Pulzar

CikkInterjú

DJ RUSH interjú

Létrehozva 2009. január 9.
Stílus Techno, Hard Techno
    5.01
  • Értékelés

DJ RUSH interjú

Összességében elmondhatom, hogy rengeteg szép élménnyel gazdagodtam, és sok érdekes emberrel találkoztam.

Reméljük jól telt számodra a mögöttünk álló 2008-as év. Mik voltak a legjobb és legfontosabb pillanatok ebben az évben?

 

Igazán remek volt 2008... Persze így utólag belegondolva, ha lehetne, akkor néhány dolgot másképp csinálnék. Ezekre majd jobban odafigyelek, és 2009-ben azon leszek, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat, amiket korábban... De összességében elmondhatom, hogy rengeteg szép élménnyel gazdagodtam, és sok érdekes emberrel találkoztam... Jobban megismerhettem az olasz partizókat, mindig lenyűgöző energia és hangulat fogad, ha odalátogatok. Na és persze a budapesti Bónuszt sem hagyhatom ki, amit mindig nagyon várok, hisz' általában ez az utolsó nagy nyári fesztiválom, és ez az egyik olyan parti, ami számomra mindig a top-on van.

 

Hamarosan éppen Budapesten ünnepled a születésnapodat. Megkérdezhetjük milyen "fiatal" vagy? :)

 

Boldogan elárulom, mert úgy érzem, rengeteg mindent tettem ebben a szcénában és 95%-ban elértem a céljaimat. Az évek alatt nagyon sok örömben volt részem és sok emberrel ismerkedtem meg. Januárban leszek 39 éves, és azt hiszem, jobban érzem magam, mint valaha.

 

Egy születésnap mindig fontos dolog az életünkben, miért pont Budapestet választottad az ünneplésre?

 

Mikor meghozom a döntést a születésnapi bulimmal kapcsolatban, mindig olyan helyet választok, amit igazán szeretek, és ahol kényelmesen érzem magam. Imádok Magyarországon játszani, szeretem itt tölteni az időt, mindig mindenhol nagyszerű fogadtatásban van részem... Tetszett a Deadcode koncepciója, és fenntartások nélkül tisztelem, amit csinálnak. Képes lehetek önmagam lenni, a legjobbat kihozni magamból, és mindig jó közönség előtt játszhatom. Ha meghívnak, sohasem töltik tele a partijaimat 165 bpm-es zenékkel, és dj-kkel, akiknek csak az a céljuk, hogy a legkeményebbek legyenek. Sosem kell amiatt aggódnom, hogy nem játszhatok olyan hozzáállással, ahogy szoktam, és mindig teret kapok ahhoz, hogy azt és úgy csináljam, amit és ahogy szeretnék. Szóval jó érzéssel töltött el, hogy megkerestek, és nyugodt vagyok, mert egészen biztos, hogy emlékezetes éjszaka lesz. Ők sosem hagytak még cserben, és mindig azon leszek, hogy a legjobbat nyújtsam, és én se hagyjam őket cserben.

Beszélnél egy kicsit a születésnapi partidon fellépő többi lemezlovasról?

 

Nagyon izgatottan várom, hogy bemutathassam a gyerkőceimet :) A viccet félretéve: azért mondom így, mert nézz csak rám, jóval idősebb vagyok náluk, és persze próbálok odafigyelni rájuk.

A srácoknak, akik fel fognak még lépni a bulin, megvan a képességük ahhoz, hogy igazán jó és sikeres dj-k legyenek. Mindannyian remekül tudunk együtt játszani. Vigyázunk egymásra, figyelünk arra, hogy mindenki önmagát adhassa, és persze nem próbáljuk egymást utánozni. A srácokkal azon leszünk, hogy érezzétek és értsétek az energiát. Reméljük, hogy felrakott kezek és őrjöngés vár majd minket, mi pedig cserébe hozzuk Nektek a basszust. :)

Az olyan éjszakákon, mint amilyen ez lesz, nincs idő az ücsörgésre. Azt szeretném, ha minden vendég jól érezné majd magát és elfelejtené a problémákat...

 

Mire számítson a magyar közönség, más szettel fogsz előrukkolni a szülinapodon, mint általában?

 

Ha ha ha... Teljesen önmagam leszek. Hozok pár friss cuccot is, ne aggódjatok, mindig van valami a tarsolyomban az én parti szörnyeimnek. Komoly hangzással fogok jönni - mint ahogy a többi dj is -, de nem mondom meg előre, hogy mikkel. Az biztos, hogy vad lesz. :)

Gyakran beszélsz interjúidban a diszkó és house gyökereidről, holott sikereidet kemény techno dj-ként, producerként érted el. Beszélnél nekünk erről az érdekes kettősségről? Játszol manapság is kizárólag house, vagy diszkó szetteket?

 

Tudjátok jól, hogy Chicago-ból jövök, ahol a house-zene is megszületett. Ott a house és a diszkó uralja a táncparketteket mind a mai napig. Szeretek néha visszatérni az alapokhoz, mert minden ezzel kezdődött számomra: diszkó és house. Néha szükségem van arra, hogy kikapcsoljam magam és pihentessem az agyam. Sajnos ritkán tudok kimenni Chicago-ba house-t és diszkót hallgatni, mivel állandóan úton vagyok a fellépéseim miatt, így az elmúlt 2 évben egyre több ilyen szettet játszottam bizonyos partikon Európában. Szerencsére mindig remekül sül el a dolog, Spanyolországban például imádják, amikor diszkót tolok, de játszottam már ilyen szettet Németországban, valamit Hollandiában is, és hamarosan Olaszországban és Svájcban is fogok. Csehországban nemrég játszottam egy totál '70-es évek diszkó-szettet, és teljesen megőrültek tőle az emberek! Aztán Ausztriában is iszonyat volt; egy teljesen fehérre dekorált klubban pörgettem, nagyon passzolt a hely feeling-je ehhez a zenéhez.

Persze nem tolhatok akárhol ilyen szetteket, úgy ahogy kedvem tartja. Csak ott játszom ilyen jellegű zenét, ahol a hely alkalmas ehhez, és tudom, hogy a fogadtatás is megfelelő lesz, valamint akkor, ha kimondottan ilyen koncepciójú buliba hívnak. Olyan partikon, ahol végig techno megy, és a többi fellépő is techno-t nyomat, általában nem nyúlok ilyen lemezekhez.

De őszintén mondhatom, amikor ilyen zenét játszom, ugyanúgy láthatjátok, hogy átérzem és imádom a zenét. Ezek az én gyökereim. Talán ezért is van az, hogy amikor hardtechnot tolok, mindig igyekszem valami olyat hozzátenni, amit mások nem, megvan bennem a soul-érzés.

 

A 2008-as Time Warp fesztiválnak készített válogatás mixen kívül 2008-ban egyetlen saját megjelenésed volt, a "Motherfucking Bass" új remixlemeze. Mi az oka ennek? Inkább a dj-karriered helyezed most előtérbe, vagy pusztán csak egy rövid alkotói-szünetet tartasz?

 

Hát, megmondom őszintén, mostanában nem vagyok valami motivált ahhoz, hogy stúdióba vonuljak... Kicsit csalódott vagyok a jelenlegi piac helyzete miatt, túl sok bamm bamm boom boom, nincs elég kreativitás. Ez az oka annak, hogy mostanában a fiatal előadók felé fordultam, akik nem akarnak nagy sztárok lenni, hanem egyszerűen csak jó zenéket csinálni, így az ő lemezeiket sokszor játszom a partikon. De hamarosan visszatérek a stúdióba és csinálok egy kis Rush funkot. Jövő év végéig remélem meg fog jelenni az új albumom. Most lesz a stúdiómunkára némi időm, és több időt szeretnék fordítani az egészségemre és a szerelmemre is. Igen, szerelmes vagyok :)) Mi többet kérhetnék még 2009-re...

Szóval remélem, időben kijön az új albumom, és ismét lesz egy kis igény a vidámabb zenére.

 

Hogyan vélekedsz az új dj-technológiákról? Használod a modern újításokat, vagy próbálod életben tartani a hagyományokat?

 

Még most is használok bakelitlemezeket, főleg régebbi darabokat. Nem igazán vagyok elégedett a mostanában megjelenő új techno lemezekkel: szegényes hangzás, csak érzelem nélküli bumm bada bamm. Így aztán sokat játszok cd-ről kiadatlan zenéket, olyan előadóktól, akiket még szeretek. Ennek köszönhetően tudom, hogy különbözik a zeném a többiektől, van benne valami speciális, amit szeretnek az emberek, és mindig várják, hogy mit fogok játszani a következő bulin.

 

Régóta járod a világot lemezlovasként, közel 20 éve készítesz saját zenéket, és folytathatnánk... Mi az, ami még inspirál egy olyan művészt, akinek olyan hosszú és sikeres karrier van a háta mögött, mind neked?

 

Legfőképp család, barátok, és a managerem. Az édesanyám rengeteget foglalkozott velem, és nagyon sokat tett értem, mint anya, támogató, és rajongó. Így amikor egy sikeres rendezvény közönsége előtt állok, mindig köszönetet mondok édesanyámnak azért, hogy ott lehetek, és mindig engedte, hogy azt csináljam, amit szeretek. Nagyszerű barátaim vannak, akik hisznek bennem, segítenek talpon maradni a nehéz időkben. Mellettem állnak, amikor beteg vagyok, vagy éppen fáradt a sok repüléstől. A menedzserem pedig mindenben segít, ami a karrieremmel kapcsolatos, ottvan a rendezvényeimen, gondoskodik arról, hogy minden rendben legyen. Na és persze a rajongók, akik szintén mindig mindenben támogatnak. Ők biztosítják számomra az inspirációt és az energiát, ezért imádom mindegyiküket! Ha tehetném, mindenkit megölelnék, hisz' annyi szeretetet kaptam tőlük az évek alatt, amiért mindig szeretni és tisztelni fogom őket.

 

Ez idáig jó pár nagyváros lakója voltál. Chicago, Berlin, London, Amszterdam... Melyik volt eddig a kedvenc helyed és miért?

 

Chicago az otthonom, és mindig az első számú hely lesz, mert tudok róla mindent, és mert az a hazám. Minden gondomat elfelejtem, ha otthon vagyok... De imádom Amszterdamot is, ahol majdnem olyan jó, mint otthon. Ott önmagam lehetek. Csak kimegyek az utcára, és mindenütt mosolygó emberekkel beszélgethetek, és ettől remekül érzem magam.

 

Bizonyára Te is tudod, hogy van még néhány DJ Rush nevet használó lemezlovas, Ausztráliában és Angliában is van például egy-egy DJ Rush. Mi az őszinte véleményed erről?

 

Hát, tényleg ugyanolyan a nevünk, de nem aggódom emiatt, mert ők teljesen különböző dolgokat csinálnak, mint én. Természetesen az ügyvédemmel beszéltünk velük, és közösen megegyeztünk, hogy használhatják a nevet, de nem jelentethetnek meg zenéket DJ Rush néven, és saját országukon kívül nem reklámozhatják így magukat, mivel én már legalább 20 éve használom ezt a nevet. Szóval eddig nem volt még semmi probléma.

 

Mit tervezel a közeli, illetve távoli jövőre nézve dj-ként és producerként? Közelgő megjelenések, fellépések, stb...?

 

Jelenleg "szabadságon" vagyok Chicago-ban, és egyszerűen csak élvezem a kikapcsolódást és a semmittevést... Mint már mondottam, 2009-ben mindenképp ki akarok jönni egy új albummal, és néhány remix-szel is, valamint csak olyan bulikon szeretnék játszani, amikről tudom, hogy örömet okoznak az embereknek és nekem is. Szeretnék egy kicsit több időt szánni magamra, ezért megválogatom majd a bulikat, amivel persze sok promotert el fogok keseríteni. 52 hétvége van egy évben, és általában háromszor hazautazom. Mostantól viszont több időt fogok szakítani arra, hogy az egészségemre és a privát életemre koncentrálhassak, és így csak azokra a helyekre fogok elmenni játszani, amiket igazán szeretek.

Szóval remélem jó 2009-ünk lesz, nekem is, és a rajongóknak is!

 

 (köszönet az interjúért a SHIFT MAGAZINnak !)

Archív partyajánlók

  • [2011-12-31] NGOHT Szilveszter
    @ Kashmir Underground, Budapest

    Két év szünet után ismét együtt állnak a lejátszók mögé a hazai hard techno mozgalom elindítói. KillSwitch, Nilux, Reset és Morison neve hallatán mindenkinek a legendás bulisorozat jut eszébe, ami 5 éven keresztül nem csak a hazai, de a külföldi hard techno életet is formálta és meghatározta. Ezt a különleges varázst fogjuk egy este erejéig újra elhozni nektek 2011 december 31-én, a hard techno magyarországi mekkájába, az új Kashmir Undergroundba.
  • [2009-05-30] NGOHT
    @ K2, Budapest

    2009. május 30.-án újabb állomásához érkezik Magyarország vezető hard techno partisorozata, és ahogy azt már megszokhattátok, ismét impozáns line uppal jelentkezik a buli, a stíluson belül újoncnak számító tehetségekből csemegézve.
  • [2008-11-29] NGOHT
    @ K2, Budapest

    Az elmúlt rendezvényeink alkalmával lehetőséghez jutottak a hazai hard techno élvonal képviselői is a nagy külföldi előadók mellett, amit a közönség, azaz ti, óriási lelkesedéssel fogadtatok.
  • [2008-07-05] NGOHT
    @ K2, Budapest

    "Hogy a nyárra se maradjatok minőségi hardtechno rendezvény nélkül, csapatunk júliusra, egy igazi ínyencséget kínál bemelegítés gyanánt, a szeptemberi mega rendezvényünk előtt."
  • [2007-05-26] NGOHT with Sven Wittekind
    @ K2, Budapest

    Az elõzõ, talán a legsikeresebbnek és legjelentõsebbnek mondható rendezvénnyel alaposan feladták maguknak a szervezők a leckét a jövõre nézve. Semmiféleképpen sem szerették volna magunkat ismételni ezért úgy gondolták hogy a soron következõ, május 26.-án megtartandó bulira, nem a mennyiségre hanem a minõségre ill. az újdonság varázsára fogunak alapozni.
  • [2006-07-08] Ngoht
    @ Kashmir, Budapest

  • [2006-06-17] From Magazin Nyárnyitó
    @ Club Dream, Tápióbicske

    Unod a folyamatos számonkérést, a sorakozókat? Egy-kettő.egy-kettő. Akkor már csak június 17-ig centizz, ugyanis ekkor a kedvenc parti magazinod a From néhány hónap fegyverszünetet hirdet.A leszerelés helyszíne a már többször bizonyított tápióbicskei Club Dream és Dream Beach.
  • [2006-05-20] Ngoht
    @ Kashmir, Budapest

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó