Pulzar

Party

Hybrid

Party helye Budapest, Events Hall
Készült 2006. december 16.

Hybrid

Fellépők

  • Collective Machine

    Ő azok közé tartozik az elektronikus zenei mufajban, aki eloször volt DJ, s utána kezdett zenét írni, ami azért is fontos szempont, mert pontosan tudja, mitol indul be a közönség a tánctéren. Így már az elso zenéi komoly multal rendelkezo kiadóknál jelentek meg.
  • Ivel Tax

  • Matthew Dekay

    Matthew Dekay talán az egyetlen olyan DJ- és producertálentum, aki szerte a nagyvilágban és mellette Magyarországon is, a lehető legrövidebb rövid idő alatt, a lehető legnagyobb hírnévre tett volna szert.
  • Hybrid

    Léteznek ebben a "kicsiny" modern elektronikus tánczenei szcénában olyan személyek, akik nem igazán szorulnak már bemutatásra.

Party stílusa

  • Breaks

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Kapcsolódó cikkek

  • Collective Machine a Beatport toplistán nyitotta az évet

    A tavalyi 22 megjelenés után egy erős in medias res kezdéssel csapott a lecsóba Collective Machine 2012-ben. Az egyik legfiatalabb magyar DJ/producer januárban két önálló kiadványával mindenféle előzetes sejtést túlszárnyalva aratja a babérokat. A híres Monique Spéciale (Music) kiadónál 4 nap eltéréssel jött ki a két, eredeti szerzeményekből álló EP: január 19-én a Machining, majd 23-án a That’s The Freak.
  • Domyan Aka Collective Machine – sikerszéria itthon és külföldön

    [Biográfia] Saját útját járja mostanában Domyan, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar DJ/producer. Igaz, eddig sem másokat majmolva táncoltatta a közönségét: egyszerűen csak önállósította magát, és szólóban folytatja a munkát, miután a közelmúltban kivált a NoCrew formációból…
  • Matthew Dekay újra a toplisták élén!

    [Friss] Amióta kedvenc hollandusunk átbútorozott Berlinbe tavaly év végén, szinte varázslatos átalakuláson ment keresztül a zenei világa. Ő maga is bevallotta, hogy eddigi élete talán legjobb döntését hozta meg, amikor a költözést választotta. Bár Matthew Dekay-ről eddig sem lehetett állítani, hogy szokványos vagy középszerű lett volna, hiszen minden stílusba belenyúlt, minden szettje igazi zamatos, ínyenceknek való koktél volt.
  • A zenész legyen csakis a zenéé – Matthew DK interjú

    [Interjú] Négy évnyi hajsza után végre kötélnek állt Matthew Dekay, a holland zeneipar egyik legkelendőbb exportcikke, a lányok kedvence, a kivételes tehetséggel megáldott zenész.
  • Más helyszínen a HYBRID

    A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Hybrid fellépés a STUDIO-ban került megrendezésre 2006 decemberben! Karácsonyi ajándékként pedig a hölgyek belépődíját a Coca-Cola állta, az urakét pedig 2000 Ft-ra mérsékelték a szervezők.
  • Biztos nem ránk Magyar partyzókra vonatkozik :)

    A Hybrid unja! A nagy sikerĹą Y4K album után megtöbbszöröződött Hybrid közönség a nem jól titkolt e-mail címek és telefonszámok miatt már nyugodt percet sem hagytak a fiúknak.

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó