Pulzar

A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!

Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.

A szervezők 2025-ben is világsztárokkal és izgalmas programokkal várják a fesztiválozókat a debreceni Nagyerdőben. Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére idén 121 ezren látogattak el, a jövő évi fesztivál előkészületei pedig már nagyban zajlanak, karácsony előtt két nappal megérkezett az első fellépők listája is a jövő nyári bulira. A programkínálat, mint minden évben, ezúttal is a sokszínűség jegyében áll össze, amit jól mutat a jövő évre most bejelentett több mint negyven név.

A Campus fellépői között már most két világsztár szerepel, itt lesz például az egyik legsikeresebb R&B énekes-dalszerző, a TikTokon 65 millió követővel rendelkező Jason Derulo. Az amerikai sztár olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Nicki Minaj, David Guetta vagy Pitbull. Jason Derulo mellett az amerikai The Chainsmokers elektropop-duó is ott lesz a jövő évi Campuson. Az elektronikus-popzenei élet megkerülhetetlen szereplői nyertek már Grammy-t, American Music-díjat és közös dalt jegyeznek a Coldplay-főnök Chris Martinnal: a „Something Just Like This” több mint 2,3 milliárd megtekintést ért el eddig, de a „Closer” még ettől is népszerűbb, 7 milliárdnál is többször streamelték már.

Az amerikai világsztárok mellett további 44 hazai előadó neve is nyilvánossá vált. A könnyűzenei programban nem lesz olyan stílus és zenei szubkultúra, amely ne jelenne meg valamilyen formában. A várható teljes zenei kínálatban jövőre is több száz produkció szerepel, a hazai élvonal mellett kiemelt lehetőséget kapnak a helyi előadók és a rétegzenei műfajok képviselői is. A szervezők a változatosságot is szem előtt tartották: idén olyan produkciók is visszatérnek a Campusra, akik az elmúlt évben vagy években hiányoztak: láthatjuk a Halott Pénzt és a Bagossy Brothers Companyt, valamint hosszabb szünet után tér vissza Debrecenbe a Quimby zenekar. Az Alfa és a Z generáció kedvenc hiphop előadói sem maradnak távol természetesen, de jubileumokban sem lesz hiány: az Irie Maffia 20 éves turnéja a fesztivált is érinti, a „Hol van az a krézi srác?” sláger pedig – ki hinné – már 25 éves, az ehhez kapcsolódó best of műsort Szűcs Krisztián (ex-HS7) hozza el. Természetesen ez még csak az első kör, számos további zenei produkciót és igazi kulturális-művészeti programkavalkádot is felvonultat majd a jövő évi rendezvény.

 2025. július 16-án kezdődő fesztivál négy este páratlan nagyerdei környezetben várja majd a látogatókat. A Campus Fesztivál turisztikai jelentőségét jól mutatja, hogy 2024-ben négy napra teljesen megtelt Debrecen és környéke, a városban a megszokottnál is jóval többen fordultak meg, a szállásfoglaltság gyakorlatilag 100%-os volt, tehát érdemes már jó előre foglalni szálláshelyet a 2025-ös fesztivál időpontjára.

A jövő évi Campus Fesztiválra 2024. december 31-ig lehet nagyon kedvező áron bérletet vásárolni.

További információk, jegyelővétel:

Weboldal: https:/​/​www.campusfesztival.hu

Instagram

TikTok

Campus Fesztivál applikáció a Google Play Áruházban

Campus Fesztivál applikáció az AppStore-ban

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó