Pulzar

Cikk

Irány Észak!

Létrehozva 2007. május 4.
    0.00

Irány Észak!

Közel kilencszáz előadó jelentkezett az idén a Delta Fest nagyrendezvényeire, a Hegyalja és a BalaTONE fesztiválokra, ami a tavalyi érdeklődés közel kétszeresét jelenti. Ezzel párhuzamosan a felkért előadókkal is folynak az egyeztetések. A már végleges Hegyalja-fellépők: Banco De Gaia, Sepultura, Pendulum, Noisia, Deladap, Bloodhound Gang és Elite Force. Zánka sztárjai pedig nem mások, mint az Asian Dub Foundation, a Dog Eat Dog, Dillinja és Freq Nasty, de más előadókkal is folynak az előrehaladott tárgyalások. A hazai előadók közül Tokajban 9 színpadon mintegy 170, míg Zánkán 5 helyszínen 100 előadó játszik.

A 891 jelentkező közül a szervezők, illetve az általuk felkért szakemberek választják ki azt a közel kétszázat, akik fellépnek majd a július 11-e és 15-e között megrendezendő immár nyolcadik tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztiválon, illetve a július 18-a és 22-e közt a volt zánkai úttörővárosban sorra kerülő BalaTONE Fesztiválon. Az idén már második alkalommal jelentkezhettek online a zenekarok, akárcsak a nyári munkára vállalkozó diákok - az idén ők is jóval nagyobb számban regisztráltak, mint 2006-ban. utóbbit még május közepéig megtehetik, míg a szerencsés fellépők kiértesítése már zajlik.

A külföldi sztárok közül a napokban köttetett meg a szerződés az amerikai, a hardcore-ba a hiphop elemeit csempésző Dog Eat Dog menedzsmentjével, illetve a breakbeat kultikus előadójával, Freq Nasty-vel, valamint a drum and bass-mágus Dillinjával.
A szervezőket örömmel tölti el, hogy az idén nyáron a Magyar Tenger partján rendkívül gazdag választék várja a nagyközönséget, így van ez a fesztiválok kínálatában is. Míg a déli parton az önfeledt, könnyed szórakozás lesz a meghatározó, az északi parton, a BalaTONE fesztiválon a fajsúlyosabb zenék játsszák a főszerepet, mind a már említett nemzetközi, mind a hazai fellépőket figyelembe véve. Mindehhez azonban minden igényt kielégítő feltételek társulnak, hiszen az egykori úttörővárosban - mely jelenleg ifjúsági centrumként működik - rendkívül kedvező infrastrukturális feltételek, például minden igényt kielégítő szálláshelyek várják a fesztiválozókat.

Akár naponta érdemes ellátogatni a www.hegyaljafestival.hu , illetve a www.balatonefestival.hu lapokra, hiszen megkezdődött a zenei színpadok programjainak feltöltése.

Mint az már megszokott 2000 óta, a Hegyalja Fesztivál erős környezetvédelmi kötődéssel bír - így lesz ez 2007-ben is, hiszen a civil utcában és a Zöld Színpadon a természet- és környezetvédelem, illetve az ehhez kapcsolódó közéleti és kulturális témák kiemelt figyelmet kapnak majd.

A BalaTONE fesztivál első számú üzenete a turizmus, amire a rendezvény szlogenje is utal: Nyaralás megzenésítve. Természetesen ez igaz a világörökség részeként jegyzett Hegyaljára is, hiszen Zánkához hasonlóan itt is adottak egy önfeledt nyaralás feltételei: gyönyörű környezet, jó társaság, feledhetetlen programok és megfizethető árak - ez utóbbit például az bizonyítja legékesebben, hogy olcsóbbak lettek egyes jegyárak a még a 2006-os belépőkhöz képest is. A Balaton északi partja és észak Magyarország leggyönyörűbb vidéke akár egy belépővel is látogatható, ami az idei hazai palettán messze a legolcsóbb és egyben legtartalmasabb nyári programot jelenti. Tehát: Irány Észak!


Kapcsolódó anyagok:

www.deltafest.hu
www.hegyaljafestival.hu
www.tokaj.hu
www.rakamaz.hu
www.balatonefestival.hu
www.zanka.hu

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó