibizai szezont.
  • Ingyenes lesz a FROM fesztivál

    Néhány hete jelent meg a hír, hogy a szolnoki Tisza-ligetben valami készül. Az előkészületek bő fél éve zajlanak és a mai modern house és techno hangzás jeles képviselői állnak a pult mögé ezen a kellemes nyári estén június 23-án.
  • Dale Anderson Exclusive interjú

    Dale Anderson, a Global Underground új üdvöskéjének személyében, egy igazán jó fej, közvetlen és humoros producerrel van dolgunk, aki februárban Anil Chawla-val közösen elkészített Roadhouse című albumával, teljesen megérdemelten a csúcsra ért.
  • Pacha summer start

    A Subliminal bejelentette az idei nyárra az ibizai Pacha klub line upját.
  • Erick Morillo rács mögött

    Erick Morillo kis híján rács mögött töltötte a Karácsonyt.
  • James Lavelle GU26

    Romániából jelntkezik, a nagy népszerűségnek örvendő Globalunderground sorozat következő kiadványa, ami a 'Bucharest' nevet kapta.
  • DJ Awards, a'la Ibizia!

    Kiosztották a díjakat Ibizán! Ezúttal Steve Lawer, Eric Morillo, Sven Väth és Jim Master vitték a vinni valót...
  • True Spirit in association with Blush Proudly presents: Antranig (USA- NYC)

    Ki ne ismerné a Subliminal, Danny Tenaglia vagy Eric Morello nevét?! A nemzetközi house-széna kiváló labelében, valamint az ugyancsak híres dj-producereknek van (legalább) egy közös pontja: ANTRANIG! A tengerentúlon napjaink egyik legígéretesebb tehetségének tartott house-dj és producer ugyanis Danny Tenaglia kedvenci közé tartozik, de Eric Morillo támogatását is élvezi; szerzeményei pedig a Subliminal illetve a Sondos Records szívesen játszott lemezeinek sorát gazdagítják.

Ajánlott lemezek

  • Carl Cox – Global Underground 38: Black Rock Desert

    Új taggal bővül a Global Underground csapata februárban!
  • Erick Morillo visszatért a gyökerekhez

    Március 6-tól letölthető a Strictly, Erick Morillo legújabb munkája, amivel több, mint egy évtized után visszatért a kezdetekhez.
  • A Global Underground, Numbreed sorozatát Jim Rivers folytatja

    Hét éves szünet után, a Global Underground újra feltámasztja a Numbreed mix sorozatot melynek első részét Jim Rivers már el is készítette.
  • És itt egy utánozhatatlan lemez Eric Morillotól!

    A Reel 2 Real-ből és a Subliminal Records tulajdonosaként ismert Eric Morillo a napokban jelentette meg szerzői albumát, mely a "My World" címet kapta. A lemez 14 felvételt tartalmaz, leginkább a house és disco elemeit ötvözi. A felvételek elkészítésében (főként az énekekben) olyan nevek segítkeztek Morillo -nak mint DJ Rap, Leslie Carter, Terra Deva a Reel 2 Real-ból ismert Mad Stuntman, Audio Bullys és Boy George.
  • SASHA INVOLVER

    A Globalunderground közismert művésze Sasha megjelentette legújabb albumát, melynek címe Involver. Ez a mixalbum Sasha remixeit és vadonatúj szerzeményeit mutatja be.

Zenei stílusok

  • Hip-hop

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Ambient

    Az ambient stílus eléggé pontatlan meghatározás, mivel nem önálló zenei irányzat. Sok eltérő stílus keveredésének eredménye, így a jazz, az elektronikus zene, valamint a klasszikus és New Age-irányzatok egyaránt építőkövei lehetnek.
  • Chill Out

  • Electro

  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó