Pulzar

Faith - House Ain't Dead!

A londoni house szubkultúra igazi legendái egyesült erővel jelentkeznek a House Ain't Dead!-en, ami az underground körökben tizedik éve nagy népszerűségnek örvendő Faith-rendezvénysorozatnak állít emléket.

1999-ben indította el a Faith nevű partijait a londoni Soulsonic-esték két házigazdája, Stuart Patterson és Leo Elstob, akik további rezidenseknek maguk mellé hívták Dave Jarvis-t és Terry Farley-t (ő a Junior Boys Own kiadó alapítója), promóternek pedig Bill Brewster-t, aki egy évvel később megírta a Last Night A DJ Saved My Life című kultkönyvét, amit a New York Times az év legjobbjának választott. Ezzel pedig megalakult a kilencvenes évek egyik legnagyobb brit house kollektívája.

A Faith-bulik hatalmas sikert arattak: ők zenéltek a Fabric nyitópartiján, de megjárták később a Pachát, valamint a Turnmills-t is, majd létrehozták a saját fanzinjukat, ami mindmáig a londoni house szcéna bibliája. A fennállásuk tizedik évfordulójához közeledvén a helyi BBE kiadó hosszas győzködésének tesznek eleget az alapítók, és összeállították House Ain't Dead! címmel azt a mixlemezt, ami szerintük 2008-ban a house igazi, tiszta és legjobb oldalát mutatja be. A tizenkét felvételt tartalmazó korongon a stílus olyan óriásainak hallhatóak a felvételei, mint Ron Trent & Robert Owens, Plastikman (Richie Hawtin) és Pépé Bradock, de megismerkedhetünk az új generáció legnagyobb alakjaival is Prosumer, Karizma és Henrik Schwarz személyében.

A House Ain't Dead két korongon jelenik meg: az elsőn a DJ mixet hallhatjuk, míg a másodikon tíz felvételt mixeletlen formában, amivel a készítők a CD DJ-knek szeretnének kedvezni.

Számlista:

01. Prosumer - The Craze (Original Vocal)
02. Ron Trent & Robert Owens - Movin On (Farley & Drake Mix)
03. Ane Brun - Headphone Silence (Dixon Edit)
04. Jerome Sydenham and Tiger Stripes - Elevation (Radio Slave's One More Kiss Remix)
05. c - Ghosts In My Machines
06. Karizma - Tech This Out (Part 2)
07. DJ Spen - Craze At Midnight
08. Marc Romboy Vs. Tyree Cooper - Lost
09. Henrik Schwarz and Amampondo - I Exist Because Of You (Dixon's Stripped Down Version)
10. Plastikman - Pannikattack (Second Attack Remix)
11. Erienne Jaumet - Repeat Again After Me (Âme Remix)
12. Pépé Bradock - Intriguing Feathered Creature



További információk:

Kiadó: BBE
Hazai forgalmazó: Neon Music
Megjelenés: 2008. szeptember 16.
A kiadvány adatlapja
A kiadvány közvetlenül előrendelhető/megrendelhető a fenti linken, vagy az info@neonmusic.hu emailcímen keresztül!

További termékeink és várható újdonságaink a http:/​/​www.neonmusic.hu oldalon tekinthetőek meg.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
  • Lemezlovasok a Tápió folyó védelmében

    [Friss] Manapság rengeteget hallunk a környezetvédelem fontosságáról. Ám de kevesen vannak, akik tesznek is az ügy érdekében.
  • Penetrate a Club Coolban Workidz,Randall, Schiipman és Bart-al!

    [sajtóközlemény] Randall és Schiipman, a két népszerű lemezpörgető mester nemrég közös vitorlába fogták a szeleket; az új projekt neve PENETRATE.
  • Randall Interú

    [Interjú] "Nyolc év hosszú idő, sok minden történt, sokfelé mentünk, változtattunk kísérleteztünk és azt hiszem a jelenlegi helyzetet nézve nem hiába. Normális folyamat, hogy előbb-utóbb mindenki megy tovább, kinövi az addigi világát’"
  • Szerkeszd te a BODYTALK-ot

    [Friss] Természetesen nem Randall adja át a karmesteri pálcát másnak csupán a közönség szavazata dönti el mi szólaljon meg az év utolsó BODYTALK Justclusive-jában, a justmusic.fm-en.
  • Justclusive - újratöltve

    A Justmusic.fm-en dübörgő Bodytalk- Randall vezényletével, új ötlettel rukkolt elő a hazai elektronikus zenei hívők számára. Hazai producerek munkái kerülnek bemutatásra a Bodytalk keretein belül minden hónap utolsó keddjén.

Biográfiák

  • Bas Mooy

  • Dixon

  • Robert Owens

    A világon az egyik leghíresebb olyan férfi énekes aki kizárólag az elektronikus zenéket preferálja és szinte minden stílusban otthagyja a névjegyét.
  • Milton Jackson

    Milton Jackson napjaink egyik legkomolyabb producere, folyamatosan ontja magából a zenéket és ezáltal formálja ízlésünket. Szinte nem múlik el hónap, hogy ne jönne ki új zenéje az Urbantourqe v freerange recordnál.
  • Henrik Schwarz

  • Richie Hawtin

    RICHIE HAWTIN egy egészen szokatlan helyen éli irigylésre méltó életét. Tűzoltósági épületből átalakított otthona egy zajos gyárral szemben áll Kanada egyik elhagyatott ipari vidékén.
  • Radio Slave

    AMERIE, DJ HELL, KYLIE MINOGUE, CARL CRAIG, THE NEW RADICALS, GWEN STEFANI, TALKING HEADS és SIR ELTON JOHN. Nem, ez nem egy önkényes lista olyan művészekről, akik között csak az az összefüggés, hogy az előző mondatban együtt szerepeltek; ez nyolc olyan előadó listája, akik voltak annyira szerencsések, hogy bőkezű áldást kapjanak RADIO SLAVE mágikus remix-alkímiájából.
  • Ame

  • Ron Trent

  • Pepe Bradock

  • Marc Romboy

Ajánlott lemezek

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó