Pulzar

Summadayze 2010 CD – mixed by Shapeshifters

Egy napos szilveszteri napon 1999-ben útban hazafelé, néhány ezer elszánt ember gyült össze a melbourne-i Sidney Myer Music Bowl-ban, hogy megünnepeljék egy új év kezdetét és a kezdetét annak a hamarosan világhíressé vált eseménynek a kezdetét, melyet Summadayze-nek hívtak.

Évről évre ez az egyedülálló 12 órás klub zenei esemény egyre több nemzetközi DJ-t vonultatott fel, nagyobb produkciós költségvetéssel, és egyre nagyobb és nagyobb tömegeket vonzott. Most, 2010-ben, Summadayze egy ikon a fesztiválok között, mely nem csak több mint, 200.000 melbourne-i party arcot vonz színvonalas zenével és szórakoztatással, hanem összeköti a nemzetet, elutaztatja az elektronikus zenét és ezt az életérzést más városokba is.
Az elmúlt 7 évben, Summadayze Brisbane-ben az EDM közösséget is megmozgatta. Az elmúlt 4 hónapban, Perth-be is eljutott az elektronikus zene varázsa. És most 2 új masszív helyszínt is visszaigazoltak, Adelaide és Sydney, így a Summadayze teljesítette a küldetését.
Szóval kezdődjék a buli Ausztráliában, és hogy ti is hangulatba kerüljetek megjelent a Summadayze 2010 CD-je melyet az angol Shapeshifters mixelt.
Ez a CD garantáltan visszarepít a nyárba, house ütemek és napsütés, kell ennél több?
Disk 1
1. 
John Julius Knight – This Is House
2. 
Oxia – Whole Life
3. 
Julian Chaptal – Mamdaye
4. 
Frankie Knuckles & The Shapeshifters – The Ones You Love
5. 
The Believers – Who Dares To Believe In Me?
6. 
Joris Voorn – Chase The Mouse
7. 
Oxia – Sunstep
8. 
John Dahlback – Autumn (Extended Dub)
9. 
Saeed Younan – Backroom Honey
10. 
River Ocean Feat. India – Love & Happiness (David Penn Vocal Remix)
11. 
Kris Taylor – Hidden Agenda
12. 
Barbara Tucker – I Get Lifted (David Tort Remix)
13. 
Sultan & Ned Shepard – Block Party
14. 
Sono – Keep Control Plus (Fedde Le Grand Remix)
15. 
Dbn Feat. Matida – Asteroidz (Sultan & Ned Shepard Remix)
Disk 2
1. 
Empire Of The Sun – We Are The People (The Shapeshifters Vocal Remix)
2. 
Belocca, Soneec, Chris Lauer & Canard – Plastic Crock
3. 
Natalie Imbruglia – Want (The Shapeshifters Nocturnal Groove)
4. 
Empire Of The Sun – We Are The People (The Shapeshifters Nocturnal Groove)
5. 
Blaze Presents Uda Feat. Barbara Tucker – Precious Love (Original Mix W/ The Shapeshifters Precious Drugs Edit)
6. 
Candi Station – Musical Freedom (The Shapeshifters Big Fish Little Fish Remix
7. 
Mark Mendes – Anzu
8. 
Steve Angello – Tivoli (Hydrogen & Freaky Mix)
9. 
Abel Ramos – Rotterdam City Of Love (Axwell Re-edit) / Kings Of Tomorrow - Finally (Accapella) / Red Carpet - Alright (Shapeshifters 3In1 Edit)
10. 
Mark Trophy – Let There Be
11. 
Wolfgang Gartner – Yin / La Roux - In For The Kill (Mashup)
12. 
Ladyhawke - Paris Is Burning (Kim Fai Remix)
13. 
Mark Knight & D. Ramirez Vs Underworld – Downpipe (Original Club Mix)
14. 
Armand Van Helden – Witchdoctor (David Tort Remix)
15. 
Devilfish – Manalive (Jon Rundell Mix)
16. 
The Shapeshifters – Sideways
                                                             www.summadayze.com

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Zack Marullo nyerte Tommyboy és a Findremix.com pályázatát

    [Friss] Több mint 130 induló közül, erős nemzetközi mezőnyben győzött Zack Marullo a Pornostar és a Findremix közös remixversenyén. A feldolgozásra meghirdetett felvétel Tommyboy-tól a Paradise House volt…
  • ROBERT BABICZ Interjú

    [Interjú] Dobgépek, effektpadok, spéci equalizerek és egy furcsa elme szürreális képzeletei alkotják Robert Babicz műfaji határokat nem ismerő klubtechno-ját.
  • Elmarad Robert Babicz fellépése.

    Szervezők üzenete: Tisztelt közönségünk! Sajnálattal jelentjük be, hogy rajtunk kívül álló okok miatt, elmarad a november 24.-ére hirdetett Robert Babicz nevével fémjelzett Velvet Café.

Ajánlott lemezek

  • Robert Babicz - Above All The Colours EP

    Robert Babicz új EP-vel jelentkezik, mely Guy J nem régiben debütált Armadillo kiadójának gondozásában, április 7-én jelenik meg.
  • Robert Babicz - Stimulate

    November 11-én jelenik meg Robert Babicz új EP-je a ’Stimulate’, saját kiadójának – Babiczstyle – gondozásában.
  • Bedrock_Underground Sound Of Miami

    2012. március 19-én, vagyis éppen ma jelenik meg a Bedrock új válogatása, amivel már a Miami WMC kezdetéhez igazodik. A világ legnagyobb elektronikus zenei seregszemléjére afféle bemelegítés gyanánt 10 exkluzív felvételt szedtek csokorba a patinás kiadónál – mixeletlen (DJ-barát) formában. A kompilációban a kedvenc bedrockereinken túl elcsíphetünk néhány elképesztően tehetséges új jövevényt is.
  • Ivan Pica – Freak

    Augusztus 11-én jelenik meg a Pornostar Records legújabb kiadványa, a Freak. A dögös house muzsikával újabb ragyogó nemzetközi név kerül be a label névsorába. A felvétel elkövetője ugyanis a spanyolok egyik nagy kedvence, Ivan Pica, aki állítólag már 4 évesen elkészítette élete első zenei felvételét.
  • Joris Voorn 102 számot mixel az új Balance-ra

    A holland techno producer, Joris Voornt kérték fel, hogy készítse el a népszerű Balance legújabb válogatását. Ő nem kevesebb, mint 102 tracket válogatott össze a CD-re.
  • Renaissance: The Mix Collection - Danny Howells

    Új mixlemezzel jelentkezik a progresszív house huszonegyedik századi vezére, Danny Howells. A Renaissance kiadó legendás Mix Collection-sorozatában megjelenő összeállítás az első klubmixe Howells-nek a 2005-ös Global Undergroundja óta.

Zenei stílusok

  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Canard

  • Chris Lauer

  • Oxia

  • Soneec

    Dörnyei István, azaz Soneec karrierje 1995-ben indult, ekkor az általa szervezett középiskolai zenei rendezvényeken lépett fel.
  • Belocca

  • Mark Knight

    A modern DJ megtestesítőjét, Mark Knight-ot eddigi munkássága már most az elektronikus zenei kultúra egyik vezető személyiségévé teszi. Az élvonalba emelkedése több volt, mint csak haknik és remixek sorozata, hiszen a hozzájárulása a zeneiparhoz saját lemezkiadójával, a Toolroom Records-al, olyan képességekről tesz bizonyságot, amely felülmúlja a dicső „DJ” címet.
  • Joris Voorn

    Igazi zenészcsaládba született, így a zene már kisgyermekkorától szerves részét képezte életének. 2002 végén megjelent elsõ lemeze, a 'Muted Trax Part 1', mely bombasikernek bizonyult, hiszen többek között Carl Craig, Laurent Garnier, vagy Technasia is rendszeresen játszotta a korongot.
  • John Dahlbäck

    John Dahlbäck egy újabb mintapéldája annak, hogy Svédország rengeteg tehetséges zenész hazája. 1985-ben született egy kis faluban a főváros, Stockholm mellett, első lemezszerződést pedig már 15 évesen kezében foghatta, amikor legtöbb kollégáját, még csak felfedezték a klubok.
  • Underworld

  • Sultan

  • Steve Angello

  • Frankie Knuckles

    A House egyik keresztapjának útja Chichagótól New Yorkig vezetett és közben az egész világon elismertté vált.
  • Abel Ramos

  • Barbara Tucker

  • Believers

  • Candi Station

  • Dbn

  • Devilfish

  • Empire Of The Sun

  • John Julius Knight

  • Kris Taylor

  • Ladyhawke

  • Mark Trophy

  • Natalie Imbruglia

  • Ned Shepard

  • River Ocean

  • Sono

  • Uda

  • Mark Mendes

  • Saeed Younan

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó