Pulzar

Művész

Peet

Peet

Peet, (Császár Péter) 17 éves kora óta foglalkozik a DJ szakmával, melynek fortélyait lépésről-lépésre tanulta meg. 

Ő az a DJ, akit nem kell bemutatni az elmúlt évtized techno/house rajongóinak. Nyíltan kijelenthető, hogy ezen zenei világ és életérzés talán legelőremutatóbb, minőségi zenei ízléssel és hangzásvilággal megáldott képviselője.

Kezdetekben tini diszkókban lépett fel, ahol délután 5 órától este 10 óráig játszott, valamint strand partikon és loungeokban lehetett őt akkoriban hallani. Kitartó munkájának köszönhetően nem sokkal később már éjszakai partikon is megmutathatta tehetségét, képességeit.
Az elektronikus zene legendás fellegvárában, az E-Playben ő warm-upolt az akkori  legnagyobb magyar DJ-knek.

Útja során ismerkedett meg későbbi producer- és csaptattársával, Kersák Péterrel (művésznevén Snoopy), akivel megalakították a jól ismert Eclectica formációt, és akivel aztán rendszeresen együtt játszottak a legnagyobb éjszakai bulik főidejében. Az ő keze nyomát viseli az egyetlen olyan magyar produkció, melyet John Digweed kiadója, a Bedrock jelentetett meg, Eclectica – O’Spectra címmel. Ezekben az időkben robbantak igazán be a köztudatba és jutottak el a magyar parti élet legnagyobb színhelyeire. Hogy csak néhányat említsünk: Pacha, Home Club (Budapest), Palace és a B52.

Román barátjának és támogatójának köszönhetően ezekben az években Romániában turnézott, ahol a parti élet legkiemelkedőbb bulijain játszott.

Peet az elmúlt években a legnagyobb nemzetközi sztár DJ-k előtt  lépett fel, warm-upolt, mint pl. Satoshi Tomiie, Jim Rivers, Derek Howell, Martin Landsky, Hybrid, Dave Seaman csak hogy a legnagyobbakat említsük.

Jelenleg producerként dolgozik, Peet művészneve alatt jelennek meg egyedülálló produkciói. 2013-as év roduceri karrierjének eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét jelntette: bekerült jelenleg az egyik legigényesebb, a szuper patinás német elektronikus zenei kiadóhoz, a Traum Schallplattenhez.

Kapcsolódó cikkek

  • Pole Folder

    Az elmúlt két év komoly, tudatos produceri munkája beérni látszik és meg is hozza gyümölcsét a hazai elektronikus zenei egyéniség, Peet számára. Egyre több külföldi kiadó érdeklődik iránta és figyel fel különleges hangzásvilágú, de annál sajátosabb zenéire. Az idei első bíztató megjelenését a Golden Cat Recordingsnál (Kobra EP), ezúttal a Reworck kiadó követi. Peetet egyenesen a kiadó tulajdonosa, az elektronikus zenei élet egyik meghatározó és jól ismert alakja, Pole Folder kereste meg ajánlatával.
  • Others On Air

    [rádió műsor] Csütörtökönként este tíz és éjfél között a Justmusic stúdiójában az elektronikus zene esszenciáját tálaló Others trió, azaz Peter Kersak, Nathan K és Peet invitál kalandos zenehallgatásra.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Peet and Millie Gaum - Privacy

    Peet, Magyarország egyik nemzetközi szinten is elismert kivételes tehetségű producere, nem mellesleg a német Traum Schallplatten kiadó saját művésze újabb sikereket tudhat maga mögött.

Biográfiák

  • Grgfr

  • Crimson

    A székesfehérvári dj lemezjátszó-mániája Naga 1998-as, Homework című mixtape-jének megjelenése óta diagnosztizálható teljes bizonyossággal.
  • Alex Barck

  • Jagist

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó