Pulzar

Snake Sedrick – Oroszorszából szeretettel!

December 13.-án első alkalommal pörgetett Snake Oroszország területén.

A Jekatyerinburgtól mintegy 200 km re fekvő Nizhny Tagil városában játszott a Tilth DJ’s üdvöskéje. Túl a harmincadik nemzetközi fellépésen már tapasztalt külföldre járónak számító lemezlovas, a klub Euphoria-ba kapott meghívást. Nagy szeretettel fogadták a fiatal művészt, tiszteletére limuzint küldtek a hotelhoz.
„Nagyon kedvesek, hihetetlen jó fejek az emberek itt” – mondta Snake. A 2 órás szett alatt végig hallatta a közönség a hangját, óriási volt a hangulat, szerencsére a technika is hibátlanul tette a dolgát. A szett végén a már-már szokásos protokoll, az autogramosztás következett. „Életemben nem írtam alá ennyi plakátot, mint itt.” A VIP szobában az üzletvezető, és a közvetlen barátok kb. 30 ember nagy rajongással fogadta a fáradt dj/producert, aki teljesen zavarba volt. „Nehezen tudtam kezelni a helyzetet, ilyen még nem történt velem.” Néhány perc után, győzött a fáradtság, így egy gyors zuhany után, felfrissülve, a reptér felé vették az irányt, hogy Snake egy hosszú fárasztó utazás után, ismét kipihenve vesse bele magát a mindennapi munkába.

 

www.snakesedrick.hu

 

(arcpr)

 

 

 

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    [Friss] A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    [Friss] Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    [Friss] A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    [Friss] Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    [Friss] A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

Archív partyajánlók

  • [2020-02-22] SOCarnival with Alex MORPH
     

    Február 22-én egy farsangi Trance őrületre hívunk szeretettel! A fellépők sora karneváli : Alex M.O.R.P.H két évvel ezelőtt egy classic buliban járt nálunk, most aktuális zenei világával varázsol el minket a Rá jellemző energikus, harmónia dús, őrült és frenetikus előadásával. Alex a mellett, hogy kiváló és utánozhatatlan DJ show a színpadon, igazán termékeny producerként is, track-jei, remix-szei nagy számban jelennek meg a legnagyobb kiadóknál és szinte minden jelentős dj játssza a munkáit, a műfaj meghatározó színfoltja.
  • [2018-11-17] SOC Events pres. Contrast
     

    November 17-én egy műfajt ünneplő TRANCE CLASSICS partival és egy új sorozat névvel, CONTRAST-ként térünk vissza hazánk trance színterére.
  • [2014-11-21] SOUND OF CREAM 7TH BIRTHDAY PARTY
    @ PRLMNT

    A Sound of Cream 2007-ben debütált a budapesti éjszakában egy akkor még különlegességnek számító party sorozattal. A megalakulástól kezdve több, mint 60 DJ fogadta el a meghívásukat a világ minden tájáról. Ünnepeld velük 7. születésnapjukat új helyszínen, a belváros szívében, a PRLMNT-ben!
  • [2012-09-15] SOUND OF CREAM with ALEX MORPH (DE) & TUCANDEO (IRL)
    @ Cinema Hall, Budapest

    Lassan vége a nyárnak és nyakunkon az ősz, így útjára indul a következő SOUND OF CREAM évad. Fogalmazhatnánk ilyen egyszerűen, vagy akár úgy is, hogy nem lesz egyszerű az új idény több szempontból is, de erről majd később…
  • [2010-10-16] T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010
    @ HUNGEXPO

    Egyre közeleg október 16-a, vagyis a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 napja. A helyszín, a fellépők névsora már ismert, a jegyértékesítés javában zajlik. .
  • [2007-09-15] PAUL VAN DYK - In Between Album Tour 2007
    @ Syma

    PAUL VAN DYK, világ Nr 1. DJ -je, az augusztusban megjelenő új albumának a lemezbemutató világturnéja keretében 2007. szeptember 15-én, közel másfél év után ismét Magyarországra látogat , hogy a tavalyihoz hasonló gigantikus partit prezentáljon a rajongóinak a budapesti SYMA Arénában !

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó