Pulzar

Művész

Matthew Dekay

Matthew Dekay

Matthew Dekay talán az egyetlen olyan DJ- és producertálentum, aki szerte a nagyvilágban és mellette Magyarországon is, a lehető legrövidebb rövid idő alatt, a lehető legnagyobb hírnévre tett volna szert.

Matthew Dekay Hollandiában született, és ott is kezdett el dj-zni. A kilencvenes évek vége felé gyors, de annál sikeresebb periódust élt meg a holland popszakmában, de hamar elfordult inkább az underground zenék felé. A következő öt éven keresztül lassan építgette saját hangzását, míg végül a One Star Recordings ki is adta néhány számát.

Dj-karrierje szülővárosában, Haarlemben a Stalker Club nevű helyen kezdődött, ahol rezidensként maratoni szetteket játszott, folyamatosan javítva technikáját. Egy idő után pedig akármerre járt fellépni, szettjei mindenhol maradandó élményt nyújtottak közönségének, Hollandiában így hamar híre is ment. Rendszeres fellépéseivel a Dance Valley vagy az Extrema fesztiválokon, Matthew Dekay neve hamarosan hazája dance szcénájának egyik legnagyobbja lett, sőt Európa-szerte is egyre többen hallgathatták szettjeit.

A holland Extrema Festival szervezőivel való kapcsolatának köszönhetően, egyik első mix kiadványa a 2003-as fesztivál hivatalos soundtrackje lett, Time To Think címmel. A most megjelenő dupla CD/DVD csomagban is található mix, jelenleg pedig a BBC Radio 1 felkérésére egy Essential Mix elkészítésén dolgozik (ez a tervek szerint még az ősszel adásba is kerül majd.)

A Combine Forces és a Deep Records szintén megjelentetett jó néhány tracket, és Matthew szinte sohasem pihent. A hangzás folyamatos fejlesztése érdekében újabb és újabb saját számok hagyták el a stúdióját, a mai napig összesen több mint harminc.

A dance szcéna folyamatos kategorizálási kényszere ellenére Matthew Dekay igyekezett olyan egyedi hangzást kifejleszteni, amit nehéz beskatulyázni. Stílushatárok és megkötések nélküli zenét, olyan hangzást, ami lehetőleg nem hasonlít semmire. Ha mindenféleképpen ragaszkodunk egy stílusnévhez, jobb, ha elkezdünk megbarátkozni a kiadója által kifejlesztett stílus-elnevezéssel, azaz a "Trouce" szóval. Zenéiben ugyanis leggyakrabban house ütemek találkoznak trance-es ritmusokkal, hogy az így létrejött egyveleg a klubszcéna mindkét szegmensét megérintse.

A nemzetközi dj-világ krémje a Passion és a Beautiful Monday című számok kapcsán ismerte meg és el végleg Dekay munkásságát: Danny Howells és Sander Kleinenberg is erőszeretettel játszotta ezeket a zenéket. Jó pár válogatáslemezen való szereplés következett, majd a Higher Thoughtscímű szám jött, ami rövid idő alatt masszív kora nyári klubhimnusszá is vált.

DJ-ként is óriási rajongótábort gyűjtött maga köré, ahová csak betette a lábát (így történt ez kis hazánkban is) teltházas bulikat vonzott fellépéseivel. Egész Európában szinte egyik pillanatról a másikra lett az egyik legkeresettebb sztár, ahova azóta is visszahívják a leghíresebb klubok, csakúgy mint a legnagyobb fesztiválok. 2004 végén meghódította Ausztráliát, Ázsiát és Dél-, illetve Közép-Amerikát, minekutána 2005-ben bevette az Egyesült Államokat is. Hogy mi a titka?

Matthew a gyerekkorában megszerzett klasszikus zenei alapokat először egy holland popcsapat frontembereként kamatoztatta, majd hirtelen ötlettől vezérelve fordult az underground muzsikák felé. A váltás olyannyira jól sikerült, hogy ma már a Deep Dish-től Sasháig-ig minden kollégája rajong szerzeményeiért – a közönségről (és a lányokról) nem is beszélve:)
Szerzeményei szerepelnek Reanissance és GU válogatásokon, és a legnagyobbak lemezestáskájában!

soundcloud.com/​matthewdekay

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • 2012-ben ismét Talentométer

    [Friss] A tavalyi nagy siker után idén is megrendezzük és borászversennyel bővítjük az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját
  • Matthew Dekay újra a toplisták élén!

    [Friss] Amióta kedvenc hollandusunk átbútorozott Berlinbe tavaly év végén, szinte varázslatos átalakuláson ment keresztül a zenei világa. Ő maga is bevallotta, hogy eddigi élete talán legjobb döntését hozta meg, amikor a költözést választotta. Bár Matthew Dekay-ről eddig sem lehetett állítani, hogy szokványos vagy középszerű lett volna, hiszen minden stílusba belenyúlt, minden szettje igazi zamatos, ínyenceknek való koktél volt.
  • A zenész legyen csakis a zenéé – Matthew DK interjú

    [Interjú] Négy évnyi hajsza után végre kötélnek állt Matthew Dekay, a holland zeneipar egyik legkelendőbb exportcikke, a lányok kedvence, a kivételes tehetséggel megáldott zenész.
  • Tolnai Intrejú

    [Interjú] Épphogy lecsengett a nagysikerű Visions sorozat visszhangja, máris itt a következő darab, a Reactions, Tolnai megálmodásában.
  • Matthew Dekay!

    Mindig nagy szenzáció egy új mix, amit meglehet szerezni az igazi progressive underground szcénából, a ' BBC Radio 1 /uk/ ' mix mĹąsorából, ami az 'Essential mix' sorozat legújabb folytatása Matthew Dekay tolmácsolásában.

Biográfiák

Ajánlott lemezek

Szervező

  • Uprising Beats

    We promote substream electronic music - breakbeat, dubstep, drumandbass, darkstep, crossbreed | Imádjuk a szubkulturális elektronikus zenei műfajokat és azon ügyködünk, hogy időről időre meglepjünk benneteket egy-egy ilyen bulival! Members / tagok: Mr. Mouse, Kashim, Oliver Trigger, Knives, The PSB

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó