Pulzar

DeepBeep Records 003: Dirty Culture - Too Much Conversation EP

A nyár egyik legkellemesebb meglepetése volt a Deep Beep Records indulása és első megjelenése… A fiatal kiadó immár a harmadik kiadványának megjelenésél tart.

  Az új EP szerzője egy feltörekvő tehetség, Dirty Culture, aki már több neves labelt is a trófeái között tudhat, olyanokat, mint például a Rawthentic vagy a Neurotraxx. A mind ismertebb és elismertebb ifjú a Too Much Conversation című EP-vel mutatkozik most be a Deep Beepnél. A címadó track felfogható afféle zenei ars poeticának is, hiszen egy vérbeli koszos és mély (deep) house muzsikáról van szó, melynek vontatott groove-ja úgy szippantja be az ember lelkét, mint tornádó tölcsére a mesében Dorothy-t és a kutyáját, Totót. Az első hang felcsendülésétől a hatalmába kerít a zene különös atmoszférája, amitől csak az után tudunk szabadulni, amikor véget ér. 


A kiadvány második zenéje a Cuplarea Parazita is a deep house jellegzetes stílusjegyeit viseli magán, ugyanakkor tetten érhetőek benne helyenként a tech elemei is. Fülbemászó dallama és és a vokál nemcsak a lányok kedvence lehet, egyszerűen táncra készteti az embert korra, nemre való tekintet nélkül. 

Itt kell még szólnunk az előző Deeb Peep kiadvány, a Lemon Popsicle - Distance-ról, amiről időközben kiderült a visszajelzések alapján, hogy nem kisebb DJ-egyéniségek pörgették, mint többek között David Labeij, Wollion, Dualton, Jairo Catelo, Dirty Culture,  Luca M, Rhadow, Evren Ulusoy, Sezer Uysal és még sokan mások...

A zenékbe itt tudtok belehallgatni:


DEEPBEEP003 - Dirty Culture - Cuplarea Parazita (Original mix) /​/​ 96kbps LOW quality preview by Deep Beep Records

DEEPBEEP003 - Dirty Culture - Too Much Conversation (Original mix) /​/​ 96kbps LOW quality preview by Deep Beep Records


Linkek:

http://www.deepbeeprecords.com

http:/​/​www.facebook.com/​pages/​Deep-Beep-Records/​146764045342815

http:/​/​www.myspace.com/​deepbeeprecords

http:/​/​www.soundcloud.com/​deepbeeprecords

http:/​/​www.twitter.com/​deepbeeprecords

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Extrawelt

  • Tsubi

  • Bergi

  • Isu

  • Sinko

  • Beta

    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Ioda

    14 éves kora óta mixel, '98-ban állt először közönség elé, akkoriban még Molekular néven. Drum'n'bass lemezeit pl. a Labirintus, Nap Hall, Kultiplex termeiben pakolta.
  • Subotage

  • Zoidberg

  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Dirty Culture

  • Plazm

  • The Gammer

  • Sundi

Zenei stílusok

  • Electroclash

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Szervező

  • NVC

    2004 nyarán született meg a No Vidra Crew (NVC), melynek megálmodói és megteremtői zenészek, fanatikus zenekedvelők és nem utolsó sorban barátok. Idő közben a “mag” köré épült egy teljes dj-kből, vizuálosokból, producerekből, fotósokból álló brigád. A hazai partykultúrában évek óta jelenlevő promoter csapatunk eddigi tevékenysége során számtalan előremutató nemzetközi előadót hozott el a magyarközönségnek a minimal, techno, tech-house színtérről. Fő profilunk mellett szerveztünk már space-rock koncertet, psytrance bulikat és a tört ritmusok felé is nyitottunk. 2007 nyarán beindítottuk saját klubsorozatunkat Casino Bangkok néven, ahol a hazai szcéna színe-java mellett a kezdetek óta teret adunk a feltörekvő tehetségeknek is. Állandó bázisaink, a Merlin, a Mono és az A38 mellett megfordultunk már a Citadellán, a Mokka Cukában, a Trafóban, valamint a nagyobb hazai fesztiválokon is rendszeresen képviseltetjük magunkat (Balaton Sound, Sziget, Ozora), továbbá külön színpadunk volt a 2009-es MTV Ema Regional Award Show-n rendezvényen. Együttműködésben állunk többek között a Német Nagykövetséggel és aBest Hollywood filmforgalmazó céggel a német újraegyesítéshez kapcsolódó rendezvények és a Berlin Calling c. film kapcsán. Akiket eddig vendégül láttunk: Ellen Allien, Apparat, Paul Kalkbrenner, Sascha Funke, Thomas Muller, Extrawelt, Oliver Huntemann, T. Raumschmiere, Nathan Fake, Fairmont, Petter, Oliver Koletzki, Florian Meindl, Martin Eyerer, Ramon Tapia, Butch, Axel Bartsch, Kanio, Roland M. Dill, Current Value, Hidria Spacefolk, X-Dream, Fuzzion…

Kapcsolódó cikkek

  • Electronic Beats Appok – Letöltötted már őket?

    [sajtóközlemény] Exkluzív dj-mixek és fesztiválhanganyagok? EB rádió-applikáció. Videó streamek és koncertfelvételek? EB videó-applikáció. Rögtön tudni szeretnél mindent? EB hírek-applikáció.
  • Selected Sounds: Nathan Fake beszámoló

    [Beszámoló] Nathan Fake november 16-án ismét Budapesten járt. Live fellépése során, ezúttal a régi nagy kedvencek mellett, a szeptemberben megjelent Steam Days című albumából kaphattunk ízelítőt. A Border Community kiadó oszlopos tagját most is az NVC szervezőcsapat hívta meg Budapestre, ahogy az elmúlt évek során ezt már megszokhattuk.
  • NVC Selected Sounds Interjú

    [Interjú] Az NVC legújabb sorozata a Selected Sounds kapcsán készítettünk a csapattal egy villáminterjút, hogy mi is ez az előremutató, új sorozat, és mire számíthatunk a jövőben.
  • James Holden Biztosan Jön

    [jegyelővétel] A mai napon újra beindult az európai légi forgalom, már Heathrow-ról is megérkeztek az első járatok.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó