[Interjú] CrossNineTroll? Vajon mit is jelent ez? Egy viszonylag frissnek számító társulást két, már jól ismert hazai lemezlovas között. Hozzávalók: 1 rész Collins, azaz Némethy Gábor, és 1 rész Nigel Snorter, azaz Tóth Norbert. Egyikük sem ma kezdte már a pályafutását, és igen sok mindent letettek az évek során az elektronikus zene asztalára. Gábor nevéhez kapcsolhatjuk többek között a 2009-ben alapított Groovejack Studio-t, és a 2003-tól közelmúltig futó Collins & Behnam formációt. Emellett több hazai lemezlovas produceri munkáiban is részt vállalt. Ha pedig Norbit nézzük talán sokak fejében rögtön a Hairy és az I Love Deep csapat ugrik be, és persze a mendei Club Prince. Továbbá jelen volt a Pulzar megalakulásánál, évekig vezette a rádióműsort. Nos, nézzük mit is mondtak nekünk a srácok az új projektjükről.
Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
[Friss] A 2011-es év kellemes meglepetéssel szolgált az elektronikus zene rajongóinak. Két szívünkhöz igen közel álló lemezlovas-producer, Collins és NigelSnorter döntött úgy, hogy tehetségüket közös útra terelik, sokat ígérő színfolttal gazdagítva így a itthoni felhozatalt.
[Friss] Az új Budai & Vic bakelit és digitális EP a “Forever” megjelenése alkalmából első alkalommal hirdet remixversenyt Budai & Vic és a négyszámos EP-t megjelentető Cre8tion Records.
[sajtóközlemény] Timewritert és Terry Lee-t utolérte a végzetük, a kialakult légi helyzet miatt kénytelenek felszállni a Frankfurt – Bécs Deep Train járatra!
[Friss] Videó beszámoló az I Love Deep múlt heti bulijáról Babak Shayannal...
Rúgd a homokot Te is pénteken a Coke Clubon!
Az előrejelzések szerint napos, igen meleg idő várható a hétvégén, így az időjárás már biztosan garantált a pénteken megrendezésre kerülő I Love Deepre a siófoki Coke Clubon.
[Friss] Manapság rengeteget hallunk a környezetvédelem fontosságáról. Ám de kevesen vannak, akik tesznek is az ügy érdekében.
[sajtóközlemény] Randall és Schiipman, a két népszerű lemezpörgető mester nemrég közös vitorlába fogták a szeleket; az új projekt neve PENETRATE.
[Interjú] "Nyolc év hosszú idő, sok minden történt, sokfelé mentünk, változtattunk kísérleteztünk és azt hiszem a jelenlegi helyzetet nézve nem hiába. Normális folyamat, hogy előbb-utóbb mindenki megy tovább, kinövi az addigi világát’"
[Friss] Természetesen nem Randall adja át a karmesteri pálcát másnak csupán a közönség szavazata dönti el mi szólaljon meg az év utolsó BODYTALK Justclusive-jában, a justmusic.fm-en.
A Justmusic.fm-en dübörgő Bodytalk- Randall vezényletével, új ötlettel rukkolt elő a hazai elektronikus zenei hívők számára. Hazai producerek munkái kerülnek bemutatásra a Bodytalk keretein belül minden hónap utolsó keddjén.
[Interjú] A Dél-pest megyei térség egyik legmeghatározóbb zenei ízlés formáló lemezlovasával készítettük következő interjúnk. Kibontakozó produceri énéről is esett szó és a szakmáról is lerántott pár vizes lepedőt⌠Jó olvasást hozzá!
A mendei Club Prince és a Pulzár egyik kedvenc lemezlovasának, a house zene hű képviselőjének Nigel Snorternek legfrissebb, két részből álló mixét szedhetitek le most!