A MOL Nagyon Balaton küldetése az indulás óta változatlan: a Balaton hírnevét, megítélését szeretnék idehaza és külföldön egyaránt erősíteni a régió legizgalmasabb eseményein keresztül. "Büszkék vagyunk arra, hogy olyan nagymúltú és nívós események kapcsolódtak már a MOL Nagyon Balatonhoz, mint a VeszprémFest, a Művészetek Völgye, a Balaton Sound, vagy a Paloznaki Jazzpiknik, de legalább ennyire örömteli, hogy számos új esemény is elindulhatott. Ilyen a STRAND Fesztivál, a B.my.Lake, vagy éppen a már hagyományos kompkoncertek. Az idei kínálatban több tucat világsztár és rengeteg hazai produkció szerepel. A MOL Nagyon Balaton eseményei tavaly már egymilliónál is több vendéget vonzottak a Balatonra, idén ennél is több fesztiválturistát várunk" - mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapító-főszervezője.
A MOL Nagyon Balaton azonban nem csak kulturális eseményekről és fesztiválokról szól. "A We Love Balatonnal közösen kutattuk fel a legjobb helyeket: éttermeket, sütödéket, szállásokat – ezeket ajánljuk a közönségüknek. A napokban jelent meg a Balaton Magazin, amely elsősorban a balatoni eseményeket mutatja be, számos exkluzív interjúval, amelyek között például John Newman, Parov Stelar, vagy Kiss Tibi is megszólal. A MOL Nagyon Balaton Check-In játék résztvevőit arra buzdítjuk, hogy minél több balatoni eseményen vegyenek részt, így akár egy autót is nyerhetnek, Pimaszúr pedig két és fél hónapra a Balatonra költözik: családostul jelentkezik be a régió más-más pontjáról, eseményeiről" - tette hozzá Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton alapító-főszervezője.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy a programsorozat szervezetté válása már az első évben is látványos eredményt hozott: "A Balaton nem csak nyáron, hanem minden évszakban tartogat sehol máshol nem látható, rejtett kincseket, egész évben megélhető élmények sokaságát, és a 2013 óta jelentkező Nagyon Balaton programjai is hozzájárultak a szezon meghosszabbításához a Balatonnál, ez a vendégéjszakák számának alakulásán is látszik. 2016-ban ebben a hónapban például 19%-kal volt magasabb a vendégéjszakák száma, mint a programsorozat első évének szeptemberében. Szerintünk elsősorban élményeket kell kínálni a Balatonra látogatóknak, még több garantált programmal, és olyan családbarát attrakciókkal, amelyek akár gyerekekkel, akár nagyszülőkkel is látogathatók."
A balatoni régió eseményeit összefogó kezdeményezés kiemelt támogatója 2017-ben is a MOL. "Azért csatlakoztunk idén is a Nagyon Balaton programsorozathoz, mert jóval többet ad, mint koncertek sorozata. Egy csokorban kapunk gasztronómiai, sportolási és kulturális élményeket. Ráadásul rávesz arra, hogy felállj a fotelből és útra kelj, segít abban, hogy felfedezd a Balatont. Ez pedig egy olyan cél, amihez a MOL szívesen csatlakozik immár harmadik éve, hiszen a Balaton hazánk egyik legnépszerűbb üdülőhelye, amelynek környékén mi is számos töltőállomással rendelkezünk" - mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.
A közmédia az esemény fő médiatámogatójaként természetesen idén nyáron is kiemelten foglalkozik a MOL Nagyon Balaton eseményeivel. „A Duna csatornán június 19-től Révfülöpről jelentkezik a nyár legjobb programjait bemutató Balatoni nyár című magazinműsor, melynek műsorvezetői Rátonyi Krisztina, Kraszkó Zita, Harsányi Levente és Vida Péter lesznek. Az M1-en futó Nyár 2017! c. műsorban Jakab Cintia és Boldizsár Kata adnak majd 3-4 perces tudósítást, bejárva az összes nyári fesztivált. Az augusztus 11- 19 között zajló Strand fesztivál a Petőfi Rádión megismert közkedvelt magyar előadókra épít majd, valamint a rádió a helyszínen is megjelenik különleges kitelepülésével" - nyilatkozta Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója.
Egész nyáron MOL Nagyon Balaton!
A MOL Nagyon Balaton kínálata túlzás nélkül minden igényt kielégítő. Helyet kapnak benne elektronikus zenei nagyfesztiválok, tradicionális ünnepi programok, kulináris kalandozások, különleges koncertek, sportprogramok egyaránt. Jól érezheti magát itt magyar és külföldi vendég ugyanúgy, mint a gyerekek, a szüleik, vagy éppen a fiatalok.
Lássuk, mit tartogat az idei nyár:
A májusban lezajlott Ultrabalatonon már tavaly is 25 ország közel 8000 sportolója indult, ez a szám idén tovább emelkedett, hiszen rengetegen kaptak kedvet ahhoz, hogy a 220 kilométeres távot csapatversenyzőként teljesítsék.
Júniusban nyit a Plázs Siófok, amely káprázatos, fehér homokos strandjával már tavaly is több mint 150 ezer vendéget vonzott. A megújult helyszín még lenyűgözőbb dekorációt kapott, és baldachinos ágyakkal körbevett medencével várja azokat, akik a Balcsin is a tengerparti hangulatot élveznék, naplemente után pedig többek között a Wellhello, a Halott Pénz, a Punnany Massif, Majka & Curtis és a TNT koncertjén bulizhatnak a nézők. A Budapest Bár ezen a nyáron háromszor is koncertezik a Balaton közelében: június 17-én ők nyitják a Balatoni Nyár programsorozatot Révfülöpön, néhány nappal később a balatonföldvári Kultkikötőben vernek horgonyt, július végén pedig a kapolcsi Művészetek völgyében lesznek láthatók.
A nyáron a Balaton térségében is egymást érik a fesztiválok: az alsóörsi Everness már ötödik alkalommal kínál tartalmas programokat a tudatosság, az egészséges életmód és a környezetvédelem iránt elhivatottaknak, olyan fantasztikus előadókat felsorakoztatva, mint Jakupcsek Gabriella, Vámos Miklós, Grandpierre Attila, vagy Gyuri bácsi, a bükki füvesember.
A június 17. és 18. között Gyenesdiáson rendezett Los An Gyenes pin-up lányokkal, veterán autókkal, agyontetovált rockandroll-arcokkal és vérbeli rockabilly zenével hozza el a Balcsi partjára a Kalifornia-életérzést.
A június 10-11-én zajló Nemzeti Regatta több mint vitorlásverseny: a 171 éves Balatoni Hajózási Zrt. által életre hívott eseményen amatőr vitorlázók és közéleti szereplők szállnak vízre, és idén már 50 település csapata versenghet a leggyorsabbnak járó díjért. Eközben a parton gasztronómiai élmények, valamint a Honeybeast, a Margaret Island és a Hooligans koncertje várja a nézőket.
Június 23-tól augusztus végéig látogathatók a Kultkikötő rendezvényei: Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfenyves mellett Kéthely szolgáltatja a helyszínt többek között a Budapest Bár, a Quimby, Rúzsa Magdi és Lajkó Félix koncertjének, de a programba belefér a slam poetry fesztivál, a bábjáték és színházi ősbemutatókat is láthat a közönség. Balatonfüreden idén nyáron is pezsgő programok várják a turistákat: júniusban Könyv-Bor-Jazz fesztivál, júliusban az V. Anna fesztivál, augusztusban pedig a Balatonfüredi Borhetek.
Apropó, bor: július 14-én indul a Badacsony Bor7, amelyen a régió szinte összes borászata jelen lesz, a 9-én startoló a balatonboglári Parti Pezsgésen pezsgő, habzó, gyöngyöző nedűket, és finomabbnál finomabb helyi sajtokat-sonkákat kóstolhatnak a kulináris élvezetek kedvelői. Akik szeretnék megismerni Hévíz, Keszthely, Szentgyörgyhegy, Tihany, Balatonfüred, vagy Siófok történelmét, csatlakozhatnak a Hosszúlépés tematikus sétáihoz, a nagyobb távokat bevállalóknak pedig a Kéktúrát javasoljuk, amely a felvidék legszebb részeire viszi a résztvevőket.
Július 5-én az elektronikus zene veszi át a hatalmat Zamárdi strandja felett: a tizenegyedik Balaton Sound talán az eddigi legerősebb line-uppal készül. Többek között Kygo, Hardwell, Armin Van Buuren, Axwell /\ Ingrosso, Afrojack, Dua Lipa, a Galantis, G-Eazy és Jason Derulo is megpörgeti majd a fesztiválra érkezőket. A nyugisabb élményre vágyókat várja a Művészetek Völgye, Pink Martinival, Nouvelle Vague-gal, a Hiperkarmával, az Anna and the Barbies-zal, az Irie Mafiával és a Kiscsillaggal, a VeszprémFesten pedig többek között Tom Jones és Prince egykori zenekara, a New Power Generation koncertezik, belvárosát pedig 4 napra elfoglalják az utcazenészek, és indul a Veszprémi Utcazene Fesztivál. A KeszthelyFest kiváló lehetőséget kínál a történelmi városmag megismerésére és az önfeledt szórakozásra, hiszen a programok (többek között Magna Cum Laude és Szekeres Adrienn koncert) ingyenesek, és a belváros területén zajlanak majd.
Július 28-án a Tihany-Szántódi révből a MOL Nagyon Balaton egyik legizgalmasabb programját kínálva indulnak Kompkoncertek: a kikötőből két komp indul el, melyek a Balaton közepén összekapcsolódnak, és már indul is a buli! A közönség idén július 28-án a Stereo MC's és szeptember 16-án a Tankcsapda koncertjét élvezheti a különleges helyszínen, augusztus 25-én pedig elsősorban a kisgyermekes családoknak kínálnak programot, az Alma zenekar zenei aláfestésével.
Kortárs művészetek strandpapucsban? Ez az ART Placc a tihanyi rév szomszédságában, a parti nyárfás ligetben, amely szombatonként nyüzsgő piactér, július végétől augusztus végéig pedig az ország legizgalmasabb művészeinek ad lehetőséget a bemutatkozásra.
A tavalyi nagysikerű koncertje után idén augusztusban visszatér a Paloznaki Jazz Piknikre az Incognito, de bizonyára rengetegen várják a Kool & the Gang, a Matt Bianco ft. New Cool Collective, a Group 'n' Swing, vagy a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató idei elődöntőseit, Jónás Verát és a The Qualitons-t is.
A nyári vakáció két utolsó nagy fesztiválja idén is a Strand és a B.my.Lake lesz Zamárdiban. Olyan világsztárok érkeznek a Strandra, mint John Newman, a Bastille, Icona Pop, Parov Stelar, Alan Walker vagy Alle Farben, de a magyar pop-élmezőnyt képviselő Wellhello, Vad Fruttik, Quimby és Halott Pénz is színpadra lép majd, míg Közép-Európa első számú szabadtéri underground elektronikus zenei fesztiválján a műfaj legnagyobb, legígéretesebb nevei szerepelnek.
Balatonozz, pecsételj és nyerj egy autót!
A MOL Nagyon Balaton szervezésében június 10-én az egész régió eseményeit érintő játék indul, értékes nyereményekért. A "Check-In" pecsétfüzetekhez országszerte a Best of Summer kiadványban, fesztiválokon és júliustól a MOL-kutakon juthat hozzá bárki. A játékosoknak nincs más dolguk, mint legalább öt, MOL Nagyon Balaton eseményt felkeresni és ott begyűjteni 1-1 pecsétet a check-in pontokon, és 5000 Ft értékben vásárolni a játékban résztvevő bármely MOL-benzinkúton. A pecsétfüzetek beküldői között 50 db VIP-bérletet sorsolnak ki 2018-as balatoni fesztiválokra, gazdára talál 250 db Balaton póló, családi nyaralás a Hotel Residense Siófokban, a fődíj pedig egy Volkswagen Beats Up!
Azok is nyerhetnek, akik az Instagramon játszanak. Bármely MOL Nagyon Balaton eseményen készült foot a #nagyonbalaton #esemenyneve hashtagekkel együtt hetente sorsoláson vesz részt.
A játék részletei a www.nagyonbalaton.hu oldalon találhatók.
Megjelent a Balaton Magazin!
A Balaton Magazin jóval több, mint a régió eseményeit felsoroló programfüzet, hiszen a koncertek, fesztiválok, gasztro-események bemutatásán túl interjúkat, toplistákat, hosszabb lélegzetvételű olvasmányokat is tartalmaz, és térképként szolgálhat azok számára, akik útnak indulnak, hogy felfedezzék a magyar tenger környékének kincseit.
250.000 példányban június elejétől MOL-kutakon, fesztiválokon, budapesti és vidéki terjesztési helyeken érhető el – ingyenesen.
A WeLoveBalaton Top 100 ajánlása mellett a magazin idén először kettő az egyben: megtalálni benne a Balatoni Gasztrotérkép 2017-es, egész éves kiadását, mely izgalmas gasztro-felfedezőútra hív a tó körül.
A #nekemabalaton című írásban népszerű hírességek mesélnek a Balatonhoz fűződő viszonyukról. "Az a szerencsés gyerek voltam, akinek az egész családja a Balatonra vágyott: egészen kicsi korom óta nyaranta legalább 2 hetet a víz mellett töltöttem. A barátok üdülői mellett természetesen alap volt a vállalati üdülő, a 70-es években ez sok családban – így a miénkben is – a nyarak természetes része volt" - vallja Jakupcsek Gabriella. "Először tizenhat éves koromban láttam a Balatont, szerencsére most már meg tudom tenni, hogy minden nyarat Ábrahámhegyen töltsek a családommal. Olykor a telet is, ha írnom kell" - tette hozzá Bereményi Géza. A kommunikációs szakemberen és az író-filmrendezőn kívül Mucsi Zoltán, Karafiáth Orsolya, Oroszlán Szonja, Beck Zoltán, Prokopp Dóra és Lábas Viki balatoni emlékeit is feleleveníti a magazin, de interjút adtak a lapnak a Strand fesztivál sztárfellépői, John Newman és Parov Stelar, a Balaton Soundon játszó Robin Schulz, a VeszprémFesten színpadra lépő New Power Generation, a Művészetek Völgyében koncertező Pink Martini elbűvölő énekesnője, China Forbes, és az Everness Fesztivál egyik legjobban várt előadását prezentáló Palya Bea is.
A Budapest Bár ezen a nyáron három alkalommal is koncertezik a régióban. "Az különösen jó, amikor egyszer-egyszer össze lehet kapcsolni a koncertet és a pihenést. Az együttessel is szeretünk a Balatonon lenni, mindig más hangulata van egy esti vízparti koncertnek. Jó a tihanyi Belső-tó mellett játszani, és mindig különlegesek az olyan fesztiválhelyszínek, mint Kapolcs vagy a szárszói szabadtéri színpad" - mondta el a zenekar vezetője, Farkas Róbert, Kiss Tibor, a Quimby gitáros-énekes-dalszerzője pedig többek között arról is mesélt, hogy bár már gyerekkora óta a tó szerelmese, csak a közelmúltban adódott lehetősége, hogy saját házat vásároljon a közelében.
A Balatoni Gasztroarcok összeállítás a környék legkülönlegesebb-legnépszerűbb vendéglátóhely és pincészet-tulajdonsaitól kért hasznos tippeket, és a gasztronómia jövőjéről is faggatta őket. Megszólal többek között a Kistücsök étterem, a Paletta, a Télikert, a Pavilon, a Bezercia Borház, a Jásdi Pince, a Morzsa, a Zománc Bisztrócska és a Neked Főztem tulajdonos-vezetője is, a Kistücsök étterem séfje pedig receptekkel is megajándékozza az olvasókat.
Best of Summer
Június 10-én a MOL Nagyon Balaton gondozásában jelenik meg a Best of Summer című ingyenes magazin, amely több nagy fesztivál műsorfüzeteként is szolgál, így a Balaton Sound, a Strand, a B.my.lake, a Művészetek Völgye, a VeszprémFest, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a Kultkikötő, a Siófoki Plázs, a Paloznaki Jazz Piknik részletes programján túl olyan régión kívüli helyek és események részletes műsorát is tartalmazza, mint a Telekom VOLT Fesztivál, vagy a Budapest Park.
A kiadvány 250.000 példányban készül, és ingyenesen elérhető lesz júliustól országszerte a kijelölt MOL kutakon, a fesztiválokon, és más lelőhelyeken is, valamint online is átlapozható, letölthető a www.bestofsummer.hu oldalról.
Finom Balaton
Kóstold meg a Balatont! - akár ez is lehetne a szlogenje a MOL Nagyon Balaton gondozásában, Lobenwein Norbert szerkesztésében ősszel megjelenő gasztroalbumnak. A Finom Balaton a régió legfontosabb gasztronómiai célpontjait mutatja be, képet adva a tulajdonosok életéről és helyenként egy-egy receptet is megoszt az olvasókkal. A kötet ideális ajándék azoknak, akik számára a Balaton a nyári főszezonon kívül is izgalmas, kulináris kalandokban gazdag helyszín.
Balaton feliratot kap négy balatoni település
A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség ajándékaként mostantól minden évben négy balatoni település vehet át egy-egy nagyméretű, köztéri BALATON feliratot, amelyet a települések közterein állíthatnak fel. Idén Zamárdi, Keszthely, Tihany és Révfülöp büszkélkedhet ezzel az ajándékkal, amely előtt bizonyára rengeteg fotót készítenek majd a turisták.
Pimaszúr ott alszik – a Balatonon
Papp Gergő „Pimaszúr" idén nyáron családostól-kutyástól a Balatonon alszik, ott, ahol éppen éri az este – hotelben, kempingben, vagy épp a kissé ütött-kopott SKY III-as villanymotoros csónakjuk fedélzetén. „Szó szerint felülünk a legelső hullámra, és csak megyünk. Ahol elfáradunk, vagy ahol elfogy az áramunk, ott kikötünk, és megszállunk, miközben vízen és parton egyaránt más szemmel, új szemszögből láthatjuk az egyébként is imádott balatoni világot" - mesélte lelkesen. Pimaszúrék természetesen a kamerájukat sem hagyják otthon: a várhatóan a Tüskevár és a Szeleburdi család hangulatát egyszerre felelevenítő kalandjaikat a a MOL Nagyon Balaton (facebook.com/ NagyonBalaton) Facebook oldalán követhetik az érdeklődők.
TOP 100 jó hely
A WeLoveBalaton csapata egész évben járja a Balatont, hogy felfedezze a legjobb helyeket. Régi és újabb versenyzők, klasszikusok és titkos tippek egy helyen: a Balaton magazinban megjelenő listájuk összegyűjti az idei nyárra felfedezendő éttermeket, cukrászdákat, fagyizókat, strandbüféket, múzeumokat és sportos célpontokat is.
http://www.nagyonbalaton.hu/