Pulzar

CikkFesztivál hír

PJ Harvey végre Magyarországon

Létrehozva 2017. február 22.
Stílus Jazz, DownTempo, Nu Jazz, Breaks
    0.00

PJ Harvey végre Magyarországon

Huszonkét újabb nevet raktak a Sziget szervezői a mostani pakkba, köztük a 25. Szigeten lesz először látható Magyarországon az "elmúlt huszonöt év talán legfontosabb brit dalszerző-előadója", PJ Harvey és - visszatérőként - remélhetően már készülő lemezéről is ad elő számokat az Alt-J. A frissen bejelentett csomag is meglehetősen sokszínűre sikeredett. Lehet bátran szemezgetni!

Első alkalommal lép fel Magyarországon az egyik legzseniálisabb angol dalszerző-gitáros-énekesnő, NME életmű díjas PJ Harvey, akinek 2011-es - a Brit-szigetek legjobb albumának járó Mercury Prize-t elnyerő - Let England Shake után tavaly jött ki legújabb, kilencedik nagylemeze. Visszatér a Sziget Nagyszínpadára az utóbbi évek egyik legnépszerűbb brit együttese, az új lemezén dolgozó Alt-J, de itt lesz élő produkcióval a slágergyáros drum'n'bass formáció, a Rudimental, valamint a Budapest című számával befutott, elképesztő tehetségű fiatal dalszerző-énekes George Ezra is. Tíz éves fennállását ünnepli nálunk a tavaly új lemezzel jelentkező brit indie-rock zenekar, a White Lies, de a Nagyszínpad programját erősíti még az őrült bulijairól ismert ska-punk-reggae Dubioza Kolektiv is. Az Arénában lép fel az electro house partyk nagymestere, a fáradhatatlan DJ-producer-kiadótulajdonos Steve Aoki, és Ausztrália legmenőbb csaj párosa, a Grammy-díjas Nervo is. Az A38 Színpadon minden eddiginél erősebb indie-pop-elektro felhozatal várható, az eddig bejelentett előadókhoz csatlakozott az új lemezével érkező új-zélandi The Naked and Famous, az egyik leghíresebb svéd garázs-rock zenekar, a Mando Diao és a tavaly berobbant fiatal Anne-Marie. A drum'n'bass vonalon a brit legenda Andy C, míg a hip-hop mezőnyből az amerikai slammer-költő Watsky az erősítés. Fellép a Szigeten a pimaszul fiatal rock'n'roll négyes, a The Strypes, a brit alt-rock Nothing But Thieves, a svédek egyik új indie-pop-soul reménysége, LÉON, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő brit folk duó, a Bear's Den. Hollandiából érkezik az indie-pop Chef'Special és a helyi pop-rock-színtér nagy kedvence, a De Staat. Szintén az A38 Sátorban lép fel az elképesztő partijairól híres amerikai DJ-producer, Valentino Khan, a francia Rone és a holland Weval live.

www.sziget.hu

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

Még több fesztivál hír

  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    [Fesztivál hír] A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.
  • Paul Kalkbrenner, Amelie Lens és Deborah De Luca is fellép a B MY LAKE-n

    [Fesztivál hír] Júliusban három napos elektronikus zenei sztárparádé a Velencei-tónál A tavalyi siker után idén is Velencén rendezik meg a B MY LAKE fesztivált. 2026. július 16. és 18. között három nap elektronikus zene, világszínvonalú látvány, szabad energiák és minden eddiginél komolyabb sztár fellépők, többek között Paul Kalkbrenner, Amelie Lens, Deborah De Luca, Sven Vath, Worakls, Adam Beyer és Joseph Capriati, mindössze fél órára Budapesttől – ezt ígérik a szervezők, akik másodjára hirdetik meg a Velencei-tó Északi Strandján a több, mint egy évtizede életre hívott, mára már klasszikusnak mondható elektronikus zenei eseményt.
  • Kruder & Dorfmeister: a bécsi downtempo legendái a SopronFesten

    [Fesztivál hír] A bécsi elektronikus zenei színtér egyik legmeghatározóbb duója, a Kruder & Dorfmeister visszatér Magyarországra. Július 3-án a SopronFest keretében a Lővérekben lépnek színpadra, ahol aznap többek között Azahriah, a Parno Graszt és Beton.Hofi koncertezik, másnap pedig a The Prodigy várja a közönséget.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó