Pulzar

Nikola az új sikert sikerre halmozó magyar producer

Tizenegy évesen kezdődött minden, ekkor lett szerelmes az elektronikus zenébe Nikola.

Ezek után jött minden magától. Persze a belefektetett kemény munka nála sem maradhatott el. 2008-ban már a felkapott külföldi klubok és híres kiadók ünnepelt vendége volt. 2009-ben pedig még ennél is jobban begyújtja a rakétákat, hiszen meghívott dj-ként a márciusban megrendezésre kerülő WMC-Winter Music Conference egyik hivatalos fellépője lesz, Miamiban, illetve olyan kiadóknál várható megjelenése, mint a legendás Defected, Ministry Of Sound vagy éppen Kingdom Kome Cuts.

 

Nemrégiben jelent meg az 1Trax-nál (ami a Milk & Sugar duó, MN2S kiadójának az al-labele) Mannel & Nikola közös remixe a Daley Padley-Tigerstyle című felvételéből. Az EP-ről ez a remix produkálta a legjobb eladást, sőt az ősszel megrendezett Amsterdam Dance Eventen (ADE) az MN2S hivatalos samplerére is felkerült a remix. Angliában pedig egy zenei netes oldalon a hónap zenéjének választották.

 

 Néhány várható megjelenés az idei évben Nikolától:

 

Nikola & Farren Amani feat. Kweku- We Can Make It Through

Ehhez a dalhoz készít D.O.N.S & DBN rmx-et amelyre még nem volt példa, hogy a sikeres duó egy magyar producernek remixeljen.

 

Thomas Gold & Menck-Everybody Be Somebody (Hy2rogen & Nikola Remix) ez a kiadvány a Német Ministry Of Sound-nál jön ki.

 

Jerry Ropero & Matty Menck-Club Bizarre (Hy2rogen & Nikola Remix) Jerry Ropero saját kiadójánál az Interlabel-nél jön ki a közös munka.

 

D.O.N.S feat. Terri B.-You Used To Hold Me (Hy2rogen & Nikola Remix) A Kingdom Kome Cuts égisze alatt jelenik meg a szerzemény.

 

Patric La Funk-Restless (Mannel & Nikola Remix) Ez a közös remixük az Opaque Records-nál lát napvilágot.

Külön érdekesség, hogy a srácok soron kívül kaptak felkérést erre a remixre. A meghirdetett remix pályázat ellenére a kiadó tulajdonosa velük is szeretett volna együtt dolgozni így őket versenyen kívül kérte fel a munkára. Azóta ez a felvétel megfordult már Noir, Patric La Funk vagy éppen Paul Thomas kezei alatt.

 

Nikola februárban Albániába és Lengyelországba látogat a helyi szervezők meghívásának eleget téve. Ígéri ezekről beszámolók formájában értesülni fogtok.

 

Bővebb Info:

 

www.myspace.com/nikolamode

www.nikolamode.com

 

(arcpr)

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó