Pulzar

Industrialyzer

Ricardo Rodrigues a portugál főváros, Lisszabon szülötte, és gyerekkorát is ott töltötte. A zene iránti érdeklődése már egész kis korában megmutatkozott, 14 éves korában pedig beiratkozott a helyi zeneiskolába, hogy gitárórákat vegyen. A zeneszeretet igazi családi hagyomány Ricardóéknál, ugyanis édesapja szintén nagy zenerajongó, amellett pedig kiváló gitárjátékos. Ricardo célja a zeneiskolával pedig nem volt más, mint lekőrözni a fatert gitártudás terén.

Két év intenzív tanulás után olyan szintre jutott, hogy már ő adott leckéket fiatalabb tanulóknak skálázásból és zeneelméletből. Több zenekarba is beszállt, bárokban, koncerteken, és különböző fesztiválokon is megmutathatta tudását, ám 17 éves korában nagy fordulat állt be: megismerkedett az elektronikus zenékkel. Rögtön tudta, hogy ez az a zene, amire képes lesz feltenni az életét. A gitárt lemezjátszókra és keverőpultra cserélte, majd először házibulikban, a barátai szórakoztatására, lemezlovasként is debütált.

2000-ben Hollandiába utazott, hogy hangmérnöki tanulmányokat folytasson. Itt aztán még közelebbi kapcsolatba került az elektronikus zenékkel, na és persze a messze földön híres holland partiélettel. Ricardót annyira lenyűgözte a holland techno-szcéna, hogy úgy döntött, tovább marad az országban, és ott próbálja tovább építeni karrierjét. 2003-ban benevezett az I Love Techno dj-versenyére, ahol végül a második helyre sikerült odaérnie, ez pedig új kapukat nyitott meg az ifjú titán előtt. 2005-ben a rotterdami Dance Parade dj-versenyére ugyancsak jelentkezett, és itt már nem talált legyőzőre.


Eközben Ricardo egyre több idejét töltötte producerkedéssel, hangzása pedig egyre kifinomultabbá és egyedibbé vált. Tehetsége nem is maradt észrevétlen, csakhamar felfigyelt rá honfitársa Cisco Ferreira, azaz The Advent, és meglátva a Ricardoban rejlő potenciált, rögtön a szárnyai alá vette az ifjú titánt. 2007-ben megalapították a The Advent vs. Industrialyzer produkciós duót, majd beindították saját kiadójukat, a Codeworks-ot. Azóta alig két év leforgása alatt az Industrialyzer név a legmagasabban jegyzett techno kiadók diszkográfiájában bukkant fel: Drumcode, MB Elektronics, Kombination Research, Hardgroove, Bush Records, Beatdisaster, Naked Lunch ...és a sor korántsem teljes. Emellett nem kisebb neveknek készíthetett már remixet, mint Umek, Ben Sims, Green Velvet, a Space DJz, vagy Alex Bau. Elképesztő zenei megoldásokkal fűszerezett feszes ritmusú és dinamikus, de ugyanakkor minimalisztikus techno értelmezése már most tekintélyes rajongótábort hódított meg szerte a világon.

Latest tracks by Industrialyzer

Archív partyajánlók

  • [2019-09-07] Deadcode & Friends 2019
     

    DEADCODE & FRIENDS 2019 #akvablackhall / KisHall
  • [2018-04-21] Hyperspace 2018
    @ HUNGEXPO

    Hyperspace 2018
  • [2017-05-12] P l a s t i c // Industrialyzer, Black Asteroid
    @ Akvárium Klub

    Black Mamba Production pres. Plastic w/ Industrialyzer + Black Asteroid
  • [2016-04-23] HYPERSPACE XX.
    @ HUNGEXPO

    Húsz éves a HYPERSPACE! 2016. április 23-án 20. születésnapját ünnepli a HYPERSPACE, amely két évtizedes történetével nem csak Közép-Európa legjelentősebb techno rendezvényévé nőtte ki magát, ezzel alapjaiban meghatározva a magyar elektronikus zenei kultúra fejlődését, hanem európai szinten is példátlanul hosszú ideje tartó technotörténelmi sikereket tudhat magáénak.
  • [2015-06-26] DUMDUM 2015
    @ Mundo

    Az év legjobban várt időszaka mindenképp a fesztiválszezon, amikor mindenki önfeledten fejelhet bele a nyári programokba, és az egymást érő bulikba.
  • [2015-04-25] HYPERSPACE 2015
    @ HUNGEXPO

    2015.04.25. HYPERSPACE 205 - 20th anniversary pre-ceremony - Hungexpo - Budapest
  • [2014-10-11] BÓNUSZ Fesztivál 2014
    @ HUNGEXPO

    2014. október 11-én, szombaton kerül megrendezésre Közép Európa legnagyobb egynapos elektronikus zenei fesztiválja. A Magyarország leglátványosabb e-zenei eseményeként is számon tartott BÓNUSZ Electronic Music Festival, a tavalyi évet is felülmúló vizuális show elemekkel, és az elektronikus zenei szcéna külföldi és hazai éllovasaival készül felejthetetlenné tenni az éjszakát.
  • [2012-08-10] Sziget Fesztivál
     

    Az Aréna Pénteki programja.
  • [2011-08-19] The Advent & Industrialyser Live
    @ M47

    Az év techno bulija az M47-ben! Minden év augusztusa kiemelkedő jelentőségű a techno szerelmesei és a sárándi M47 számára. Az idei nyárbúcsúztató azonban még az eddigieknél is nagyobb durranásnak ígérkezik The ADVENT & INDUSTRIALYZER LIVE produkciójának köszönhetően. A két világsztár fellépéséhez az M47 DJ-hármasa, Schmidt, Zsiros és DJ Dave adja majd a méltó zenei körítést!
  • [2011-02-26] techON vol 2. - Let's go techno!
    @ Beat, Budapest

    Február 26-án, szombaton a Beat Club falain belül folytatódik a hamisítatlan techno ütemek rajongóinak szánt partisorozat, a TechON. Az új esztendő első számottevő techno klubrendezvényére a szervezőcsapatnak a kiváló hazai felhozatal mellett ERIC SNEO, és a Magyarországon először fellépő INDUSTRIALYZER személyében két igazi nemzetközi nagyágyút is sikerült elcsábítania.
  • [2010-08-20] Flower Festival Party
    @ M47

    Idén is virágos jókedvre derít a legendás sárándi M47 augusztus 20-án! A techno kele-magyarországi fellegvárában a műfaj két latin világsztárja is fellép a nemzeti ünnepen: a protugál Industrialyzer és a spanyol Fatima Hajji.

Kapcsolódó cikkek

  • Industrialyzer interjú

    A Február 26-án, a Club Beat "Let's Go Techno" rendezvény egyik külföldi meghívottjával, a portugál Ricardo Rodrigues-zel, azaz INDUSTRIALYZER-rel sikerült e-mail interjút készítenie a partit szervező csapatnak.
  • Industrialyzer az M47-ben - interjú

    [Interjú] Ricardo Rodrigues, azaz Industrialyzer a legújabbkori techno szcéna egyik prominens egyénisége.

Zenei stílusok

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó