Pulzar

Kornél

Kornél 1983-ban született,és már elég korán szerencséje volt belefülelni a house világába.

11 évesen már otthon tekergette a hi-fit, a szomszédok és a család nagy örömére:) de csak később határozta el, hogy komolyabban is szeretne foglalkozni az elektronikus zenével.

Igazából Kühl Tamás által ismerte meg ezt a szcénát, valamint azt az érzést, hogy milyen az amikor az ember kellően oda tudja tenni magát a közönségnek mindezt szórakoztatólag és nevelő jelleggel megspékelve.

Időről időre több stílust is kipróbált,a 2000-es évek elején igazán a progressive house és breakbeat hangzásban találta meg "magát" majd felfedezte a house egyéb vonalait is.

Kezdetben afterpartykon, és kisebb összejöveteleken játszott, majd később sikerült a magyar top clubbokban is egyre sűrűbben pörgetnie a lemezeket, valamint  többször belekóstolt már a belga, a lengyel és a szerbiai, partyéletbe is.

Néhány név a külföldiek közül akikkel játszott: Matthew Dekay, Steve Lawler, Moshic, Soul Phonic, Pole Folder, Jody Wisternoff, Flash Brothers, Oliver MacGregor, Mashtronic, Slacker, DJ Tarkan, V-Sag stb.

Ezen kívül volt szerencséje a legtehetségesebb magyar producerekkel és DJ-kel is együtt zenélnie: Kühl, Chriss, Slam Jr., Yvel & Tristan, Mannel, Snake Sedrick,Shootie (Monkz), Lank, SanFranciscoBeat stb.

Közel 3 éve, belekezdtek Mannel-el a No Talking projectbe, ami magában foglal többek közt egy rádiós műsort a JustMusic.FM-en minden szombaton 16-18 óra között (No Talking), közös megjelenéseket, illetve egy est sorozatot!

2007 első felében elindult második rádiós műsoruk is az amerikai illetőségű friskyRadio-n. NONVERBAL COMMUNICATION című műsoruk minden hó harmadik szerdáján jelentkezik. Célja a feltörekvő és elismert magyar művészeket a friskyRadio hallgatóinak.

2007 szeptemberében a közös együttműködés egy újabb műsort (SPEECHLESS) eredményezett a srácoknak. A Danceradio.gr hallgatói a 2 úriember és vendégeik aktuális kedvenceivel várja minden hónap második szerdáján.

2008-ban produceri oldalát is elkezdte erősíteni, melynek következtében olyan kiadóknál jelentek meg remixei, mint a neves No Smoking Recordings, az ausztrál illetőségű Swordtail Recordings, vagy éppen saját kiadójuknál a NoTalking Digital-nál.

2009 Februárjában újabb netes rádió műsort indítottak 'ROOTBOX' néven, mely minden hónap második kedd délutánján várja a Pure.Fm hallgatóit.

Kedvenc producerei jelenleg: Ramon Tapia, Komytea, Transducers, Yotopia, David Amo, Julio Navas, Inkfish, D-Nox & Beckers, Magitman & Brisker, Mashtronic, Sahmet Sendil, Dandi & Ugo, Jaytech, Lars Wichinger, Solomun és még sokan mások.

Megjelenések

  • D.Lectro - Natural Beats (Mannel & Kornel Remix) /Swordtail Recordings/
  • Nonverbal Community - Side 2 Side /No Talking Digital/
  • Skitish & Darell feat. Jude - Passages (Mannel & Kornel Remix) /Paria Records/
  • Pete-R - You Won't Be There (Kornel Remix) /No Smoking Recordings/
  • Nas Horizon - Remember (Kornel & Francis W Remix)/Jetlag Digital Records/
  • Bradler - Solo (Kornel & Francis W Remix)/Presslab Records/
  • Bin Fackeen - Luna Park (Kornel Remix)/Paria Records/
  • Cave Sedem - Playground (Kornel Remix) /Fairlads Digital/
  • Charlie & Sevo - Maximos Minimos (Kornel & Francis W Remix) /Fairlads Digital/
  • Kornel & Peat Noise - Top Stoned /Diventa Music/

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • PrimeFM – a house helye!

    Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
  • Budapest Groove évvégi interjú

    [Interjú] Budapest Groove – egy új formula négy régi, kedves ismerőssel. Rich, Rizkid, Kormix és Kornél – még a nevül is szimmetrikus, nem csak a gondolataik, a zenéik és a habitusuk. Mind a négyen elszántak, sokat dolgoznak a közönségért, és bármennyi akadályt is gördít eléjük e nagy mókamester, a Sors, ők szinte már olimpikonokként ugorják át ezeket a kisebb-nagyobb akadályokat. Hogy miért és hogyan? Erre válaszoljanak ők! De nem csak erről, másról is szót ejtettünk az alábbi csevejen… Egy hallatlanul érdekesnek ígérkező szilveszteri partiról… Lapozzátok át most velük együtt a 2010-es naptárat, hogy aztán együttakasszátok le a szögről a Cinema Szilveszteren!
  • Bohumil és Kornel belga túrája

    Hol is kezdjük… Tömören: elindultunk (majdnem lekéstük a gépet), odaértünk, szétszedtük a házat, aludtunk egy picit, visszaindultunk (ismét majdnem lekéstük a gépet) és haza vánszorogtunk.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó