Pulzar

Milan Savic feat. Narah! - Standing Here EP

A szerző páros első közös szerzeménye számos kiadó érdeklődését keltette fel. Végül a Musicon Records gondozásában 2013. dec. 5-én debütál az EP.

Valamennyi zenei internetes portálon elérehető lesz a felvétel.  Az EP kettő radió barát verziót  tartalmaz. Műfajukat tekintve két egymástól különböző hangzást céloznak meg.  Az egyik verzió, visszatekerve az idő kerekét  a  80-as évek  hangzását hozza, míg a másik verzió inkább mai, kissé mainstream vonalat követve a trance hangzás szerelmeseinek kedvez. Tempójukban is eltér a két produkció de a mély dinamikus lüktetés és a fülbe mászó vokál amely azonnal rabul ejt, mind kettő esetben központi szerepet játszik. A dal ötlete 2 éve fogalmazódott meg az énekesnő fejében, hosszas várakozást követően elnyerte végső formáját. 

 
https://soundcloud.com/milansavic/sets/milan-savic-feat-narah

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • A38 Colours – Nyári partisorozat az A38 Hajón

    [Friss] Az A38 Colours az A38 Hajó júniusban induló nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, a cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    [Friss] A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • Több technót a Parlamentbe! 2010. aug.20. - Videoriport

    [Friss] Augusztus 20-án alkotmányozó technogyűlést tartottak az Erzsébet téren, ahol a TTP facebook csoportjának tagjai like-jaikkal dönthették el, melyik dj csapat írja a technoalkotmányt. Az eseményen részt vett a Kétfarkú Kutya Párt főpolgármester-jelöltje. Schmitt Pál egyelőre nem reagált.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    [Friss] Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Electro

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó