Pulzar

Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.

Szeptember 25-én a Parno Graszt hozza el a hamisítatlan örömzenét: az autentikus cigány zene legismertebb hazai képviselői több mint három évtizede varázsolják el a közönséget energikus előadásukkal és hagyományos hangszereikkel. Ráadásul egy nem mindennapi eseményről van szó: az már most biztos, hogy a zenekar eddigi legnagyobb koncertjére kerül sor. Másnap, szeptember 26-án KKevin először ad önálló koncertet a Parkban, méghozzá impozáns vendéglistával: Bruno x Spacc és Vini is csatlakozik, illetve számos meglepetésvendéggel is bővül majd a crew, így egy igazán emlékezetes Parkos debütálásra számíthat a közönség. Szeptember 27-én ismét visszatér a Quimby, pontosan egy évvel legutóbbi, nagysikerű Parkos fellépésük után. Magyarország egyik legizgalmasabb koncertzenekara most is egy különleges zenei utazásra invitál, amit a Jóvilágvan indít az este elején.

Az utolsó héten igazi maratoni programsorozattal várja szerdától szombatig a közönséget a Park. Október 1-jén egy igazi allstar koncert következik: a Superalbum Nagykoncerten kilenc ismert hazai előadó (Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, Kolibri, a Margaret Island és Mehringer) lép fel a Superar gyermekkórus társaságában. A Budapest Park ezen az estén nemcsak koncerthelyszín lesz, hanem közösségi tér, ahol a zene ereje és az együtt megélt pillanatok varázsa tölti meg a levegőt. A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség, a SPAR Magyarország, a Superar Zeneművészeti Alapítvány és a Budapest Park együttműködésében létrejövő esemény célja, hogy a zenélés gyerekkori hatásait ne csak hirdesse, hanem valóban meg is mutassa. Ez az este tehát a közös éneklésről, a társadalmi felelősségvállalásról és a zene erejéről szól, amelynek nettó nyereségével a Superar Alapítvány munkáját támogatják.

Az érzelmekkel teli búcsú sem marad el: október 2-án a Margaret Island adja pályafutása utolsó koncertjét. A zenekar és a közönség közös történetének szimbolikus lezárása ez az este, amely teltházzal várja a rajongókat. Másnap, október 3-án az idei év egyetlen Brains-koncertjére kerül sor: a zenekarhoz a legendás brit Freestylers, valamint MC Navigator csatlakozik, hogy felejthetetlen energiát hozzanak a színpadra. Ezt követően indul az idei szezon utolsó Necc partyja - az ország legnagyobb házibuliján tényleg úgy igazán kiengedhetjük a gőzt a legneccesebb slágerekre.

Végül, október 4-én a Park záróeseményeként az Elefánt lép színpadra, egy különleges konceptkoncerttel: a TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ezen a koncerten aztán tényleg kint hagyhatjuk a valóságot! Az estét ráadásul egy másik “állati” produkció, a Kolibri indítja.

A bulik terén is változatos felhozatallal találkozhatnak az éjszaka császárai - lesz például balkán disco; zenészek a DJ pult mögött (Lil Frakk x DOÓR, Mehringer); Lidocain Night és Tesco Disco is.

És bár a nyár lassan elengedhetetlenül véget ér, a Budapest Parkban addig tart, amíg bennünk él – október 4-ig várják a látogatókat egy utolsó idei közös táncra.

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Még több friss

  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    [Friss] A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    [Friss] Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    [Interjú] Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    [Biográfia] Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    [jegyakciók] Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    [sajtóközlemény] Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    [Interjú] Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    [Interjú] Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    [rádió műsor] 2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

Archív partyajánlók

  • [2009-04-12] HYPERSPACE HIVATALOS AFTERPARTY AZ A38-ON
    @ A38, Budapest

    Az MTV Partyzone Szilveszter hivatalos after-megmozdulásának sikerén és pozitív visszhangjain felbuzdulva nem lehetett kérdés, hogy az április 11-i HYPERSPACE-t követően is jönni fog, aminek jönnie kell.
  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2008-06-14] SHARAM
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-05-17] Pete Tong
    @ Deáktér - metróállomás

    Miért ne lehetne díjmentes, azaz zéró a belépődíj, és ráadásul miért ne játszhatna a világ egyik legjobb dj-je egy ilyen bulin?
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-06-16] All Stars
    @ Hangár, Sopron

    DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] All Stars Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
  • [2006-06-03] James Holden
    @ Dokk, Budapest

    2006 nyarának első szombatján új fejezet kezdődik Budapest éjszakai életében. A szigorúan naprakész, újhullámos techno-t, illetve a legkorszerűbb elektronikus zenei hangzásvilágot bemutató Plastic a jövőben előreláthatólag havonta-kéthavonta várja majd közönségét.
  • [2006-02-18] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2005-12-26] ALL STARS - Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
  • [2005-04-23] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2004-12-04] A Hyperspace mégis költözik!
    @ Events Hall, Budapest

    A Deadcode Produkció ezúton értesít minden techno rajongót, hogy Hyperspace rendezvénysorozatuk ez év decemberétől új helyszínen, a budapesti Hajógyári szigeten, az Events Hallban kerül megrendezésre.
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó