Gőzerővel zajlik a VIVA Comet szavazás és természetesen minden jelölt kisebb
kampányt is indít a maga módján.
Sterbinszky az ország legrégebbi és legismertebb lemezlovasa úgy döntött,
hogy éppen ideje már az oly régóta hűséges rajongótábort kicsit
megajándékozni. Szeretné kompenzálni azt, hogy érte kampányolnak, ezért
megbeszélte VIVA vezetőségével, hogy az első három, rá legtöbbet szavazó
telefonszámát kivételesen megkaphatja.
A három szerencsés nyertest pedig meginvitálja egy baráti vacsorára, ahol
kötetlenül beszélgethetnek és persze mindannyian ajándékokkal gazdagodnak
majd. Sőt, hogy még jobban beleláthassanak Sterby hétköznapjaiba, ellátogatnak
majd a Roxy Rádióba is, hogy megnézzék hol dolgozik akkor, mikor éppen nem
pl. a Palace lemezjátszói mögött pörgeti a korongokat. Ajándékokban pedig nem lesz hiány, megkapják például a limitált példányban
kiadott maxit- hiszen ehhez csak kevesek juthattak hozzá - továbbá polókkal,
baseballsapkákkal és egyéb ajándékokkal bővíthetik ruhatárukat. Szavazni lehet telefonon május 28-ig a 06-81-300-166-os számon (hívás díja:
99 Ft + Áfa hívásonként)